Ötödik rész - Az új hangszer

             - Mesélj húgi, mi volt? Hogy történt? – Katherine nem kímélte Ashleyt, mivel amint hazajött, rögtön faggatni kezdte őt.

 - Nos, az történt, hogy Daniel szerelmet vallott... én pedig... tudod, hogy mennyire odavoltam érte! És hát... rám törtek az emlékek, az érzések... és nem tudtam ellenállni neki.

 - Nem is kell... mi ebben olyan bonyolult? Te szereted őt, ő szeret téged, s véleményem szerint illettek egymáshoz, szóval nincs miért szégyenkezned. Légy boldog, amiért téged megáldottak a fentiek ilyen kellemes párral... bezzeg, ha nekem is ilyen szerencsém lenne...

 - Majd el fog jönni a te lovagod is, aki majd lakatot fog tenni a szádra – válaszolta Ashley. Bízott benne, hogy nővére tényleg meg fogja találni a hozzávaló fiút.

 - Ugyan már! – legyintett Katherine – én nem hiszek a tündérmesékben! Én, apáca leszek! – a lány határozottsága egy percre még a húgát is megrémítette, de ő ezt egy cseppet sem gondolta komolyan.

  - Na jó, hanyagoljuk a témát, inkább mesélj, te mit csináltál amíg én sétáltam?

  - Hát... – Katherine mesélésbe kezdett, miközben felmentek a szobájába. Ott, a lány előkereste az összekuporgatott zsebpénzét, s megállapította, hogy éppen elegendő pénze van, egy elektromos gitárra. Sőt, még marad is neki. Megkérte a húgát, hogy tartson vele holnap, suli után, hogy vegyék meg a hangszert. Ashley egyből rábólintott.

Este felhívta Gregoryt, hogy megkérdezze, hogy milyen gitárt vegyen. Mivel a lány nagyon szerette a rockot, a fiú azt mondta, hogy az ikertekercses hangszedős gitár a legideálisabb számára.

             - Rendben, akkor hétfőn találkozunk – mondta Gregory

             - Oké. És pengetőt is fogunk használni?

             - Nem feltétlenül. Egyenlőre még nem kell, majd szólok, oké?

             - Oké. Akkor hétfőn...

             - Igen. Szép estét!

             - Köszönöm, viszont.

             - Köszi, szia!

             - Szia!

            A beszélgetésnek vége szakadt. Katherine azon töprengett, hogy vajon milyen lesz az első óra. Úgy gondolta, hogy Gregory számára természetes, hogy oktat, de neki idegen lesz először ez az egész... legalábbis ő ekkor így gondolta.

            Másnap, Katherine és Ashley kettőig voltak az iskolában. Azelőtt nap megbeszélték a szüleikkel, hogy Katherine gitárórákat fog venni, úgyhogy tudják, hogy suli után nem mennek haza, hanem bemennek a városba, és keresnek egy jó zeneboltot. Nem volt nehéz dolguk, mivel szinte minden utcában található.

Bementek hát az egyikbe, és nézelődni kezdtek.

             - Jó napot hölgyeim, segíthetek? – kérdezte egy fekete bőrű, idős ember

             - Jó napot, elektromos gitárt szeretnénk vásárolni.

A férfi elvezette őket a bolt egyik sarkába, amely tele volt szebbnél szebb gitárokkal.

             - S milyenre gondolt?

             - Hmm... humbucker-es Gibson, Les Paul-t. Lehetőleg pirosat – a férfit meglepte a lány. Nem gondolta volna róla, első ránézésre, hogy ilyen felkészült. Elsétált a férfi a raktárig, és visszajött a gitárral, amelyet a lány szeretett volna. A gitár teste piros volt, a koptatólapja fekete.

             - Az ára 659,00$, és jár hozzá egy tok, egy szett húr, két pengető, egy gitárpánt, 20W-os erősítő, és persze egy kábel. Egy év garanciával.

A lány első látásra beleszeretett. Érezte, hogy ez lesz az a gitár, amely – talán – megváltoztatja az életét. Megvette, szőröstől-bőröstől, mindennel együtt. Ashley-nek is nagyon megtetszett a gitár, amely most már a nővére tulajdonában van.

            Amint hazaértek, Katherine nekilátott a gitározásnak. Lefogta azokat az akkordokat, amelyeket már ismert, és megállapította, hogy az elektromos gitár sok mindenben eltér az akusztikustól. A lány alig várta, hogy tudja használni a legújabb hangszerét. Katherine úgy gondolta, hogy átmegy húga szobájába. Bekopogott, s amint meghallotta Ashley hangját benyitott.

             - Szia húgi, bejöhetek?

             - Szia, hát persze! – Ashley éppen a legújabb rajzán ügyködött. Katherine odalépett hozzá, hogy alaposabban szemügyre vehesse.

             - Nagyon ügyes vagy! – mondta, amint megcsodálta a vörös szemeket, amiket húga rajzolt. Nagyon tehetségesnek tartotta őt.

             - Köszönöm – válaszolta Ashley, aki letette a ceruzát a kezéből, és megölelte nővérét, aki miután lefejtette magáról húga karjait, arcon puszilta őt.

             - Nagyon szeretlek – mondta Katherine. Neki nem volt senkije, akit szerethetett volna, csakis a húga. Ő volt, az egyetlen személy, akiben feltétel nélkül megbízott, és ez az érzés kölcsönös volt

             - Én is téged Katherine.

            A hét többi napja villámgyorsan telt, és a lányok kezdtek egyre jobban felzárkózni. Mindketten találtak barátokat, és remekül elszórakoztak együtt. Az időjárás is kezdett enyhülni, olyannyira, hogy szombaton a lányok elmentek sétálni egyet, és persze vitték magukkal Thomas-t is. Szerencsére most nem szaladt el, mint legutóbb. Mikor elfáradtak, vettek egy-egy fagyit, és leültek egy lócára, az egyik parkba.

            Hétfőn pedig, az órák után, Katherne hazament, előszedte az elektromos gitárját, és visszament az iskolába. Felhívta Gregory-t, aki egy pár perc múlva az ebédlő ajtajánál termett.

             - Szia! – köszönt először a fiú

             - Szia!

             - Az én osztályomba megyünk, a harmadik emeleten van – a lány csak bólogatott, majd elindúltak a lépcsőn fölfelé. Amint beértek az osztályba kezdetét vette az óra...

A szemek, amiket Ashley rajzolt: 

A gitár: 

Negyedik rész - Kapcsolatok

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késésért, de... áhh... ez egy hosszú történet, és nem is égetem magam vele... :D. 

Jó olvasást! És ne kíméljetek kommentek terén ;). 

xoxo

N.

           A nap első napsugarai behatoltak Katherine szobájába. Ezek ébresztették fel őt. A telefonján be volt állítva az ébresztő, de az még nem szólt. A lány az órájára pillantva megállapította, hogy még csak fél hét. Úgyhogy egy lusta nyújtózás után visszafeküdt az ágyba, és még egy fél órán keresztül belülről nézte a szemhéjait. Nem aludt el. Élvezte, hogy van szabad ideje, és, hogy ezt gondolkodásra fordíthatta. Hisz olyan zsúfolt az élete, hogy örül, ha marad ideje magára is.

Az első gondolata az iskola volt. Az új diákok, és tanárok. A lány úgy gondolta, hogy hamar meg fogja szokni új környezetét. Aztán végig gondolta, mi minden történt vele a tegnap. A találkozás Daniellel, aztán az a pillanat, amikor meghallotta a zenét, a folyosón. Katherine még mindig nem tudta kiverni a fejéből, hogy mennyire a zene hatása alá került. Dúdolni kezdett hát. Méghozzá a kedvenc dallamait,

Ez a fél óra elég volt neki, hogy teljesen éber állapotba kerüljön, és, hogy frissen kezdje meg az új napot.

            Az iskolában ugyanaz a látvány fogadta, mint az azelőtti napon. Persze azt leszámítva, hogy most nem bámulta meg őket egy-egy fiún kívül. „Cöh... minden fiú egyforma..." – gondolta Ashley. Pedig tudta ő jól, hogy ez nem teljesen így van, hisz elő példa erre Daniel, aki egykor még sokat jelentett neki, de az már csak egy régi emlék.

            Ashley első órája rajz volt. Imádott rajzolni. Főleg grafit ceruzával. De az első órán nem foglalkoztak különösebben a rajzolással, csak megbeszélték, hogy milyen „felszerelést” kell majd hozniok a diákoknak, és persze a bemutatkozás is elmaradhatatlan volt.

            Katherine eközben a zenetanárjával ismerkedett meg. A férfi a harmincas évei elején járhatott; haja szőkés barna volt, szemei pedig gyönyörű égszínkékek. Nagyon szimpatikusnak tűnt a lány számára, és érezte, hogy ő lesz a kedvenc tanára. Vicceivel pedig csak még inkább belopta magát Katherine szívébe. Utálta az olyan tanárokat, akik sosem nevetnek, és olyanok, mint a drogosok... – mármint, hogy csak az anyaggal foglalkoznak. A tanár mindenkit megkérdezett arról, hogy tud-e valamilyen hangszeren játszani. A fél osztálynak a keze büszkén a magasban volt. Egyesek zongorázni tudtak, míg mások a fúvós hangszereket tüntették ki figyelmükkel. Katherine nagyon jól ismerte az akusztikus gitár rejtelmeit, és el szerette volna sajátítani az elektromos gitárét is.

            Az ebédlőben ismét találkoztak Daniellel, aki mesélt egy pár dolgot a lányok osztálytársairól. Ő nagyjából mindenkit ismert, ezért az egész ebédszünetet végigbeszélte. Vagyis végig pletykálta. Katherine nem figyelt Daniel beszédére, s tekintetével Gregory-t kereste.

             - ... a legjobb gitárosa az iskolának akkor is Gregory – erre a mondatra Katherine is felkapta a tekintetét.

             - Hogy mondtad? – kérdezte vissza a lány, aki érdeklődéssel hallgatta végig Daniel „bemutatóját”.

             - Épp arról beszéltünk, hogy az iskola tele van tehetségekkel. Tudod, jár ide egy tizenkilenc éves fiú, Gregory McGowan. Őt tartják az egyik legjobb gitárosnak, nem csak az iskolánkban, hanem az egész városban. Állítólag öt zenekarban játszik egyszerre, és a fél iskolát ő tanította meg gitározni – Katherine nagyon meglepődött, igaz, nem ismerte a fiút. Azon töprengett, hogy, hogy lehet valakiben ennyi tehetség? Vagy az is lehet, hogy Daniel túlzott, és abból amit mondott egy szó sem igaz – gondolta a lány – mindenesetre, utána kellesz nézzek, hogy mi a helyzet ezzel a sráccal. Ha igaz, hogy tanít gitározni, akkor engem is megtaníthatna elektromos gitáron.

Az említett személy épp akkor lépett be az ebédlő ajtaján, amikor Katherine elhatározta, hogy beszélni fog vele. De nem akarta elhamarkodni a dolgokat, és zavarni sem akarta őt, ezért úgy döntött, hogy később beszél vele.

            Az órák után Katherine, Ashley és Daniel kimentek az iskolaudvarra, és beszélgetéssel ütötték el az időt. Ashley és Daniel szemmelláthatóan nagyon tetszenek egymásnak. Ezt Katherine is észrevette, ezért lemaradt egy kicsit tőlük, nem akart a turbékoló galambok útjába állni. A lány csak nézte az iskola udvarát, és azon töprengett, hogy milyen tökéletes az élete. Csak egy dolog hiányzik belőle... Egyszer csak az egyik padra pillantott, ahol egy ismerős alakot vélt felfedezni. Amint egyre közelebb, és közelebb ment, fel is ismerte az alakot. Gregory volt az, aki egyedül, a gondolataiba merülve ült, és tekintete a semmibe meredt. A lány hezitált. Odaüljön-e mellé, vagy sem? Végül döntött. Lassú, félénk léptekkel közeledett a fiú felé, aki még mindig csak bámult maga elé. Amikor már közel volt hozzá megszólította őt:

             - Szia, zavarlak? – Katherine tartott attól, hogy a fiú elzavarja őt, de kellemes csalódásban volt része.

             - Szia, nem, dehogy.

             - Leülhetek?

             - Hát persze.

             - Hogy vagy?

             - Remekül, nagyon szépen köszönöm. Na és te?

             - Én is, nagyon jól... Űhmm... hallottam, hogy remek gitáros vagy – „ez aztán a kezdés te hatökör” – gondolta a lány.

             - Hát... nem akarok dicsekedni, de... igen, elég jól megy.

             - Annak örülök, és azt is hallottam, hogy sok emberkét a suliból te tanítottál

             - Igen. Talán te is meg szeretnél tanulni gitározni? – „remekül rátapintottál a lényegre...” - gondolta a lány

             - Igen, nagyon meg szeretnék tanulni elektromos gitáron játszani. Az akusztikus gitár már megy, és szeretnék egy szinttel feljebb lépni.

             - Hmm... ennek nagyon örülök. Már megvan a gitár?

             - Meg lesz, mire lesz az első óránk – válaszolta a lány, huncut mosollyal az arcán – persze, csak ha vállalod hogy megtanítasz.

             - Persze, hogy vállalom – a fiú boldog volt. Szerette tovább adni a tudását másoknak. Sokan úgy tartották, hogy remek tanár lenne belőle. A lány is örült. Szerette a zenét. Nem csak hallgatni, hanem csinálni is.

             - Amúgy... milyen napod volt? – kérdezte Gregory

             - Hát... nagyon jó volt. Az új osztálytársak és a tanárok nagyon kedvesek. Hamar be fogok illeszkedni. És neked?

             - Nekem is... csak... – az órájára pillantott – fél óra múlva mennem kell zongora órára.

             - Tudsz zongorázni is? – a lány meglepődött.

             - Még nem. De hamarosan fogok tudni – lágy mosolyra húzta az ajkait, s a lány szemébe nézett. A fiú kék, és a lány barna szeme fogva tartotta egymást. Olyan átható volt a pillantásuk, hogy szavak nélkül is megértették egymást. A továbbiakban megbeszélték, hogy mikor tartják meg az első gitárórát, számot cseréltek, és elbúcsúztak egymástól. Katherine rájött, hogy Gregory programja nagyon zsúfolt, és valahol a szíve mélyén sajnálta a fiút. „Biztos nem jó neki így. Hisz alig talált egy szabad órát, amikor foglalkozhatna velem. Jaj! És még a gitárt is meg kell vegyem.” – villant a lány agyába. Felállt a padról – az idő is kezdett lehűlni – és megkereste a húgát. Nem kelletett sokat kutatnia, mert a park másik oldalán meg is találta Ashley-t, és Danielt, akik egymás karjaiban szenvedélyes csókokkal halmozták el egymást. Katherine álla a padlót súrolta, amint meglátta őket. Erre nem számított. Nem akarta megzavarni őket, ezért észrevétlenül elment.

            Amint Katherine hazaért, a telefonja csörögni kezdett. A húga volt az. „Áhh... látom feltűnt neki, hogy nem vagyok mellette...”.

             - Szia húgi... nah, mi a helyzet?

             - Szia, hol vagy?

             - Itthon. Miért?

             - Kösz, hogy megvártál...

             - Nem akartalak zavarni. Amúgy is... amikor megtaláltalak, épp egy Daniel nevezetű fiú fogkrémje iránt érdeklődtél, úgyhogy jobbnak láttam, ha lelépek... – Katherine örült, mint majom a farkának, hogy zavarba tudta hozni húgát, aki nem volt annyira elragadtatva nővére beszólása után. A vér az arcába szökött, és egy ideig nem is akart tovatűnni.

             - Hát, akkor otthon találkozunk, szia – Ash meg sem várta, hogy nővére is elköszönjön, rögtön megnyomta a piros gombot, nehogy még egy epés megjegyzést halljon testvérétől.

Katherine nagyon boldog volt, amiért húga összejött az egyik legjobb barátjával. Alig várta, hogy hazajöjjön, és, hogy kifaggathassa őt. 

Ami kimaradt

A zene, amit a zenekar játszott: Link.
És fényképek Danielről:
kamaszkorban:

most:

Na? Melyiken cukibb? :-> :D

Harmadik rész - "The Jazz Age"

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a két megjegyzést az előző fejezethez, és innen is üzenem Dórinak, hogy jobbulást kívánok! (ismét) :P

Remélem itt is megtiszteltek majd a véleményetekkel ;).

Puszi! :* S jó olvasást! >:D<

N.

            Az első iskolai napon, sok minden történt.

            Katherine és Ashley épp a kantinban tartózkodtak, ami a 60-as éveket próbálta visszavarázsolni, A padló fából volt, a falak pedig narancs színben pompáztak. Katherine-t megfogta ez a légkör, de Ashley nem volt oda azért amit látott. Legalábbis nem annyira mint a nővére. Csak egy év van köztük, mégis oly’ sok mindenben különböznek egymástól. Persze, sok dolog közös bennük, de mégis, eltérnek az átlagos testvérpároktól.

            Ash leült az egyik szabad asztalhoz, Kath pedig a mellette levő széken foglalt helyet. Evés közben megbeszélték, hogy milyen volt az első órájuk, és, hogy milyenek az új osztálytársak. Mindketten meg voltak elégedve a „felhozatallal”. Épp Katherine kezdett bele a saját kis monológjába, amikor megérezte magán valakinek a pillantását. A szempár irányába nézett, és a szava is elakadt. Ashley észrevette nővére meglepődöttségét, s követte a pillantását, ám mikor találkozott a fiú és az ő tekintete, neki is elakadt a lélegzete.

Az ismerős szempár egyre csak közeledett, addig, amíg el nem ért a lányok asztalához.

             - Sziasztok – köszönt a fiú

             - Szia – köszöntek a lányok kórusban – Daniel te vagy az? – így Ash. Tudta ő jól, hogy Daniel az, ki vele szemben áll, de a fiú úgy megváltozott utolsó találkozásuk óta, hogy Ashley-nek kételyei támadtak.

             - Igen, én volnék az. Daniel Stone, személyesen – válaszolta a srác, és megölelte mindkét lányt. Egykor nagyon jó viszonyban volt, e három személy, de Danielt is New Orleans-be szólította a kötelesség – de persze ezt a két lány nem tudta –, úgyhogy az utóbbi pár évben nem látták egymást.

             - Olyan jó téged újra látni! Hogy vagy? Mi van veled mostanában? Olyan rég találkoztunk, s olyan jó most látni téged! – mondta szinte egy szuszra Ashley.

             - Én is örülök, hogy látlak titeket. Nos, nagyon jól vagyok, köszönöm szépen, és semmi érdekes nem történt velem amióta elmentem Chicagoból, csak annyi, hogy átléptem a kamaszkoron. Én is nagyon örülök, hogy látlak titeket! Olyan jó, pár régi ismerőssel találkozni.

            A beszélgetés folytatódott, egészen a becsengetésig. Mivel Daniel egyidős volt Katherine-nel, ő is tizedikes, csak más csoportba jár.

            Az órák után, Ashley megkérte Danielt, hogy mutassa be neki az iskolát, hisz, ő már három éve ebben az épületben tanul, és többet tud róla mint ő. Katherine is velük tartott. Az második emeleten, az egyik osztályból Jazz hallatszott. Katherine egy pár másodpercre becsukta szemét, és élvezte a zenét. Ismerte is azt. A lágy muzsika, teljesen elbűvölte a szívét, olyannyira, hogy azt sem hallotta meg, amikor a húga szólította. Csak ment, a zene irányába. Az ajtó nyitva volt, és Katherine bűvölten nézte, hogy az iskola néhány tanonca, mennyire értenek a zenéhez. Köztük volt Katherine egyik osztálytársa is, akivel elég jól egyezett a mai nap folyamán, és ott űlt, egy gyönyörű kék gitárral a kezében Gregory. Katherine nem tudta, hogy ő is ide jár, mert a nap folyamán nem találkoztak egymással. A lány egy ideig csak a fiút nézte, a fiú pedig a kottát. Valami furcsa, még soha nem tapasztalt érzés telepedett a szívére. Oda tette a kezét, és érezte, hogy az ereiben száguld a vér, a szíve pedig egyre gyorsabban dobog. Behunyta hát a szemét, és élvezte tovább a muzsikát. Teljesen átadta magát neki. Érezte a zenét. Olyan érzése volt, mintha az végigfutna az erein. Egyszerre minden elhallgatott, és Katherine felkelt a bűvöletből. Visszatért, és olyan érzése volt, mintha egy drog hatása múlt volna el. Érezte az ereiben, hogy még kell neki ebből. Daniel és Ashley is ott álltak mellette, de őket nem fogta meg annyira a zene, mint őt. Daniel odasúgta neki, hogy ők az iskola zenekara. Katherine-t ismét hatalmába kerítette az a különös érzés, a szíve tájékán. Igyekezett elhessegetni a eme gondolatait, és inkább figyelni az „idegenvezető” szavaira, aki készségesen mutatta be az iskolát a két lánynak.

            Már hat óra is elmúlt, amikor hazaért a testvérpár. Felmentek a szobájukba. Katherine egész este zenét hallgatott. Várta, hogy jöjjön a varázs, de az sajnos nem mutatkozott. A lány tanácstalan volt, és zavarodott. Nem tudta, hogy minek a hatására került „transzba”. Belegondolt abba, hogy alig egy napja vannak itt, és, hogy máris mi minden történt vele. Érezte, hogy sok minden meg fog változni az életében, de azt sosem gondolta volna, hogy ő maga is meg fog. A zene, az új környezet, az új tanárok, és az emberek, akiket megismert, teljesen más embert faragtak belőle. Pedig alig telt el huszonnégy óra.

            Este, egy gyors zuhany után ágyba bújt, a pihe puha, meleg takaró alá, s visszagondolt arra a pillanatra, amikor meglátta Gregory-t. A szíve ismét gyorsabban vert. „Jaj Katherine! Nem is ismered őt! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Nem fogom hagyni, hogy még egyszer az szívem győzzön, mert ez akárhányszor megtörténik, én sínylem meg a dolgot. Ez többet nem fog előfordulni.” – gondolta magában. Eme gondolatok környékezték elméjét, amíg álomba nem merült.