Bonjour drágáim! :D
Íme a 14. rész. Most egy darabig - őszig - nem leszek internetközelben, úgyhogy fejezetek sem lesznek. Mondanám, hogy sajnálom, de őszinte leszek; cseppet sem sajnálom. Rám fér a pihenés.
Remélem, ősszel, mikor hozom a 15. részt, akkorra már több olvasóm lesz. Jól esne a biztatásotok! Vagy legalább csak pipálgassatok! Kevesebben olvassák ezt a blogot, mint a Punk Lovers-t. Pedig az volt az első "kölyköm". Na de hagyjuk a drámát! ;).
Jó nyaralást/ kellemes vakációt minden kedves olvasómnak!
xoxo
N.
- Áucs! Ez fáj!
- Ki kell bírnod Kath! Nekem is nagyon fájt,
de nem lesz semmi baj! Meglátod, utána szép leszel! – mondta Ashley legalább
századjára. Próbált nyugtatni, több kevesebb sikerrel. Épp az ágyamon fekszem,
a húgom pedig épp a lábamat szőrteleníti, géppel. Atyám! Ez nagyon fáj! Mintha
élve megnyúznának! Érzékeny a bőröm, a szőr pedig, olyan a lábamon, mint a
kaktusz tüskéi. Legszívesebben sikítottam volna a fájdalomtól, de nem akartam,
hogy a szomszédok bármit is meghalljanak.
- Nyugi, már nincs olyan sok hátra! Mindjárt
kész! – kínomban a hajamat téptem. Szerencsére Ash nem hazudott. Tényleg hamar
befejeztük.
- Na jó, akkor most elárulok valamit;
legközelebb, gyantával szedem ki.
- Az is fájni fog.
- De nem annyira mint ez!
- Nézd – Ash letelepedett mellém az ágyra,
miután elrakta a „kínzógépet”, majd egy hangos sóhaj után megszólalt – tudom,
hogy nagyon érzékeny vagy, mindig is az voltál. Emlékszem, sosem nyúlhattam a
hajadhoz, mert alig értem hozzá, s te máris sikítottál a fájdalomtól. S ha ez
nem elég; mindenhol csikis vagy!
- Igen, tudom. Én ilyen vagyok. Érzékeny.
- S ezzel nincs semmi gond. Állítólag az
olyanok mint te, érzékenyek az ágyban is - perverz mosoly játszott az arcán. Nem tudtam megállni, hogy ne szóljak be.
- Meg a konyhában is, sőt, még a fürdőben is –
nevetnem kellett Ashley gondolatán. Nem is csodálom. Már nem kislány.
- Nevess csak, majd meglátod, hogy nekem lesz
igazam! – úgyis tudom, hogy neki lesz igaza, hisz az és drága húgomnak mindig
igaza van. De azért, hadd főljön a levében!
Beszélgetésünk után, bementünk a
fürdőszobába, hogy bekenjük a lábam valami krémmel, mert a szőrszálak helyeit, piros
pöttyök jelezték, és égett is a lábam. Ashley szerint 12órán belül elmúlik. Melegen
ajánlom neki! Ha az örömtűzön – ami holnap este lesz – ilyen lesz a lábam, és
ennyire fog égni, megnyúzom Ash-t.
Az este csendesen telt. Ashely a
szobájában rajzolgatott, én pedig próbáltam a gyakorlásra összpontosítani. Vonz
ez a dolog. Nagyon is. Igaz, kicsit furcsán nézhetek ki, gitárral az ölömben,
felpócolt lábbal, mely alatt, s fölött jég van. Még szerencse, hogy nem lát
senki.
A másnap délelőtt hamar eltelt. Még szerencse,
hogy a lábam már nem pöttyös, így rövid nadrágot vettem fel, mikor Ashley-vel
megsétáltattuk Thomas-t. Este nem lesz rá időnk.
Sokat nőtt a kutyus – akit már
túlzással sem lehetne „kiskutyának” hívni – amióta ideköltöztünk.
Az örömtűz este nyolckor vette
kezdetét. Egy kék nyári ruhát vettem fel, hozzá pedig krémszínű kiegészítőket. Amint
Ashley meglátott, nagyot koppant a padlón az álla.
- Azt a Katherine! Hogy te milyen szép vagy! Na
és a hajad – csodálta a hajkoronámat, mely most ki volt simítva, és hátul össze volt
fogva egy-egy tincse. Nekem nagyon tetszett, amit a tükörben láttam. Remélem Tyson-nak
is tetszeni fog. Ma este azt tervezem, hogy vele fogok lógni. Egy percre sem
veszem le róla a tekintetem. Épp eleget voltunk már távol egymástól.
- Nagyon szépen köszönöm. Te is csodásan
festesz húgi – válaszoltam az iménti bókjára, s elindultunk az ünnepségre.
A zene hangos volt, az emberek
többsége pedig már most spicces volt. Minden diák kezében volt pia. Sajna én
nem ihattam, mert vezetek. Tekintetemmel Tyson-t kerestem.
Nem láttam sehol
sem. Néhány új barátot véltem felfedezni a padoknál. Ott volt néhány
osztálytársam, akikkel kezdek egyre jobban kijönni. Odamentem hozzájuk, Ash
pedig úgy döntött, megkeresi Dan-t.
- Szia Kath! Hűű, de csini vagy ma – mondta
Caroline őszinte rajongással a hangjában. A kis szöszi nagyon életvidám, és
tele van fénnyel. Az ő szemében a világ kellemes és jó. Persze, Vickie ezt nem mondhatja el magáról. Szerinte minden csak egy megpróbáltatás, és nem érdemes élni, mert
egyszer úgyis meghalunk. Ez szerintem eléggé ősi felfogás. Egy mai ember nem
mondana ilyet. Mindig is figyeltem őt. Furcsa lány, és bogaras, de ettől
függetlenül kedves, és vicces. Jókat lehet vele hülyülni.
- Köszönöm Caroline. Te is nagyon csinos vagy –
válaszoltam egy szerény mosollyal az arcomon.
- Ugyan, Katherine! Ne pirulj! Mi csak a
barátaid vagyunk, nem pedig a gitártanárod – Vickie mondata egy kicsit
lesokkolt. Miből gondolja, hogy én elpirulnék Gregory közelében?
- Parancsolsz? – összehúztam a szemöldökömet,
és válaszra vártam.
- Láttunk titeket a bálon a múltkor, és azt is, hogy, hogy néztetek egymásra. Biztos, hogy csak tanár-diák kapcsolat van köztetek? –
látszott Vickie-n, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél. Amúgy nem
érdekelné mások kapcsolata.
- Barátok vagyunk, Vic. Nincs köztünk semmi. És
nem is lehetne, mert foglalt vagyok.
- Ha te mondod...
Úgy döntöttem, hogy inkább példát veszek a húgomról, és én is megkeresem a
pasimat.
Felkutattam a fél
parkot, de nem találtam. Visszamentem a csajokhoz, akik szintén nem látták őt.
Próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont. Kezdtem aggódni. Azt mondta, hogy
itt lesz. Gondolom csak késik egy kicsit.
Nem szoktam magam sminkelni, de most
felkentem az arcomra egy enyhe „vakolatot”, s kíváncsi voltam, hogy nem
kenődött-e el. Nálam nem volt tükör, úgyhogy bementem a mosdóba. Szerencsére minden
oké volt. Az viszont nem, hogy a WC-ből furcsa hangok hallatszottak ki. S minél
többet hallgattam, annál inkább győződtem meg arról, hogy ez nem furcsa, hanem
inkább kéjes. Mintha valaki... . Na de ki?
Mégis miért
érdekel ez engem? Ez csakis arra a két személyre tartozik, aki éppen bent van. Késztetést
éreztem arra, hogy bemenjek. Pontosan tisztába voltam vele, hogy ez
illetlenség, de mégsem tudtam ellenállni. Benyitottam hát. S ami fogadott, az
nagyon megdöbbentett. Tyson és egy szőke csaj a padlón... . A gyomrom is
felfordult. A csaj hangosat sikított, mikor észrevett. Tyson felém fordította
vágytól ködös tekintetét, amely rögtön kitisztult, mikor meglátott.
- Katherine...ez nem... – próbált magyarázkodni,
miközben öltözködésbe kezdett. Nem voltam képes tovább nézni. A meztelen
csajtól pedig a reggelim maradékai jelentkeztek a torkomban. Nagy erőfeszítésembe került, nem kidobni a taccsot.. Kiszaladtam hát, a mosdóból, s az
ajtót is nyitva hagytam sietségemben. Hadd tudja meg a világ, hogy mekkora egy
rohadék Tyson Ritter. A könnyek szinte marták a szemem, és csípték a torkom, de
nem engedtem ki őket. Nem láthatja mindenki, hogy milyen gyenge vagyok. Siettem.
A könnyeim elhomályosították tekintetem, úgyhogy nem láttam szinte semmit. csak
siettem, szinte rohantam, minél távolabb attól a személytől, aki nyilvánosan is
megalázott. Szégyelltem magam, amiért leálltam egy ilyen féreggel. Biztos nem
voltam neki elég jó. Miért? Mit birtokol az a csaj, amit én nem? Hah! Rossz kérdés.
Inkább; mit nem birtokol az a csaj, amit én még igen? Hát ez bökte a csőrét! A rohadék!
Próbáltam a kocsimhoz érni, de
féltem ilyen helyzetben volán elé ülni. A kocsim mellett sírtam, és csak
sírtam. Szerettem őt. Nagyon is. De most már minden amit éreztem, elment. És nagyon
remélem, hogy nem fog visszajönni.
- Katherine, minden rendben? – kérdezte egy
ismerős hang a hátam mögül. Megfordultam, és Gregory állt előttem, teljes
életnagyságban. Legalábbis, őt véltem felfedezni a könnyfátyol alól. Nem bírtam
tovább. Áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és szorosan magamhoz öleltem. Ő rögtön
viszonozta azt. Percekig csak öleltük egymást, szorosan, én pedig csak sírtam,
és sírtam.
- Css... minden rendben lesz – próbált nyugtatni,
és a sírásom alább hagyott. A hangja nyugtató hatással van rám. Örültem, amiért
ott volt velem, és megvigasztalt. Nem is tudom, mit tettem volna nélküle.
- Ne haragudj. Teljesen eláztattam az inged –
még mindig hüppögtem, de már nem folyt a patak a szemeimből.
- Ugyan, nyár van! Majd megszárad – válasza hallatán
nevetni támadt kedvem. De aztán eszembe jutott, hogy mit láttam fél órával
azelőtt, és a gombóc a torkomban ismét felerősödött.
- Haza kell mennem. Nem bírok tovább itt
maradni.
- Ugye nem akarsz így kocsiba ülni?
- Van jobb ötleted?
- Van – válaszolta, s rám adta a felsőjét,
ismét – most szépen hazakísérlek, te pedig kipanaszkodod magad. Vagy, ha nem
akarod, akkor nem muszáj, beszélhetünk, amiről csak akarod – belenéztem nagy,
szürkéskék szemeibe, ami csillogott a jóságtól. Olyan volt, mint egy igazi
angyal. Furcsa, milyen gondolatok cikáznak át a fejemen. Pedig még nem is ittam
semmit,
- Köszönöm, hogy vigyázol rám – a hangom
vékony volt, és gyenge. Meglepődtem rajta. Gregory arcán mosoly jelent meg.
- Gyere, hazakísérlek – mondta, és indultunk
is, el erről a helyről, amelyet megfertőzött Tyson hűtlenségének emléke.
Katherine ruhája + a kiegészítők:
