Harmadik rész - "The Jazz Age"

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a két megjegyzést az előző fejezethez, és innen is üzenem Dórinak, hogy jobbulást kívánok! (ismét) :P

Remélem itt is megtiszteltek majd a véleményetekkel ;).

Puszi! :* S jó olvasást! >:D<

N.

            Az első iskolai napon, sok minden történt.

            Katherine és Ashley épp a kantinban tartózkodtak, ami a 60-as éveket próbálta visszavarázsolni, A padló fából volt, a falak pedig narancs színben pompáztak. Katherine-t megfogta ez a légkör, de Ashley nem volt oda azért amit látott. Legalábbis nem annyira mint a nővére. Csak egy év van köztük, mégis oly’ sok mindenben különböznek egymástól. Persze, sok dolog közös bennük, de mégis, eltérnek az átlagos testvérpároktól.

            Ash leült az egyik szabad asztalhoz, Kath pedig a mellette levő széken foglalt helyet. Evés közben megbeszélték, hogy milyen volt az első órájuk, és, hogy milyenek az új osztálytársak. Mindketten meg voltak elégedve a „felhozatallal”. Épp Katherine kezdett bele a saját kis monológjába, amikor megérezte magán valakinek a pillantását. A szempár irányába nézett, és a szava is elakadt. Ashley észrevette nővére meglepődöttségét, s követte a pillantását, ám mikor találkozott a fiú és az ő tekintete, neki is elakadt a lélegzete.

Az ismerős szempár egyre csak közeledett, addig, amíg el nem ért a lányok asztalához.

             - Sziasztok – köszönt a fiú

             - Szia – köszöntek a lányok kórusban – Daniel te vagy az? – így Ash. Tudta ő jól, hogy Daniel az, ki vele szemben áll, de a fiú úgy megváltozott utolsó találkozásuk óta, hogy Ashley-nek kételyei támadtak.

             - Igen, én volnék az. Daniel Stone, személyesen – válaszolta a srác, és megölelte mindkét lányt. Egykor nagyon jó viszonyban volt, e három személy, de Danielt is New Orleans-be szólította a kötelesség – de persze ezt a két lány nem tudta –, úgyhogy az utóbbi pár évben nem látták egymást.

             - Olyan jó téged újra látni! Hogy vagy? Mi van veled mostanában? Olyan rég találkoztunk, s olyan jó most látni téged! – mondta szinte egy szuszra Ashley.

             - Én is örülök, hogy látlak titeket. Nos, nagyon jól vagyok, köszönöm szépen, és semmi érdekes nem történt velem amióta elmentem Chicagoból, csak annyi, hogy átléptem a kamaszkoron. Én is nagyon örülök, hogy látlak titeket! Olyan jó, pár régi ismerőssel találkozni.

            A beszélgetés folytatódott, egészen a becsengetésig. Mivel Daniel egyidős volt Katherine-nel, ő is tizedikes, csak más csoportba jár.

            Az órák után, Ashley megkérte Danielt, hogy mutassa be neki az iskolát, hisz, ő már három éve ebben az épületben tanul, és többet tud róla mint ő. Katherine is velük tartott. Az második emeleten, az egyik osztályból Jazz hallatszott. Katherine egy pár másodpercre becsukta szemét, és élvezte a zenét. Ismerte is azt. A lágy muzsika, teljesen elbűvölte a szívét, olyannyira, hogy azt sem hallotta meg, amikor a húga szólította. Csak ment, a zene irányába. Az ajtó nyitva volt, és Katherine bűvölten nézte, hogy az iskola néhány tanonca, mennyire értenek a zenéhez. Köztük volt Katherine egyik osztálytársa is, akivel elég jól egyezett a mai nap folyamán, és ott űlt, egy gyönyörű kék gitárral a kezében Gregory. Katherine nem tudta, hogy ő is ide jár, mert a nap folyamán nem találkoztak egymással. A lány egy ideig csak a fiút nézte, a fiú pedig a kottát. Valami furcsa, még soha nem tapasztalt érzés telepedett a szívére. Oda tette a kezét, és érezte, hogy az ereiben száguld a vér, a szíve pedig egyre gyorsabban dobog. Behunyta hát a szemét, és élvezte tovább a muzsikát. Teljesen átadta magát neki. Érezte a zenét. Olyan érzése volt, mintha az végigfutna az erein. Egyszerre minden elhallgatott, és Katherine felkelt a bűvöletből. Visszatért, és olyan érzése volt, mintha egy drog hatása múlt volna el. Érezte az ereiben, hogy még kell neki ebből. Daniel és Ashley is ott álltak mellette, de őket nem fogta meg annyira a zene, mint őt. Daniel odasúgta neki, hogy ők az iskola zenekara. Katherine-t ismét hatalmába kerítette az a különös érzés, a szíve tájékán. Igyekezett elhessegetni a eme gondolatait, és inkább figyelni az „idegenvezető” szavaira, aki készségesen mutatta be az iskolát a két lánynak.

            Már hat óra is elmúlt, amikor hazaért a testvérpár. Felmentek a szobájukba. Katherine egész este zenét hallgatott. Várta, hogy jöjjön a varázs, de az sajnos nem mutatkozott. A lány tanácstalan volt, és zavarodott. Nem tudta, hogy minek a hatására került „transzba”. Belegondolt abba, hogy alig egy napja vannak itt, és, hogy máris mi minden történt vele. Érezte, hogy sok minden meg fog változni az életében, de azt sosem gondolta volna, hogy ő maga is meg fog. A zene, az új környezet, az új tanárok, és az emberek, akiket megismert, teljesen más embert faragtak belőle. Pedig alig telt el huszonnégy óra.

            Este, egy gyors zuhany után ágyba bújt, a pihe puha, meleg takaró alá, s visszagondolt arra a pillanatra, amikor meglátta Gregory-t. A szíve ismét gyorsabban vert. „Jaj Katherine! Nem is ismered őt! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Nem fogom hagyni, hogy még egyszer az szívem győzzön, mert ez akárhányszor megtörténik, én sínylem meg a dolgot. Ez többet nem fog előfordulni.” – gondolta magában. Eme gondolatok környékezték elméjét, amíg álomba nem merült.