Hetedik rész - A randi

Helló! :*

Ne haragudjatok a késésért. Gondolom már unjátok hülye indokaimat hallgatni, szóval, bele sem kezdek a magyarázkodásba. ;) :D

Remélem tetszeni fog a fejezet, és megtiszteltek majd megjegyzéseitekkel. 

Jó olvasást! >:D<

xoxo

N.

u.i.: Hogy tetszik az új design? (kommentbe, vagy a chat panelbe le lehet írni.)

            Egész nap remegett a gyomrom.

            Azon tűnődtem: vajon milyen lesz az esti randi? És mit vegyek fel? És hova fogunk menni? A legutóbbi randim – már ha azt annak lehet nevezni – balul sült el. Remélem nem fogok ismét úgy járni, mint akkor.

            Este hatra jön értem Tyson, úgyhogy még van három órám elkészülni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bemásztam a szekrényembe – persze, csak képletesen - hogy keressek valami hordhatót. Egy fekete spagettipántos felső, farmer, és barna csizma mellett döntöttem. Enyhe sminket kentem fel magamra, ami némi szemceruzát, és szempillaspirált jelentett, majd átmentem Ashley-hez, hogy kikérjem a véleményét a kinézetemről.

Halkan bekopogtam a szobájába.

             - Tessék! – benyitottam szeretett húgomhoz, aki épp az ágyon feküdt egy könyvvel a kezében.

             - Hmm... könyv! Mi a címe?

             - Bertrice Small – Váratlan örömök. Jó kis könyv. Majd, ha kiolvasom kölcsönadom.

             - Oké. Nos? Hogy nézek ki? – beljebb mentem, és megfordultam egyszer-kétszer.

             - Hűha... el fogod varázsolni azt a fiút. És milyen parfümöt fogsz használni?

             - Még nem tudom. De majd kitalálok valamit.

             - Hát, sok sikert a hódításhoz!

             - Azt hiszem, arra szükségem lesz. Köszi – mondtam, majd megpusziltam – a mai nap folyamán már sokadjára – az én drága húgomat.

            Este, pontban hatkor megszólalt a csengő. Felvettem egy dzsekit, a táskámat a vállamra löktem, és kinyitottam az ajtót. Tyson állt előttem. Olyan sexy volt. Egy sima felső, zakó, és farmer volt rajta. Akaratlanul is széles mosolyra húztam ajkamat.

             - Szia – köszönt Tyson.

             - Szia. Mehetünk? – tértem egyből a lényegre. Kíváncsi voltam arra, hogy hova visz.

             - Hát persze – válaszolta, s megkért, hogy karoljak belé - nagyon csinos vagy - volt valami csillogás a szemében, miközben bókolt. nem tudnám megmondani mi. jól esett a bókja. Gondolom jártas már a lányoknál annyira, hogy tudja, mi csajok, mennyit szoktunk készülni, ha megyünk valahova.

             - Köszönöm szépen.

                

             Ahogy a kocsijához sétáltunk, furcsa érzésem támadt. Jó értelemben furcsa, olyannyira, hogy azt kívántam, bár' sose érne véget ez a pillanat.

             - Elárulod hova megyünk?

             - Legyen meglepetés – mondta, mire a kocsihoz értünk. Kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem, ám meg is lepődtem. Biztos itt New Orleans-ban ez a szokás. Gregory is mindig kinyitja előttem az ajtót. Ezek biztos rokonok...

Beszálltunk Tyson kocsijába, egy fekete Mini Cooper-be, és elindultunk... fogalmam sincs merre. Egyszer csak, arra lettem figyelmes, hogy elhagyjuk a várost. Ez nagyon furcsa.

             - Majd meglátod Katherine. Remélem tetszeni fog – válaszolta kérdő tekintetem látván. Örültem, hogy nem a sarki mekibe vitt, de azért túlzásokba sem szabad esni, hiszen ez az első randink. És nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Egy kicsit tartottam attól, hogy tényleg az lesz. Remélem nem visz drága helyre...

            Egyre távolabb kerültünk a várostól. A nap is lemenőben volt már. Gyönyörű volt, ahogy a nap egyre vörösebb lett. De nem sokáig élvezhettem az alkonyt, mivel megérkeztünk. Amint körbetekintettem, az állam is leesett. A tengerparton voltunk. Olyan szép volt.

             - Nos, mehetünk?

             - Igen, mehetünk – válaszoltam. Remélem a parton fogunk sétálni. Az oly’ romantikus lenne... Tyson kinyitotta nekem az ajtót, és kisegített rajta.

             - Hogy érzed magad? – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és válaszomat várta. Közben megfogta a kezemet, én pedig csak mosolyogtam. Gyerünk már, mondj neki valamit!

             - Hát, nem is tudom – miközben lesétáltunk a partig, megpróbáltam megfogalmazni az érzéseimet. Persze, azt sem szerettem volna, hogy elbízza magát, úgyhogy okosnak kellett lennem – jól. Nagyon szép ez a hely. Eddig még nem volt alkalmam meglátogatni New Orleans tengerpartját. Jól remélted, mert tényleg tetszik – válaszom hallatán Tyson elmosolyodott. Olyan aranyos volt, a huncut kis vigyorával, hogy az összes önuralmamra szükségem volt, annak érdekében, hogy ne vessem rá magam.

             - Örülök, hogy tetszik. És mondd csak, milyen napod volt?

             - Hmm... – átizgultam miattad az egész napot, de azt leszámítva semmi érdekes... – tűrhető. És neked?

             - Igazán jó volt.

             - Mit is mondtál, hányadikos vagy?

             - Tizenegy. Te pedig tíz, ha jól tudom.

             - Igen, valóban. Nagyon nehéz?

             - Hát...nem. A suli önmagában nem az. Csak az időbeosztás nehéz. Tudod, én vagyok a suli egyik zenekarának a frontembere, és a gitárosa, néha pedig a billentyűse is, és én írom a dalokat is, a másik gitárossal, Nick-el – hűű...igazi rocker ez a fiú! Tudja, hogy kell levenni egy lányt a lábáról, annyi szent! Általában, a gimikben két embertípus verseng egymással; a stréberek, és a sportolók. De van egy, ami teljesen leszarja, hogy ezek ketten mit csinálnak; a rockerek. A másik gimiben is inkább választottam ezt, mivel engem mindig is érdekelt a zene, és mert magasról teszek a nagyképű focicsapat kapitányára, és a pom-pom lányokra is – nagyon elgondolkoztál valamin – Tyson szakította félbe a gondolkodásmenetemet.

             - Hát igen, de nem fontos – válaszoltam, s rámosolyogtam, a mai napon, kb ezredjére. Visszamosolygott, nagyon aranyosan, amitől a szívem is gyorsabban kezdett verni, olyannyira, hogy azt hittem, lyukat fog ütni a mellkasomba.

            Remek volt az este. A naplemente, a tengerpart, Tyson... Nagyon jól éreztem magam. Úgy hiszem, nagyon jól haladunk egy jól működő kapcsolat felé, de az is lehet, hogy ez csak buta gondolat. Alig ismerem. Ki tudja, lehet, hogy csak lyukra játszik. De ezen most nem szeretnék agyalni. Hisz, most minden olyan tökéletes. 

            Amióta ideköltöztünk New Orleans-ba, minden megváltozott. Az egész életem 180 fokos fordulatot vett. Vannak barátaim, és nagyon úgy néz ki, hogy szeretőm is lesz. Nagyon régóta vágytam már valakire, aki felmelegít, mikor fázom, vagy megvigasztal, mikor szomorú vagyok. Ha nem lett volna Ashley, azt hiszem elvesztem volna. Ő az egyetlen, aki minden titkomat ismeri, és nem ítél el miattuk. És ez kölcsönös.

            Teljesen besötétedett, mire Tyson hazavitt. Időközben rám adta a zakóját, mivel nagyon fáztam.

            Az ajtó előtt álltunk már, mikor visszaadtam a felsőjét.

             - Nagyon jól éreztem magam – mondtam a színtiszta igazat.

             - Én is. Meg kéne ismételjük nem gondolod? – ismét huncut mosolyra húzta ajkait, amitől én újra elolvadtam.

             - De igen. Majd megbeszéljük.

 - Rendben. Nos, jó éjt – teljesen meglepődtem, mivel a következő pillanatban közelebb kezdett araszolni az arcomhoz. Sejtettem mit szeretne, és nem voltam rest megadni neki. Én is araszolni kezdtem, addig, amíg el nem értem az ajkait, majd édes csókban forrtunk össze. Ajkai puhák voltak, és élvezet volt őket csókolni. Kezeit a derekamra tette, én pedig átöleltem a nyakát, és a hajával kezdtem babrálni. Olyan érzékeny, és finom volt csókunk, hogy nem győztem betelni vele. De sajnos el kellett válnunk egymástól. Így a – legalább öt percig tartó – csókunk után elbúcsúztunk. Bementem a házba, fel a lépcsőn, és be a szobámba. Ott nekidőltem az ajtónak, és lassan csúsztam lefele. Ajkaim még mindig bizseregtek. Megérintettem őket s éreztem, hogy forróak. Hmm... ilyet még sosem tapasztaltam.

Inkább holnap számolok be Ashley-nek a történtekről. Lezuhanyoztam, és gyorsan ágyba bújtam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Ashley reakciója, amikor megtudja, hogy már puszi is volt...nem is akármilyen...

Katherine öltözete:

Tyson kocsija: 

Hatodik rész - Az új ismerős

Sziasztok!

Bocs a késésért! Komolyan mondom, olyan volt múlthéten a suli, mint a bolondok háza! S mivel 8.os vagyok, a múlthéten, kedden, elmentem az általam kiszemelt gimibe, mert nyílt nap volt. Elég későn értem haza, és nem volt időm írni. Sőt, kedvem sem volt. 

De ma volt, úgyhogy megírtam eme fejezetet! 

Lehet, hogy most furcsállni fogjátok Katherine szemszögét, de nem akartam tovább az író szemszögéből írni a dolgokat. Előre is bocs. 

Jó olvasást!

N. :*

                        (Katherine szemszög)

            Este nagyon fáradtan értem haza.

            Gregory nagyon kedves volt velem az órán, és ezt furcsállom. Hiszen más a barátnőjével sem beszél úgy, mint ő velem. Persze félreértés ne essék! Ő a tanárom, és soha nem szűrném össze vele a levet. Tanárral, és osztálytárssal soha! És bár Gregory magántanár, én mégsem járnék vele. Azt sem értem, miért fordult meg egyáltalán a fejemben ez az ostobaság.

            Felmentem a szobámba, és egy gyors zuhany után ágyba bújtam. Majd reggel fogok tanulni...

            Másnap reggel hétkor ébredtem meg. Nem tanultam semmit! Még szerencse, hogy ma nem lesznek nehéz óráim.

Átmentem Ashleyhez, hogy felébresszem, de ő már ébren volt, és épp ügyködött valamin. Háttal volt az ajtónak, úgyhogy nem láttam, mit csinál.

             - Jó reggelt húgi! – köszönésem hallatán egy kicsit megugrott.

             - Szia. Megköszönném, ha nem ijesztenél meg! – szürkés-zöld tekintetét mérgesen rám meresztette, így rálátásom nyílt az íróasztalára, amely tele volt körömlakkokkal.

            - Hadd lássam – megemeltem a kezét, hogy szemügyre vegyem a körmeit. Gyönyörű volt. Az egyik ujja kék volt, míg a másikon a Brit zászló virított, aztán a harmadik megint kék volt... – Hmm... nagyon jó lett – Ash arca felderült, én pedig egy cuppanós puszit adtam a homlokára.

             - Köszi. Nem tudtam aludni, s úgy gondoltam, hasznossá teszem magam, s megcsinálom a körmömet.

             - Nagyon ügyes vagy drágám! – megöleltük egymást, és megajándékoztuk magunkat, egy-egy puszival – de most már ideje készülődni.

             - Igaz. Te, ma meddig is leszel a suliban?

             - Kettőig. Te? – kérdeztem vissza, miközben kiválasztottam, hogy mit fogok felvenni

             - Úgyszintén. Nem csinálunk valamit suli után?

             - Hát... ha gondolod...

             - Mondjuk elhívhatnánk Dan-t is – Ashley nagyon szereti Danielt. Habár, még nem mondta ki, de látszik rajta, hogy mennyire bolondul érte.

            A suliban töltött órák gyorsan teltek. Mintha a sors is azt akarná, hogy vége legyen e napnak. Legalábbis annak a hat órának, amit a suliban kellett végigszenvednem.

            Ebédszünetben épp megbeszéltük Daniellel is, hogy hol és mikor találkozzunk, amikor belépett az ajtón Gregory. Szemeivel keresett valakit, majd elindult az egyik asztal felé. Egy lány ült ott, majd amikor meglátta Gregoryt, felállt, és megcsókolták egymást. Ez elég bizarr volt. Nem is tudtam, hogy van barátnője. Honnan tudhattam volna? Hisz alig ismerem. Mindenesetre nagyon csinos lány a barátnője. Ashley észrevette, hogy őket nézem.

             - Az a csaj egy kurva – mondta Ash. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért gondolja ezt így. A tegnap úgy tűnt, hogy Gregory értelmes srác. Biztos nem járna akárkivel.

             - Honnan tudod?

             - Az osztálytársam – válaszolta röviden Ashley.

             - Lehet, hogy félre ismered. Ugyan már! Alig egy hete költöztünk ide.

             - Igen, tudom, de egyszer kihallgattam a beszélgetését.

             - Hisz ez illetlenség.

             - Tudom, de hidd el, nem szándékosan csináltam. Csak tök véletlenül arra jártam, és hallottam, hogy azt ecsetelte, hogy hány pasi fordult már meg az ágyában – Ashley sosem hazudna nekem, és most nincs is oka rá. De... biztos félreértett valamit. Nem tudnám elképzelni, hogy Gregogy olyan csajjal járjon, aki egy ordas prosti. Kivéve, ha nem is tudja, hogy az. Szegény... Ohh... most mit tegyek? Nem mondhatom el neki. Biztos nem hinne nekem, és nem is szeretnék beleszólni a magánéletébe. Hagyom, hadd alakuljon a dolog úgy, ahogy a sors azt megírta. Hiszen, ki vagyok én, hogy csak úgy beleszóljak valakinek a kapcsolatába?

            Suli után kimentünk Ashley-vel a suli udvarára, és vártuk, hogy Daniel megjelenjen. Azt mondta, hogy hoz még valakit, és, hogy időbe fog telni, mire előkeresi azt a bizonyos személyt.

Egyszer csak előbukkant Dan, mellette egy fiúval, akinek még nem látszott az arca, mert egy könyvet olvasott, és a a haja eltakarta. Amint közel értek hozzánk, a fiú felnézett, én pedig lesokkoltam. Basszus! Ez egy Félisten! A szemei gyönyörű kék színben pompáztak, ajkai pirosak voltak, mint az eper, és olyan puhának látszottak, hogy késztetést éreztem, hogy megcsókoljam őt. A haja barna volt, a válláig ért és selymesnek tűnt. Hasonlított Gregory-ra, de ő más volt.

             - Lányok, bemutatom Tyson-t. Ő a suli zenekar énekese, és billentyűse. Tyson, bemutatom Ashley-t, és Katherine-t. Ashley remekül rajzol, és Katherine jelenleg elektromos gitáron tanul.

             - Nagyon örvendek!

             - Én is – mondtuk egyszerre Ashley-vel. És valóban, nagyon örűltem, amiért megismertem Tyson-t. Atyám! Hogy ez a fiú milyen jól néz ki!

             - Ti nem vagytok rokonok? – kérdezte a fiú.

             - De igen. Testvérek vagyunk – válaszoltam – és neked van tastvéred?

             - Igen van – na ne... lehet, hogy...?

             - És hogy hívják?

             - Patrick – áhh... szóval nem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy Gregory és Tyson testvérek. Olyanok, mint két tojás. Vagy ez csak nekem tűnik így?

Még beszélgettünk egy ideig, majd elkezdtünk sétálni. Ashley és Dan elől sétáltak, míg én és Tyson lemaradtunk tőlük. Remekül elbeszélgettünk. Kellemes a fiú társasága. Kiderült, hogy imádja a zenét. Na jó, itt, New Orleans-ban nem az év felfedezése, hogy valaki szereti a zenét. Az meg főleg nem, hogy ismer egy hangszert.

Tyson hazakísért. Ash és Dan bementek, én pedig kint maradtam Tyson-nal. Még nem ismertem, úgyhogy nem akartam behívni. Lehet, hogy pofátlan vagyok, de mindennek eljön majd az ideje. Már teljesen besötétedett, és a levegő kezdett lehűlni, mikor elbúcsúztunk. Elhívott randira, és én igent mondtam. Mi bajom lehetne? Úgy sincs pasim, és most épp kapóra is jönne egy.

Este elmeséltem Ashleynek, hogy mi történt, és áldását adta ránk. Dan is csupa jókat mesélt róla, úgyhogy állok elébe a holnapi találkozásnak.

Ash körmei: