Tizedik rész - Álmos órák

Sziasztok! Ne akasszatok fel! Tudom, hogy közel három hete nem tettem fel új részt, és nagyon sajnálom! Túl sok a tanulni való! Nah, de nem panaszkodok! 

Jó olvasást! És Kellemes Pünkösdöt Kívánok! :*

xoxo

N.

            Imádom a Fall Out Boy-t! Nagyon szeretem minden számukat. Még szerencse, hogy Ashley is velem jött. Nem is tudom, mit csinálnék nélküle. Valószínűleg el sem jöttem volna. pedig kár lett volna kihagyni! A koncert remek volt. Együtt ujjongtunk Ashley-vel az első sorban. Csak ketten voltunk.

            A koncert eléggé elhúzódott. Késő este értünk haza. Szerencse, hogy nem futottunk össze azzal a kis taknyossal. Igaz, ő nem szereti a rockot, ám én minden pillantásommal őt lestem. Nem akartam, hogy meglepjen. Utálom, amikor az ellenségek lepnek meg. Bree egy ribanc! Átkozom a napot, amikor megismertem!

             - Miss Pierce! – amint meghallottam a történelem tanárnőm hangját, kipattantak a szemeim. Az osztály összes tagja engem bámult, és éreztem, hogy emiatt, arcomat elönti a pír – Miss Pierce, remélem jól aludt! – a tanárnő szemében gúnyt véltem felfedezni, viszont volt benne valami más is. Kedvesség. Elég furcsa kombináció volt ez egyetlen szempárban!

             - Nagyon sajnálom tanárnő – többet nem tudtam mondani, mert a csengő hangos csilingelése tudatta, hogy vége az órának. Kimentem az osztályból, majd miután meglátogattam a szekrényemet, lementem a kantinba, ahol Ashley és Dan várt. Helyet foglaltam mellettük, és elmeséltem nekik, hogy mi történt töri órán.

             - Látod Kath? Én megmondtam, hogy többet kéne aludnod! – korholt Ashley

             - Igen tudom, de mond ugyanezt a tanáraimnak, és hátha akkor kevesebb tanulni valót fognak adni.

             - Jaj ugyan már! Azért vagy fáradt, mert suli után Tyson-nal lógsz, este pedig, sőt, néha éjszaka is, tanulsz. Ez így nem mehet tovább!

             - Nem is fog! Holnap megírom az utolsó félévit, és utána már nem kellesz tanuljak. Legalábbis, nem olyan sokat mint eddig – próbáltam védeni magam, több kevesebb sikerrel. Tudom, hogy igaza van Ashley-nek, de nem tudok ellenállni Tyson puha, édes ajkainak. Legszívesebben reggeltől estig csókolnám.

             - Na jó, váltsunk témát. Mikor lesz gitárórád?

             - Ma lesz, délután 4től.

             - Akkor haza sem jössz előtte?

             - Nem. Ne haragudj.

             - Semmi baj, majd Dan hazakísér. Ugye Dan? – kérdezte a húgom, és közben olyan szépen nézett szíve választottjára, mintha attól tartana, hogy nemet fog neki mondani. Pedig én tudom, hogy az egyetlen dolog, amire Dan nemet mondana, az az lenne, ha Ashley megkérné, hogy felejtse el őt.

             - Hát persze szívem – mondta, majd megcsókolták egymást. Ilyenkor hol van Tyson?

            Délután négykor, felmentem a harmadik emeletre, Gregory osztályába. Előtte rácsörögtem, mert nem akartam csak úgy pofátlanul bemenni az osztályába. Sosem lehet tudni, mit zavarnék meg, ha csak úgy benyitnék.

            Gregory kikukkantott, majd kitárta az ajtót.

             - Szia! – köszöntött, majd villantotta a mosolyát. Rápillantottam a fogaira, és feltűnt valami.

             - Szia! Jéé, levették a fogszabályzódat?

             - Igen. Képzeld, most ettem négy éve először almát!

             - Na, szívből örülök! – válaszoltam egy 1000W-os mosollyal – amúgy, nagyon jól nézel ki nélküle! Mármint, vele is jól néztél ki... – atyám! Miért nem tudok értelmesen beszélni, mikor vele vagyok?

             - Köszönöm.

Kezdetét vette az óra. Gregory megtanított riffelni. nagyon érdekes, és gyakori dolog elektromos gitárosoknál a riffelés. Éppen a rock akkordokat másoltam a tábláról, a füzetbe, mikor a nyitott ablakon keresztül megéreztem, hogy beáramlik a hideg levegő. Lúdbőrös lettem, és vacogni kezdtem.

             - Csak tán nem fázol? - kérdezte a tanárom

             - Hát, csak egy kicsit - válaszoltam, majd folytattam a másolást.

             - Adjam a felsőmet? –  először úgy hittem, hogy rosszul hallok, majd miután meggyőződtem, hogy a hallásom még a régi, kitágultak a szemeim.

             - Nem muszáj, köszönöm.

             - Biztos? Pedig nagyon szívesen odaadom – mondta, viszont a szemeiben nem véltem felfedezni semmi különöset. Csak, mint barát a barátnak, kedvességből, és törődésből, felajánlotta, hogy viselhetem a felsőjét. Mivel tudtam, hogy neki ez nem jelent semmit, elfogadtam. Utána már nem fáztam. Bevallom, remek illata volt a felsőjének. Nem az a markáns, férfiillat, hanem olyan, mint a Tyson-é. Leírhatatlan.

            Az óra után, Gregory elkísért a kocsimig.

             - Köszönöm, hogy elkísértél. Te most hazamész? – kérdeztem. Egy kívülállónak bizonyára furcsa lenne, hogy ilyet kérdezek az egyik tanáromtól, de mi már barátok is vagyunk, nem csak tanár-tanonc kapcsolat van köztünk.

             - Igen, hosszú volt ez a nap.

             - Szeretnéd, ha elvinnélek? – véletlenül jutott eszembe ez az ötlet, és Gregory is sokat gondolkozott rajta, ám végül beadta a derekát.

             Miután elmondta a címét – ami közel volt a környékünkhöz – beszálltunk, és útnak indultunk. Az egész utat végigbeszéltük. Egy beszélgetés során is rengeteget tanulok tőle. Váltig tudom állítani, hogy remek tanár lesz belőle.

            Amint megérkeztünk, Gregory kiszállt a kocsiból, és én is, hogy segítsek kivenni a gitárját a hátsó ülésről. mikor minden megvolt, visszaadtam neki a felsőjét, és illedelmesen megköszöntem kedvességét.

             - Nagyon szívesen. Én is köszönöm, hogy elhoztál. Legyen szép estéd!

             - Neked is! Jó éjszakát!

             - Viszont kívánom! 

Kilencedik rész - Egy különös reggel

Helló!
Remélem örültök. Ma délután megcsapott az ihlet - de nyugi nem fájt - és megírtam a 9.fejezetet. Ezzel is kárpótolni szeretnélek titeket, azért, mert ennyit késtem a frissel.
Remélem örültök ;).
Jó olvasás! :* >:D<
xoxo
N.

            Amint kimondta ezt a szót, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az arcomat pír öntötte el. Tényleg kimondta? Vagy csak a képzeletem játszik velem?

             - Hogy mondtad? – kérdeztem tőle, mivel valóban kételkedtem abban, hogy kimondta

             - Azt... azt mondtam, hogy... izé... – látszott rajta, hogy zaklatott – szeretlek – mondta mindvégig a szemembe nézve. Látszott rajta, hogy igazat mond. A tekintete mindent elárult.

             - Én is szeretlek – mosolyogtam, ahogy csak tudtam. Tyson is elmosolyodott, és feloldódott a feszültsége. Felkúsztam az arcához, és lehelet finom puszit nyomtam piros ajkaira. Ő persze ettől ismét többet szeretett volna. Csak csókolóztunk, és csókolóztunk... nem is tudom mennyi idő telt el, de mi még mindig egymás ajkát ostromoltuk, amikor elaludtunk. Engem teljesen kifárasztott ez a nap, de Tyson-nak még volt annyi energiája, hogy bebugyoláljon egy takaróba. Az oldalamra fordultam, ő pedig átölelt. Ennyi biztonságérzetet még sosem éreztem. A karjai, mint a falak. Nem engedik, hogy a külső tényezők bántsanak. Pont erre lett volna szükségem Chicago-ban. Olyan sok rossz történt velem abban a városban, amivel amúgy nincs semmi bajom, csak... fogalmazzunk úgy, hogy rossz társaságba keveredtem. Furcsa, mi minden megfordul a fejemben. Látszik, hogy a „szelek városában” születtem. Gondolataim is olyanok, mint a szél.

            Másnap reggel – délben – olyan kipihenten ébredtem – na jó, ez nem csoda – mint még soha. Ismét Tyson mellkasán feküdtem, ő viszont még aludt, így volt időm végigvizsgálni az arcát. Minden apró kis dombot, és völgyet megnéztem, amely az arcán terült el; a gödröcskéket a szája szélén, a szemhéját, az ajkait, melyek szinte vonzották az ujjaimat. Végigsimítottam rajtuk, lágyan, mert nem szerettem volna felzavarni, majd az állára, és a nyakára révedt a tekintetem, és az ujjam. Olyan volt, mintha még mindig álmodnék. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Vagy csak én gondolom őt annak? Más biztos lelne benne hibákat, de én nem találok, mert szeretem őt. a szerelem pedig – köztudottan – vak. Lehet, hogy majd, mikor már elmúlik ez a tűz, ez a szenvedély amit most érzek, akkor már nem így fogom látni őt. És, ha ez a szerelem sosem múlik el? Mi lesz, ha életem végéig őt fogom szeretni? Egy pár év múlva megkéri a kezem, a nászéjszakán teherbe esek, és szülök neki, egy gyönyörű, egészséges gyereket. Aztán veszünk egy házat, remek állásunk lesz, és gondtalanul fogjuk nevelni a kis csöppségünket. Aztán megöregszünk, és a lányunk/fiúnk elhagyja a családi fészket, majd jönnek az unokák, és a nyugdíj. Egymás mellett, szerelmesen halnánk meg, és a halálos ágyunkon, nem fog elhangzani az a mondat, hogy „Ha újrakezdhetném, sok mindent másképp csinálnék”. Boldogok lennénk, és bűntudat nélkül hagynánk el a világot. Milyen jó is lenne, ezt megélni. Túl tökéletes lenne. Hisz, ilyen nincs! Ilyen tökéletes életet senkinek nem adott még a fenti – az Isten. Legalábbis, én nem tudok róla. De a gondolat nagyon szórakoztató. Boldoggá tesz, pedig tudom, hogy az életem nem úgy fog alakulni, ahogy azt most elképzeltem.

Vajon Tyson miről álmodik? Alszik egyáltalán? Vagy élvezi, hogy kényeztetem, és attól fél, hogyha megmoccan, vagy megrezzen az arcizma, akkor abbahagyom? Na jó, ezt azért kétlem. Ki vagyok én, hogy egy fiút kővé dermesszek az érintésemmel és a  pillantásommal? Habár, szórakoztat a gondolat, mégsem érzem magam olyan fontosnak, hogy ilyesmit tegyek.

            Visszahajoltam a nyakhajlatához, mélyen beszívtam jellegzetes illatát, majd folytattam volna gondolatmenetemet, viszont, Tyson mocorogni kezdett alattam. Egyik kezével megsimogatta a hajamat, a másikkal pedig a karomat

             - Hmm... meg tudnám szokni, ha minden reggel így ébrednék – motyogtam a nyakába, majd felnéztem a szemébe, amely nyitva volt, és engem nézett. Megsimogattam az arcát – a mai nap már sokadjára – és felkúsztam hozzá, hogy egy „jó reggelt csókot” adjak neki, amit ő készségesen viszonzott – jó reggelt – suttogtam ajkai közé, két csók között.

             - Neked is – mondta, miután elváltak ajkaink – hogy aludtál? Nem volt furcsa, hogy itt aludtam?

             - Nem, dehogy. Sőt! Ilyen jót, még soha nem aludtam! Mindig is erre vágytam. El sem hiszem, hogy valóra vált – belecsókoltam a nyakába, ő pedig felkuncogott.

             - Ezzel én is így vagyok. Jó volt végre valakit magamhoz ölelni

             - A jó öreg guminőcin kívül, ugye? – kérdeztem huncut vigyorral az arcomon – csak vicceltem – mindketten elnevettük magunkat. Mázli, hogy Tyson-nak van humorérzéke. Jókat lehet vele nevetni. Igaz, néha túlzásba viszem, és a szimpla „vicc” átmegy gúnyba. Volt, hogy már rám szóltak, de Tyson még soha. Lehet, hogy észre sem veszi? Vagy nem akar megszégyeníteni azzal, hogy rám szól? Jaj! Most nem akarok erre gondolni, mert akkor a maradék jókedvem is elmenne. Tyson is észrevette, hogy hirtelen milyen komoly lettem.

             - Valami baj van? – kitűrt egy tincset az arcomból, majd csavargatni kezdte azt

             - Nem, dehogy! Csak elmerengtem. Tudod, hogy el szoktam.

             - Na igen, veszélyes, amikor elgondolkozol valamin – ismét nevetésben törtünk ki. Igaza van. Valóban veszélyes. És mostanában egyre gyakrabban űzöm ezt a merész sportot.

            Felkeltünk, lezuhanyoztunk – persze külön-külön – majd lementünk reggelizni. A szüleim kicsit furcsán néztek rám, és a szeretőmre, amit nem tudtam hova tenni. Ashley nagyon csöndes volt, inkább a sonkás rántottával volt elfoglalva. Majd beszélek vele.

            Miután megtankoltunk magunkat, Tyson megköszönte a reggelit, és a vendéglátást, majd a szüleim és Ashley szeme láttára megcsókolt. Szerencsére ez nem olyan volt, mint amilyet általában szoktam kapni, hanem gyors, de lágy, és puha. Nem engedhettem, hogy a család lássa rajtam, hogy mennyire élveztem a dolgot, ezért inkább kikísértem, és az ajtóban követeltem tőle egy igazi csókot.

            Amint elment életem bearanyozója, visszamentem a konyhába, hogy segítsek anyának mosogatni. Arra viszont nem számítottam, hogy mi lesz ennek a mosogatásnak a végkifejlete.

             - Nos, látom, jól megvagy ezzel a sráccal – húú, de gyanús.

             - Igen – mondtam egy kicsit zavartan – miért?

             - Hát... tudod... azt hiszem eljött az az idő, amikor el kéne beszélgessünk – itt egy apró hatásszünetet tartott, majd folytatta – a szexről – a szemeim kikerekedtek, és őszintén szólva, nagyon szívesen visszamondtam volna, hogy „oké, akkor kérdezz bátran, segítek amiben csak tudok!”, de nem akartam, hogy anyu túl perverznek tartson. Úgy látom így is van némi elképzelése, hogy mit tettem volna Tysonnal, ha ők, és Ash nincsenek itthon az éjjel

             - Nézd, szerintem hanyagoljuk a témát. Én tudok mindent, amit tudni kell erről a dologról.

             - Én is ezt mondanám.

             - De én komolyan is gondolom – válaszoltam – és amúgy se erőltessük a témát. Nem szeretnék most erről beszélni.

             - Jó, oké, nem akarok beleszólni a magánéletedbe, de tudnod kell, hogy nem szeretnék idő előtt nagymama lenni – atyám! Rosszabb, mint egy horror film!

             - Nem leszel az. Anyu? Nem lehetne hanyagolni a témát? – kezd egy kicsit elegem lenni ebből az egészből.

             - De igen. Ha gondolod.

             - Remek – mondtam, majd se szó se beszéd, felmentem a szobámba. A fenébe! Vajon Ashley agyát is tompítja a hülyeségekkel? Ohh, tényleg! Beszélnem kell Ashley-vel. Kimentem a folyosóra, majd Ashley ajtaja előtt megtorpantam. Bekopogtam, s amint a húgom beinvitált, beléptem az ajtón.

Nyolcadik rész - Szerelem

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, és azért is, mert ez a fejezet elég rövidre, és izgalom mentesre sikerült. Ez egy amolyan "átmeneti fejezet".

Remélem tetszeni fog!

xoxo

N.

            A tél hamar elment.

            Gondolom itt, New Orleans-ban nem olyan elterjedt ez az évszak, mint Chicago-ban. Hó sem hullott, viszont előfordult néha, hogy eleredt az eső. Imádom az esőt. Főleg a nyári záporokat. Viszont sajnos itt nem élvezhetem ezt, mivel itt ritkán esik, de amikor elered, akkor napokig esik.

            Május van. Ez azt jelenti, hogy már közel három és fél hónapja költöztünk ide, a Jazz őshazájába. Amióta itt lakok, olyan, mintha kicseréltek volna. Többször hallgatok zenét – néha még éjszaka is -, sokat merengek, az életen, és annak értelmén, bár akadna néha jobb dolgom is, és a nap nagy részét Tyson-nal töltöm. Minden este elvisz a belvárosba, és elhív fagyizni, vagy megeszünk egy pizzát. Olyan sok dologban hasonlítunk. Úgy érzem, közel vagyok ahhoz a ponthoz, hogy bevalljam neki, hogy mennyire szeretem... olyan jó lenne, ha ő mondaná ki előbb. Akkor tudni fogom, hogy tényleg szeret. Így is tudom, de a gondolat és a tett, ritkán járnak kéz a kézben.

Péntek van. Épp haza tartok, egy – nehéznek nem mondható – nap után, viszont most Ashley nincs velem. A belvárosban maradt Dan-nel. Milyen érdekes! Chicago-ban nem volt szeretőnk, ám amint betettük ide a lábainkat, mint derült égből villámcsapás - persze pozitív értelemben - megjelent Dan és Tyson. 

            Elég jól haladok a tanulással elektromos gitáron. Minden héten egyszer van óránk. Általában hétfőn, de van, hogy Gregory nem ér rá – mivel ő a suli legjobb gitárosa, és mindenhova őt kérik fel, zenélni, ő pedig egyből igent mond mindenre. Néha sajnálom őt. Volt, hogy nem aludt egész éjszaka, mert énekeket fordított latinról, angolra. Sokszor rácsodálkozok az okosságára, és a műveltségére. A zene a mindene. Ez látszik rajta. Lehet, hogy letagadja, és azt állítja, hogy számára ettől fontosabb dolgok is léteznek, mint például a suli, vagy a barátnője – akiről mellesleg még mindig meg van a véleménye Ashley-nek – vagy a családja, de én tudom, hogy ő akkor önmaga, mikor a hangszere a kezében van. Nem fogja soha abbahagyni a zenélést. Ezt érzem.

            Otthon nem akadt semmi tennivaló. Egész délután unatkoztam. Kínomban nekiláttam gyakorolni. Mostanában sokszor volt a gitár – akit elneveztem Bonnie-nak – a kezemben, mivel azt szeretném, hogy büszke legyen rám a tanárom. Ez nem minden tanárral van így. Van akit kifejezetten utálok.

            Este elvittem Thomas-t sétálni, és megbeszéltem Tyson-nal, hogy várjon a „törzshelyünkön”, ami egy helyi park volt.

Amint odaértem, rögtön megpillantottam Tyson-t. A kapunál állt. Olyan sexy volt! A szeme kék, mint a végtelen óceán, ajkai mosolyra húzódtak, amint meglátott.

             - Szia – köszönt, majd ajkaimra vetette magát. Magához szorított, ajkai lágyan becézték az enyémet, majd nyelvét is használatba vette, és egy lábremegtetően lágy csókban részesített. Hmm...imádom az olyan apró örömöket, mint a csók, az ölelés és a simogatás. Tyson mindháromhoz nagyon ért. Úgy érzem, remekül egymásra vagyunk hangolva. Talán egy fél órába is beletelt, mire elengedtük egymást, és bementünk a parkba. A szám teljesen elzsibbadt, beszélni is nehezemre esett, ezért inkább Tyson-t hallgattam. Ő amúgy is, szeret magyarázni. És hát, mi tagadás? Jól csinálja!

Mivel idősebb tőlem egy évvel, van rá eset, hogy megkérem, hogy segítsen a tanulásban. Ő készségesen teszi, habár, néha látom, hogy nem mindig őszinte a mosolya, amikor szóba jön a tanulás.

            Sok mindenről beszélgettünk. A barátoktól megkezdve a zenén keresztül, egészen az amerikai irodalomig. Vele bármiről lehet beszélgetni. Művelt, és okos. Ám ami ettől is fontosabb; ért a zenéhez. Ez nem elhanyagolható tény. Tud gitározni – akusztikus, elektromos, és basszus gitáron – és zongorázni. Ahogy mondaná: ha ismersz egy adag elméletet, akkor minden hangszerrel tudsz kezdeni valamit. Ebben egyet értek. Ezt már Gregory is mondta. Ő jelenleg két hangszeren is tanul egyszerre. Már megint itt tartunk. Mostanában azon kapom magam, hogy a kelleténél is többször gondolok Gregory-ra. Egy megmagyarázhatatlan érzés fog el, amikor vele vagyok. Kellemes a társasága, és remek tanárnak tartom. Ő a kedvenc tanárom, és egyben a barátom is, és mindig alig várom, hogy találkozhassak vele. Mások azt gondolnák, hogy szerelmes vagyok, de nem. Ez nem szerelem. Ez csak tisztelet egy olyan ember iránt, aki ezt teljes mértékben megérdemli.

            Még mielőtt teljesen besötétedett volna, Tyson hazakísért. Bementünk a házba, Thomas-t bevittem Ashley-hez, majd bementem a szobámba, ahol az ágyon ült az én szerelmem. Az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát, majd megpusziltam az arcát, és a nyakhajlatába fektettem a fejem. Az orromat ismét foglyul ejtette finom, férfias illata.

Megfogta az arcomat, ajkaihoz húzta, majd megcsókolt. Ez a csók minden érzelmét elárulta. Érzem, hogy szeret engem. Ohh...a boldogságtól meg tudnék halni. Az egyik keze a derekamon, a másik pedig a nyakamon pihent, ám egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a derekamon pihenő keze lefelé araszol, egészen a fenekemig. Jól esett az érintése, és a csókja. Sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy a csók ilyen jó dolog. Miután elvált ajkaimtól, a nyakamat vette kezelésbe. Apró puszikkal tarkította bőrömet. Ajkaimat apró sóhaj hagyta el, majd felálltam Tyson öléből, és lefektettem az ágyra. Hozzábújtam, ő pedig átölelt. Nem szándékoztam lefeküdni vele – vagyis de, de nem úgy... -, hiszen itthon vannak a szüleim, és Ashley is.

Tyson megpuszilta a fejem búbját, én pedig a mellkasát. Majd meghallottam azt a szót, amelyet már régóta vártam

             - Szeretlek