2012. február 21., kedd

Második rész - Az új suli


Aloha!
Remélem vártátok már a második fejezetet. 
Bevallom, nagyon rosszul esik, hogy az első fejezetre csak egyetlen árva kommentet kaptam. Nem mintha nem örülnék neki, de elég szar, hogy csak ennyire értékelitek a munkámat. Én úgy gondolom, hogyha ilyen kevés megjegyzés jött, az csakis annak köszönhető, hogy nem vagyok jó író, és ezért nem érdemlek egy kis biztatást. 
Na jó, befejeztem a litániát, jó olvasást! 
xoxo
N.


             - Thomas! – kiáltott fel a lány amint meglátta a kis kutyát. Egy hatalmas kő esett le a szívéről. Sohasem bocsátaná meg magának, ha valami történt volna vele.
             - Ez az ön kutyája? – kérdezte az idegen fiatalember. Katherine csak most vette alaposan szemügyre őt. Barna, hosszú haja eltakarta a fülét, és olyan aranyos kisugárzást adott neki, hogy a lány eddigi élete során még nem érzett ilyet. A szíve hevesebben kezdett dobogni, amint az idegen fiú kék szemeibe nézett. A lány teljesen el volt ragadtatva a fiatalember láttán.
             - Igen, ez az én kiskutyám – válaszolt a fiú kérdésére egy kicsit zavartan, aki ugyanolyan elragadtatva nézett a lány szemeibe, mint a lány őrá – és, nagyon szépen köszönöm, hogy eddig vigyázott rá, de most már visszaadhatja – a lány mosolya őszinte volt, csakúgy mint a fiúé, aki miután visszaadta a kutyát a gazdájának illedelmesen bemutatkozott;
             - Az én nevem Gregory, és az öné szép hölgy? – a lány csodálta a fiú kedvességét, és illedelmességét. Nagyon tetszett neki ez a fajta figyelmesség. Hihetetlen, mikor már kezdte feladni a reményt, hogy talál egy ilyen úriembert, egyszer csak megjelenik Gergory.
             - Az enyém Katherine, és nagyon örvendek a találkozásnak uram.
             - Én is örvendek – Gregory elmosolyodott, és a lány csak ekkor vette észre, hogy a fiú használ fogszabályzót. Egyesek egyenesen undorodnak tőle, de a lánynak nagyon bejött ez a dolog. Hisz ez azt jelenti, hogy figyel magára. Ha jobban végignézett rajta, látszott, hogy ápolt, és a kellemes illata is elbódította őt. A lány még soha nem érzett ilyet. Mintha a szíve mindig is erre a pillanatra várt volna. A fiú sem érzett másképp. Neki is jól esett a lány közelsége, de mindketten tartottak attól, hogy jobban megismerjék egymást.
             - Katherine – kiáltott utána Ashley, aki csak most érte utol nővérét. A kis vörös hajú lány csak akkor vette észre, a számára még idegen fiút, amikor már a kutyát az ölében tarthatta – jaj, csakhogy megvagy, te lókötő! Ne merj még egyszer így ránk ijeszteni hallottad? – a lány elvolt magával, míg Gergory és Katherine csak egymást tüntették ki figyelmükkel. Ash csak ekkor vette észre, hogy nővére nem rá, hanem a fiúra figyel – talán megzavartam valamit? – kérdezte tőlük, ezzel megszakítva őket a gondolatmenetükből.
             - Nem, dehogy, öhm, Ash, bemutatom Gregory-t, aki, épp most találta meg Thomast, és Gregory, ő itt a húgom, Ashley.
             - Nagyon örülök Ashley – mondta a fiú, és kezet csókolt a lánynak, aki bizony örült a fiú figyelmességének, őt mégsem fogta meg annyira ez a dolog, mint a nővérét, akit egy kicsit elkapott a sárga ördög az előbbi gesztus láttán, de nem törődött vele.
            A fiú hazakísérte a lányokat, akiket teljesen elbűvölt a műveltsége, és a figyelmessége. Amint elbúcsúztak a fiatalembertől, mindketten felmentek a szobájukba. A kis Thomas Ashley szobájába ment, így Katherine egyedül tudott maradni a gondolataival. Teljesen elbűvölte őt a fiú aki, mint kiderült, 19éves, és rendkívül okos. Ilyet még sosem láttam. Hogy lehet valaki ennyire... tökéletes? Tökéletes? Hisz alig ismered! Mi van akkor, hogyha ez a fiú a helyi hasfelmetsző? Ugyan már! El tudnád ezt róla képzelni? Áhh, nem... De mi van akkor, hogyha ez a fiú csak el akar csábítani, aztán meg összetört szívvel siránkozhatok utána! – töprengett magában a lány, aki teljesen el volt bűvölve a fiú miatt, amíg bele nem gondolt rendesen a részletekbe is. Katherine ugyanis hajlamos volt arra, hogy belegondoljon a legrosszabb dologba is ami történhet. Ám, amióta Rick összetörte a szívét, ez megváltozott, és csak a legrosszabb dologba gondol bele, ami történhet. Már két év is eltelt azóta, hogy a fiú, akiért ő tűzbe is tette volna a kezét csak úgy elhagyta őt, a legjobb barátnőjéért. Azóta a lány zárkózott, és nem keresi az ellenkező nem társaságát.
            Már alkonyodott, amikor a lány úgy döntött, hogy kihívja a hugát a szobájából, és ráveszi, hogy vacsorázzon vele.
Lementek a konyhába, Katherine elővette a túrót, a szőlőt, a sonkát, és a fehér kenyeret, és nekiláttak a „pusztításnak”.
Miután jóllaktak, mindketten lezuhanyoztak – természetesen a saját mosdójukban – aztán nyugovóra tértek. Másnap korán kellett kelniük, mivel iskolába kellett menjenek. Mindkettejüknek a torkukban dobogott a szívük, ha rágondoltak, ezért mellőzték a témát. Katherine inkább Gregory-ra gondolt, Ashley pedig a kis Thomasra, és arra, hogy most az ő lábánál aludhatott, aminek rendkívül örűlt. 

            Másnap reggel nem tudták kiverni a fejükből az új sulit, mivel épp oda készültek. Ashley, a kis vörös hajú, zöld szemű szépség, kilencedikes, a nővére pedig tizedikes. Mindketten jó tanulók, de még egyikük sem tudja mit fog kezdeni az életével. Katherine tud játszani akusztikus gitáron, és nagyon meg szeretne tanulni elektromoson is, húga pedig nagyon tehetséges énekes. Mindketten gondoltak már arra, hogy a zeneiparban építik fel a karrierjüket, de ezt hamar elvetették, hisz nagyon sokan próbálkoznak, és csak kevesen lesznek elismert zenészek – legalábbis, ők így gondolták. Egy gyors reggeli után, beszálltak Katherine kék színű Camaro-jába, és útnak indultak az iskola felé.
            A negyedórás utat csendben tették meg. Ashley majdnem el is aludt, mire az iskolába értek. Amint befordultak az iskola parkolójába, minden szempár rájuk szegeződött. Egyesek irigyek voltak, amiért valakinek ilyen szép autója van, másokat pedig a kíváncsiságból bámulták meg őket ennyire. A két lány kiszállt, és a suli minden fiúja – legalábbis azok, akik a parkolóban tartózkodtak – kitüntette őket figyelmükkel. Pedig egyikőjük sem sminkelte ki magát, és nem is öltöztek kirívóan, de szépségüket így is minden lány megirigyelte. Főleg Bridget Wilde, az iskola pom-pom királynője. A kis szőkeség először próbálta magában tartani nemtetszését, hisz még azt sem tudta, hogy kik ők, vagy hogy milyen céljaik vannak. „És kis tudja, lehet, hogy rendes lányok” – gondolta magában.
            A testvérpár hamar felfigyelt arra, hogy mindenki őket nézi, zavarba ejtően. Igyekeztek nem foglalkozni az üggyel, és bementek az iskola épületébe. Megkeresték a szekrényeiket – amelyek egymás mellett voltak – bepakoltak, és mentek az első órájukra. Katherine-nek matematikával kezdődött a nap, Ashnek pedig nyelvtannal. A tanáraik nagyon rendesek voltak, Kath nagyon örűlt, hogy végre rendes matektanárnője akad.
            A szünetben ismét találkozott egymással a testvérpár, s miközben az ebédlőben asztalt kerestek egy nagy meglepetés fogadta őket...

A kocsi: 

2 megjegyzés:

  1. Szió!

    Bocsi, hogy csak most írok... de le vagyok sérülve, s sokat kellett/kell pihennem. :$
    Ez a fejezet is nagyon jó lett.
    De... egy pöppett bosszús is vagyok, amiért még mindig nem tudom, hogy ki lehet az a 'szívtipró' akit ennyire helyesnek tituláltál számunkra. :D

    Kíváncsian várom a folytatást.
    Szeri
    puxo<333

    (S, ha szeretnéd, s ha benne is lennél akkor szívesen reklámoznám ezt a blogodat, csak hogy ne hagyd abba ezt a törit. :$ )

    VálaszTörlés
  2. Hello!

    Miután az én szívem csücskét,a RobStenes blogot bezártad nagyon letörtem.Sokáig tépelődtem, míg végre rászántam magam,h elkezdjem az új blogod...koppant az állam, amikor láttam, h Katherine a főszereplő:x...ha mondtad volna, hamarabb elkezdem:P Ami a blogot illeti....háááátttt...........................................................................................................egyszerűen fenomenális:))...nagyon tetszik, és kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás, mivel a bezárt blogodon azt ígérted, h rengeteg ihleted van:P....na hát remélem:D sok sikert hozzá, ajánlom h jó legyen:D:P

    Jó legyél és ügyes!
    Barátnőd(és rajongód), Márta:*:*:*

    P.S. Ne legyél szomorú, ha kevés kommot kapsz...tudod milyen lusták az emberek lenyomni egy-két billentyűt:P....és kérlek, nehogy ezt is abbahagyd, mert sok embert szomorítanál el:(

    VálaszTörlés