Tizenkettedik rész - Gyanú

Sziasztok!

Mielőtt száműzetésbe küldenétek Pakisztánba, tudnotok kell, hogy nálunk jövőhéten lesznek a vizsgák, a múlt héten pedig a ballagás és a bankett volt. Sajnálom a késést! Nem garantálom, hogy jövőhéten időben meg fog érkezni a fejezet! Bocsi :(.

Jó olvasást!
xoxo

N. 

p.s.: No, Márta, megúsztam! :D :)) 

            Az éjjel nem tudtam aludni.

            Elsősorban, Ashley nem hagyott. Az, ahogy viselkedett a bálon, teljesen eltért az igazi Ashley-től. Fogalmam sincs mi üthetett belé. Nem együtt jöttünk haza. Ash-t Dan hozta haza. Ismét hazavittem Gregory-t. Áttáncoltam vele az estét. Remek fiú. Boldog vagyok, amiért megismertem őt.

Ő volt a másik dolog, ami nem hagyott aludni. Vajon, miért táncolt velem? És miért ilyen kedves velem? Talán akar tőlem valamit? Az kétségtelen, hogy tetszem neki, de tudja, hogy van barátom. Lehet, hogy nem érdekli? Vagy az is lehet, hogy csak én képzelem be a dolgokat a kapcsolatunkba, és ő minden emberrel ilyen kedves. Valószínűleg ez így van. És, ha Ash-nek igaza van, és Tyson valóban nem olyan, mint amilyennek mutatja magát? Őszintén szólva, inkább hiszek a testvéremnek, mint a pasimnak, akit még alig ismerek. Hisz, csak három hónapja járunk, Ashley pedig már több, mint tizenöt éve a testvérem. Számomra ő, nyitott könyv, de Ty nem.

Vajon miért nem mondta eddig Gregory, hogy van egy testvére? Méghozzá, ikertestvére! Sokszor szóba jött a család, de ő egyszer sem említette, hogy lenne neki. De miért? Nem akarom megkérdezni, mert akkor meggondolná, hogy pióca vagyok, és minden apró kis titkát meg akarom tudni. Pedig nem vagyok kíváncsi típus. Ez a város olyan dolgokat hoz ki belőlem, amit nem hittem volna, hogy léteznek bennem. Az új környezet megváltoztatott.

Reggel – amint elhatároztam, hogy inkább hagyom az alvást, mert úgy sem fog összejönni – átmentem Ashley szobájába, hallottam, hogy már ébren van, ezért bekopogtattam.

 - Igen? – amint megszólalt, résnyire kinyitottam az ajtót, és a szokásos módon engedélyt kértem a látogatásra.

 - Ashley, minden rendben? A bálon elég furcsán viselkedtél, és...

 - Minden oké – nem engedte, hogy befejezzem a mondatot. Sajnos nem hittem neki.

            -  Nem úgy nézel ki, mint akinek mindene rendben van. Mondd el mi a baj! – próbáltam kérlelni, de a húgom semmit sem mondott. Megsimogattam a vállát, és próbáltam a fejébe látni. Megvan az a képességem, hogy olvassak másokban. A húgomban könnyű, hiszen születése óta ismerem. Remek megérzéseim vannak. Most viszont imádkoztam, hogy ezek ne hagyjanak cserben.

             - Ashley, láttad Tyson-t egy másik csajjal? Vagy, veled csinált valamit? Vagy, mondott neked valamit? Mondd el, mi történt!

             - Nézd, nem akarom, hogy szakíts vele, mert nem vagyok biztos benne, hogy ő volt-e vagy sem. Csütörtökön, amikor jöttem hazafele, láttam egy fickót. Háttal állt nekem, úgyhogy nem láttam az arcát, csak azt, hogy előtte egy szőke, amúgy nagyon csinos, csaj állt, és ölelték egymást, Nézd, nem tudom, hogy ő volt-e vagy sem, de jobb lenne, ha megkérdeznéd, hogy mit csinált csütörtökön, délután négykor – Ashley szavai egy kicsit felpörgették a vérnyomásomat. Úgy éreztem, hogy csalódtam Tyson-ban. A húgomnak nincs oka hazudni, és ha lenne, akkor sem hiszem, hogy megtenné. Bízom benne. S bár azt mondta, hogy nem biztos, hogy őt látta, de ott a kérdés; mi van akkor, ha mégis? Ohh... pedig olyan szépen indult a kapcsolatunk. Muszáj volt elrontsa? Jó, de akkor sem biztos, hogy ő volt az. De az is lehet, hogy mégis. Kezdett bosszantani ez a dilemma. Utána kell járjak ennek a dolognak.

             - Ugye nem haragszol rám? – kérdezte Ashley bűnbánatos szemmel.

             - Nem. Dehogy haragszom. Miért tenném? Hiszen, te csak jót akarsz nekem.

             - Nézd, Katherine – kezdett bele Ashley a mondandójába – nem akarlak úgy látni, mint a tavaly, és a tavalyelőtt. A bonyodalmak, és a sok csalódás teljesen betett neked. Nem akarom, hogy még egyszer így magad alatt légy. Oly’ sok csalódás ért eddig, nem csak a fiúk terén, hanem a barátokkal is, hogy csodáltam, hogy reggelente volt erőd felkelni. S csak hogy tudd, nem engedem, hogy ismét olyan helyzetbe kerülj. Ha Tyson valóban megcsal, nem fogom neked engedni, hogy ismét depresszióba ess. Ér ő annyit? – tette fel a költői kérdést.

             - Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak, de, ha tényleg megcsal, akkor nem fogok sírni utána. Nem vagyunk olyan régóta együtt, hogy ne tudjam elengedni. És szerencsére nem történt semmi... olyasmi köztünk, úgyhogy nem fogok öngyilkos lenni miatta – mondtam egy kis gúnnyal. Jó tudni, hogy a húgom mellettem van. Ő az egyetlen, aki kiáll mellettem. Persze, a szüleimen kívül, de ők már lapra tartoznak. Véleményem szerint, nekik megvan a saját gondjuk, és biztos nem kíváncsiak az enyémre.

             - Hát, akkor ezt megbeszéltük. Viszont, beszélned kell Tyson-nal, még a mai nap folyamán.

             - Nem lehet. Személyesen akarom kifaggatni, és csak holnap jön haza.

             - Rendben.

Befejeztük a beszélgetést Ashley-vel, és lementünk reggelizni.

            Az ablakon beszűrődött a reggeli nap sugarai, s elhatároztam, hogy el fogok menni sétálni. Úgy gondoltam, magammal hívom Ashley-t, de neki randija lesz Dan-nel, úgyhogy egyedül maradtam Thomas-szal. Elmentünk az egyik kedvenc helyemre; a parkba. Kellemes idő volt. A nap hét ágra sütött, a fák zöldben pompáztak, a tó színe bűvölő volt. Oly’ tiszta, oly’ kék, hogy késztetést éreztem arra, hogy megmártózzak benne. Szerencsére győzött a józan ész, és inkább csak sétálgattam mellette. Thomas ma kivételesen jófiú volt. Leültünk egy padra, ő pedig a kis fejét az ölembe hajtotta. Úgy szeretem őt! Bundája puha volt – hála a heti két fürdetésnek - szemei kékek... szerintem ha Thomas pasi lenne, bele is habarodnék. Néha olyan érzésem van, mintha meg akarna igézni.

            Csendben ültünk a lócán, az emberek néha-néha vetettek ránk egy-egy pillantást, amelyben ámulatunkat - vagy irigységüket - fejezték ki, a kutyám és köztem lévő viszony miatt. 

            Egyszer csak különös hangra lettem figyelmes. Zenét hallottam. Igaz, elég halkan, de érződött rajta, hogy élőben megy. Felkeltünk a padról Thomas.szal, és a hang irányába lépkedtünk. Amikor egyre közelebbről lehetett hallani a zenét gyorsabb tempóra kapcsoltam, s egyszer csak megpillantottam a zenekart. Akusztikus hangszerekkel játszottak. Mindegyik tagot ismertem. Két gitáros volt, és egy énekes. Mindhárman a sulimba járnak. Az egyik gitárost Rick-nek hívták, a másik pedig a gitártanárom. Mondta, hogy van zenekara, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy ma itt fognak játszani. Pedig sokszor rágtam a fülét, mert kíváncsi voltam rájuk. A lány, aki énekelt, az egyik osztálytársam. Őt Caroline-nak hívják. A padtársam, és nagyon jóban vagyok vele.

Csak álltam, és néztem, amint elvarázsolták a parkban sétáló embereket. Caroline-nak csodás hangja van. Jól döntöttem, mikor eljöttem a parkba. Jól esett hallanom őket.