Hetedik rész - A randi

Helló! :*

Ne haragudjatok a késésért. Gondolom már unjátok hülye indokaimat hallgatni, szóval, bele sem kezdek a magyarázkodásba. ;) :D

Remélem tetszeni fog a fejezet, és megtiszteltek majd megjegyzéseitekkel. 

Jó olvasást! >:D<

xoxo

N.

u.i.: Hogy tetszik az új design? (kommentbe, vagy a chat panelbe le lehet írni.)

            Egész nap remegett a gyomrom.

            Azon tűnődtem: vajon milyen lesz az esti randi? És mit vegyek fel? És hova fogunk menni? A legutóbbi randim – már ha azt annak lehet nevezni – balul sült el. Remélem nem fogok ismét úgy járni, mint akkor.

            Este hatra jön értem Tyson, úgyhogy még van három órám elkészülni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bemásztam a szekrényembe – persze, csak képletesen - hogy keressek valami hordhatót. Egy fekete spagettipántos felső, farmer, és barna csizma mellett döntöttem. Enyhe sminket kentem fel magamra, ami némi szemceruzát, és szempillaspirált jelentett, majd átmentem Ashley-hez, hogy kikérjem a véleményét a kinézetemről.

Halkan bekopogtam a szobájába.

             - Tessék! – benyitottam szeretett húgomhoz, aki épp az ágyon feküdt egy könyvvel a kezében.

             - Hmm... könyv! Mi a címe?

             - Bertrice Small – Váratlan örömök. Jó kis könyv. Majd, ha kiolvasom kölcsönadom.

             - Oké. Nos? Hogy nézek ki? – beljebb mentem, és megfordultam egyszer-kétszer.

             - Hűha... el fogod varázsolni azt a fiút. És milyen parfümöt fogsz használni?

             - Még nem tudom. De majd kitalálok valamit.

             - Hát, sok sikert a hódításhoz!

             - Azt hiszem, arra szükségem lesz. Köszi – mondtam, majd megpusziltam – a mai nap folyamán már sokadjára – az én drága húgomat.

            Este, pontban hatkor megszólalt a csengő. Felvettem egy dzsekit, a táskámat a vállamra löktem, és kinyitottam az ajtót. Tyson állt előttem. Olyan sexy volt. Egy sima felső, zakó, és farmer volt rajta. Akaratlanul is széles mosolyra húztam ajkamat.

             - Szia – köszönt Tyson.

             - Szia. Mehetünk? – tértem egyből a lényegre. Kíváncsi voltam arra, hogy hova visz.

             - Hát persze – válaszolta, s megkért, hogy karoljak belé - nagyon csinos vagy - volt valami csillogás a szemében, miközben bókolt. nem tudnám megmondani mi. jól esett a bókja. Gondolom jártas már a lányoknál annyira, hogy tudja, mi csajok, mennyit szoktunk készülni, ha megyünk valahova.

             - Köszönöm szépen.

                

             Ahogy a kocsijához sétáltunk, furcsa érzésem támadt. Jó értelemben furcsa, olyannyira, hogy azt kívántam, bár' sose érne véget ez a pillanat.

             - Elárulod hova megyünk?

             - Legyen meglepetés – mondta, mire a kocsihoz értünk. Kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem, ám meg is lepődtem. Biztos itt New Orleans-ban ez a szokás. Gregory is mindig kinyitja előttem az ajtót. Ezek biztos rokonok...

Beszálltunk Tyson kocsijába, egy fekete Mini Cooper-be, és elindultunk... fogalmam sincs merre. Egyszer csak, arra lettem figyelmes, hogy elhagyjuk a várost. Ez nagyon furcsa.

             - Majd meglátod Katherine. Remélem tetszeni fog – válaszolta kérdő tekintetem látván. Örültem, hogy nem a sarki mekibe vitt, de azért túlzásokba sem szabad esni, hiszen ez az első randink. És nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Egy kicsit tartottam attól, hogy tényleg az lesz. Remélem nem visz drága helyre...

            Egyre távolabb kerültünk a várostól. A nap is lemenőben volt már. Gyönyörű volt, ahogy a nap egyre vörösebb lett. De nem sokáig élvezhettem az alkonyt, mivel megérkeztünk. Amint körbetekintettem, az állam is leesett. A tengerparton voltunk. Olyan szép volt.

             - Nos, mehetünk?

             - Igen, mehetünk – válaszoltam. Remélem a parton fogunk sétálni. Az oly’ romantikus lenne... Tyson kinyitotta nekem az ajtót, és kisegített rajta.

             - Hogy érzed magad? – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és válaszomat várta. Közben megfogta a kezemet, én pedig csak mosolyogtam. Gyerünk már, mondj neki valamit!

             - Hát, nem is tudom – miközben lesétáltunk a partig, megpróbáltam megfogalmazni az érzéseimet. Persze, azt sem szerettem volna, hogy elbízza magát, úgyhogy okosnak kellett lennem – jól. Nagyon szép ez a hely. Eddig még nem volt alkalmam meglátogatni New Orleans tengerpartját. Jól remélted, mert tényleg tetszik – válaszom hallatán Tyson elmosolyodott. Olyan aranyos volt, a huncut kis vigyorával, hogy az összes önuralmamra szükségem volt, annak érdekében, hogy ne vessem rá magam.

             - Örülök, hogy tetszik. És mondd csak, milyen napod volt?

             - Hmm... – átizgultam miattad az egész napot, de azt leszámítva semmi érdekes... – tűrhető. És neked?

             - Igazán jó volt.

             - Mit is mondtál, hányadikos vagy?

             - Tizenegy. Te pedig tíz, ha jól tudom.

             - Igen, valóban. Nagyon nehéz?

             - Hát...nem. A suli önmagában nem az. Csak az időbeosztás nehéz. Tudod, én vagyok a suli egyik zenekarának a frontembere, és a gitárosa, néha pedig a billentyűse is, és én írom a dalokat is, a másik gitárossal, Nick-el – hűű...igazi rocker ez a fiú! Tudja, hogy kell levenni egy lányt a lábáról, annyi szent! Általában, a gimikben két embertípus verseng egymással; a stréberek, és a sportolók. De van egy, ami teljesen leszarja, hogy ezek ketten mit csinálnak; a rockerek. A másik gimiben is inkább választottam ezt, mivel engem mindig is érdekelt a zene, és mert magasról teszek a nagyképű focicsapat kapitányára, és a pom-pom lányokra is – nagyon elgondolkoztál valamin – Tyson szakította félbe a gondolkodásmenetemet.

             - Hát igen, de nem fontos – válaszoltam, s rámosolyogtam, a mai napon, kb ezredjére. Visszamosolygott, nagyon aranyosan, amitől a szívem is gyorsabban kezdett verni, olyannyira, hogy azt hittem, lyukat fog ütni a mellkasomba.

            Remek volt az este. A naplemente, a tengerpart, Tyson... Nagyon jól éreztem magam. Úgy hiszem, nagyon jól haladunk egy jól működő kapcsolat felé, de az is lehet, hogy ez csak buta gondolat. Alig ismerem. Ki tudja, lehet, hogy csak lyukra játszik. De ezen most nem szeretnék agyalni. Hisz, most minden olyan tökéletes. 

            Amióta ideköltöztünk New Orleans-ba, minden megváltozott. Az egész életem 180 fokos fordulatot vett. Vannak barátaim, és nagyon úgy néz ki, hogy szeretőm is lesz. Nagyon régóta vágytam már valakire, aki felmelegít, mikor fázom, vagy megvigasztal, mikor szomorú vagyok. Ha nem lett volna Ashley, azt hiszem elvesztem volna. Ő az egyetlen, aki minden titkomat ismeri, és nem ítél el miattuk. És ez kölcsönös.

            Teljesen besötétedett, mire Tyson hazavitt. Időközben rám adta a zakóját, mivel nagyon fáztam.

            Az ajtó előtt álltunk már, mikor visszaadtam a felsőjét.

             - Nagyon jól éreztem magam – mondtam a színtiszta igazat.

             - Én is. Meg kéne ismételjük nem gondolod? – ismét huncut mosolyra húzta ajkait, amitől én újra elolvadtam.

             - De igen. Majd megbeszéljük.

 - Rendben. Nos, jó éjt – teljesen meglepődtem, mivel a következő pillanatban közelebb kezdett araszolni az arcomhoz. Sejtettem mit szeretne, és nem voltam rest megadni neki. Én is araszolni kezdtem, addig, amíg el nem értem az ajkait, majd édes csókban forrtunk össze. Ajkai puhák voltak, és élvezet volt őket csókolni. Kezeit a derekamra tette, én pedig átöleltem a nyakát, és a hajával kezdtem babrálni. Olyan érzékeny, és finom volt csókunk, hogy nem győztem betelni vele. De sajnos el kellett válnunk egymástól. Így a – legalább öt percig tartó – csókunk után elbúcsúztunk. Bementem a házba, fel a lépcsőn, és be a szobámba. Ott nekidőltem az ajtónak, és lassan csúsztam lefele. Ajkaim még mindig bizseregtek. Megérintettem őket s éreztem, hogy forróak. Hmm... ilyet még sosem tapasztaltam.

Inkább holnap számolok be Ashley-nek a történtekről. Lezuhanyoztam, és gyorsan ágyba bújtam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Ashley reakciója, amikor megtudja, hogy már puszi is volt...nem is akármilyen...

Katherine öltözete:

Tyson kocsija: