Nyári pihenő

Aki a tavaly is követte a blogomat, az gondolom most sejti, hogy mi következik. 

Jövőhéten még felteszek egy fejezetet, de aztán két hónapig semmi. Nagyon sajnálom, de a nyarat olyan helyen fogom tölteni, ahol nincs internet. Talán jobb is így. A nyarat fel fogom használni a feltöltődésre, és ősszel ismét jelentkezek. 

Remélem akkor többen lesztek ;). Jól esik, mikor elismerik a tehetségemet :D.

Kellemes vakációt drágáim!

xoxo

N.

Tizenharmadik rész - Örömtűz

Sziasztok! 

Meghoztam az új fejezetet, mert jövőhéten vizsgáim lesznek. Nem akartam sokat késni, úgyhogy letettem a kis fenekem, és megírtam a fejezetet! Remélem örültök! :*

xoxo

N.

             - Nem gondolod, hogy túlzásba viszed a féltékenykedést? – tette fel a kérdést Tyson, miután rákérdeztem, a csütörtök délutáni programjára.

             - Miért vinném? Nem azt mondtam, hogy megcsalsz, hanem megkérdeztem, hogy mit csináltál csütörtökön suli után.

             - Nem azt, amire gondolsz.

             - Honnan tudod, hogy mire gondolok?

             - Sejtem. A zenekarral próbáltam a péntek estére. - ezt olyan nehéz lett volna már az elején megmondani? - De miért érdekel ez téged ennyire?

             - Nos... Ashley látott téged. Mármint, nem téged, hanem egy fiút, aki nagyon hasonlított rád, és egy szőke macát, és...

             - És én lettem az első számú gyanúsított, amiért a húgod hallucinál ugye? – igyekeztem nem felkapni a vizet az iménti mondatán, de rosszul esett, hogy így beszélt a húgomról. Ő mégis csak többet jelent nekem, mint Tyson.

             - Nézd – próbált kedvesebb hangnemet megütni, sikeresen. Azért, látszik rajta, hogy énekes – tudom, hogy nem fogsz hinni nekem, de arra nem gondoltál, hogy esetleg Ashley ellenem akar téged hangolni?

             - Ugyan, miért tenné? – a válaszra nagyon kíváncsi vagyok

             - Hát... mondjuk mert féltékeny – ez elég gyenge volt.

             - Mire? Neki is van barátja!

             - Ouu, akkor mert nem kedvel engem, vagy... mit tudom én?!

             - Na látod, ez az! Nem tudsz te semmit, sem róla, sem a köztünk lévő kapcsolatról, és mégis képes vagy megvádolni a húgomat ilyesmivel – kezdtem kijönni a béketűrésből

             - Te pedig képes vagy engem (!) hűtlenséggel vádolni! Mégis hogy gondolhatod ezt rólam? – az utolsó szavakat szinte kiabálva ejtette ki. Elfogott egy bizonyos félelem, mint mindig, amikor egy férfi, aki közel áll hozzám, felemeli a hangját. Összerezzentem, és próbáltam elrejteni az érzéseket, amiket Tyson szavai váltottak ki belőlem.

             - Katherine – visszatért kellemes, lágy hangja – nagyon sajnálom, de azt hiszem, hogy nekem ez nem fog menni. Ha nem bízol meg bennem, akkor a kapcsolatunknak semmi értelme. Ezzel csak fájdalmat okozunk egymásnak.

             - Én bízom benned. De mondd meg őszintén; megcsaltál? Ha azt mondod, hogy nem, akkor elfelejthetjük ezt az egészet, és minden ismét a régi lesz köztünk. Ha igen, akkor sem haragszom meg, mert legalább tudom, hogy őszinte vagy hozzám. Kérlek, mondd az igazat! – próbálkoztam, hogy kiszedjem belőle az igazságot, mert éreztem, hogy valamit eltitkol előlem.

             - Kath – közel jött hozzám, és mindkét kezével megfogta az arcom, s mélyen a szemembe nézett, gyönyörű kék szemével, mely csillogott a szerelemtől – nem csaltalak meg. Sose tenném. Szeretlek – megcsókolta a homlokom, majd hozzádörgölte az övét – nagyon szeretlek – suttogta, miközben ujjaival lágyan simogatta az arcom, és a hajam. Elolvadtam kedvességétől. Szorosan a karjaiba zárt, én pedig nyakhajlatába fektettem a fejem. Idilli volt ez a pillanat. Kellemes illata fogva tartotta érzékeimet. Teljesen ellazultam tőle, és engedtem eddigi merevségemen, mivel eddig az iménti vitatkozás hatása alatt voltam. Percekig nem engedtük el egymást. Szinte összeforrtunk.

             - Ne haragudj, amiért meggyanúsítottalak.

             - Semmi baj édesem – mondta, s egy puszit nyomott ajkamra – te se haragudj rám. Nem kellett volna ilyen durván reagálnom – szorosabban bújtam hozzá, és boldog voltam, amiért sikerült tisztáznunk ezt a félreértést.

            Miután kibontakoztunk egymás öleléséből, úgy döntöttünk, inkább az ágyon beszélgetünk tovább. A szobámban voltunk, Tyson tegnap este érkezett haza, s ma suli után átjött, hogy megbeszéljük a dolgokat. A délután hátralevő részét együtt töltöttük, majd miután Ty elment, lefeküdtem aludni.

            Másnap meglepetésben volt részem.

            Szerencsére az első pár óra hamar elszállt. Alig vártam az ebédszünetet. Tegnap este nem beszéltem Ashley-vel, úgyhogy ma el kell mondanom neki, hogy mi is történt. Bementem a terembe, s miután tettem a tálcámra ételt, leültem a megszokott helyünkre. Nemsokára csatlakozott hozzám Ashley és Dan is, akik kivételesen nem együtt jöttek. Szóvá is tettem a dolgot.

             - Az osztályfőnöke akart beszélni vele. Na, mesélj! Mi volt a tegnap? Mit mondott Tyson? – elmeséltem neki mindent. Az arcán egy megbánó – és egyben kínos – mosoly jelent meg.

             - Ne haragudj. Tényleg azt hittem, hogy ő volt az. Hátulról hasonlított rá.

             - Semmi baj. De az, hogy hátulról hasonlított rá, az nem azt jelenti, hogy ő is az. Tudod, hogy hány hosszú, göndör hajú pasi flangál New Orleans-ban? Gregory-nak is olyan a haja, mint Tyson-nak, sőt, az ikertestvérének is...

             - Igen, tudom. Még mindig alig hiszem el, hogy Gregory-nak van ikertesója!

             - Én is meglepődtem. Azt hittem, hogy rosszul látok. És a legfurcsább az volt, hogy nem is mesélt róla.

             - Kellett volna?

             - Nem is tudom. Olyan jóban vagyunk. Sok mindent megosztunk egymással.

             - Te tudod – mondta Ashley, fáradt sóhajjal. Egyszer csak színre lépett Dan is. Izgatottnak tűnt. Mintha esélyesnek érezte volna magát, hogy megnyerje a lottót.

             - Csajok, el sem fogjátok hinni, mit hallottam – nagyon fel volt pörögve Dan.

             - Ne kímélj – válaszolt Ash.

             - Képzeljétek, idén is megszervezik az Örömtűz-et! – szinte sikított az örömtől Dan. Csak mi ketten néztünk értetlenül rá.

             - Ohh, tényleg, hiszen ti csak nem olyan rég jöttetek át. Az Örömtűz, egy ünnepség, amit általában tavasszal szokott megrendezni az iskola diákszövetsége.

             - De hát most volt egy ünnepség. Hogy van ennyi pénze az iskolának?

             - Segélyek. Gondolom... – kérdésemre eme rövid választ kaptam. Nem mintha annyira érdekelne az iskola kasszája, de szöget ütött a fejemben ez a kérdés.

             - Mikor lesz? – kérdezte Ashley izgatottan.

             - Két hét múlva, pénteken, a City Park-ban – mosoly ült ki az ajkamra, mikor meghallottam a helyszínt. Imádok ott lenni!

             - Lányok, el kell gyertek! Remek lesz!

             - Oké – Ash beadta a derekát, és nekem sem kellett lehozni a csillagokat az égről, hogy beleegyezzek.

            Az biztos, hogy érdekes lesz az Örömtűz. Alig várom! És nagyon remélem, hogy Tyson is el fog jönni.




p.s.: No, Márta, megúsztam! :D :))

Tizenkettedik rész - Gyanú

Sziasztok!

Mielőtt száműzetésbe küldenétek Pakisztánba, tudnotok kell, hogy nálunk jövőhéten lesznek a vizsgák, a múlt héten pedig a ballagás és a bankett volt. Sajnálom a késést! Nem garantálom, hogy jövőhéten időben meg fog érkezni a fejezet! Bocsi :(.

Jó olvasást!
xoxo

N. 

p.s.: No, Márta, megúsztam! :D :)) 

            Az éjjel nem tudtam aludni.

            Elsősorban, Ashley nem hagyott. Az, ahogy viselkedett a bálon, teljesen eltért az igazi Ashley-től. Fogalmam sincs mi üthetett belé. Nem együtt jöttünk haza. Ash-t Dan hozta haza. Ismét hazavittem Gregory-t. Áttáncoltam vele az estét. Remek fiú. Boldog vagyok, amiért megismertem őt.

Ő volt a másik dolog, ami nem hagyott aludni. Vajon, miért táncolt velem? És miért ilyen kedves velem? Talán akar tőlem valamit? Az kétségtelen, hogy tetszem neki, de tudja, hogy van barátom. Lehet, hogy nem érdekli? Vagy az is lehet, hogy csak én képzelem be a dolgokat a kapcsolatunkba, és ő minden emberrel ilyen kedves. Valószínűleg ez így van. És, ha Ash-nek igaza van, és Tyson valóban nem olyan, mint amilyennek mutatja magát? Őszintén szólva, inkább hiszek a testvéremnek, mint a pasimnak, akit még alig ismerek. Hisz, csak három hónapja járunk, Ashley pedig már több, mint tizenöt éve a testvérem. Számomra ő, nyitott könyv, de Ty nem.

Vajon miért nem mondta eddig Gregory, hogy van egy testvére? Méghozzá, ikertestvére! Sokszor szóba jött a család, de ő egyszer sem említette, hogy lenne neki. De miért? Nem akarom megkérdezni, mert akkor meggondolná, hogy pióca vagyok, és minden apró kis titkát meg akarom tudni. Pedig nem vagyok kíváncsi típus. Ez a város olyan dolgokat hoz ki belőlem, amit nem hittem volna, hogy léteznek bennem. Az új környezet megváltoztatott.

Reggel – amint elhatároztam, hogy inkább hagyom az alvást, mert úgy sem fog összejönni – átmentem Ashley szobájába, hallottam, hogy már ébren van, ezért bekopogtattam.

 - Igen? – amint megszólalt, résnyire kinyitottam az ajtót, és a szokásos módon engedélyt kértem a látogatásra.

 - Ashley, minden rendben? A bálon elég furcsán viselkedtél, és...

 - Minden oké – nem engedte, hogy befejezzem a mondatot. Sajnos nem hittem neki.

            -  Nem úgy nézel ki, mint akinek mindene rendben van. Mondd el mi a baj! – próbáltam kérlelni, de a húgom semmit sem mondott. Megsimogattam a vállát, és próbáltam a fejébe látni. Megvan az a képességem, hogy olvassak másokban. A húgomban könnyű, hiszen születése óta ismerem. Remek megérzéseim vannak. Most viszont imádkoztam, hogy ezek ne hagyjanak cserben.

             - Ashley, láttad Tyson-t egy másik csajjal? Vagy, veled csinált valamit? Vagy, mondott neked valamit? Mondd el, mi történt!

             - Nézd, nem akarom, hogy szakíts vele, mert nem vagyok biztos benne, hogy ő volt-e vagy sem. Csütörtökön, amikor jöttem hazafele, láttam egy fickót. Háttal állt nekem, úgyhogy nem láttam az arcát, csak azt, hogy előtte egy szőke, amúgy nagyon csinos, csaj állt, és ölelték egymást, Nézd, nem tudom, hogy ő volt-e vagy sem, de jobb lenne, ha megkérdeznéd, hogy mit csinált csütörtökön, délután négykor – Ashley szavai egy kicsit felpörgették a vérnyomásomat. Úgy éreztem, hogy csalódtam Tyson-ban. A húgomnak nincs oka hazudni, és ha lenne, akkor sem hiszem, hogy megtenné. Bízom benne. S bár azt mondta, hogy nem biztos, hogy őt látta, de ott a kérdés; mi van akkor, ha mégis? Ohh... pedig olyan szépen indult a kapcsolatunk. Muszáj volt elrontsa? Jó, de akkor sem biztos, hogy ő volt az. De az is lehet, hogy mégis. Kezdett bosszantani ez a dilemma. Utána kell járjak ennek a dolognak.

             - Ugye nem haragszol rám? – kérdezte Ashley bűnbánatos szemmel.

             - Nem. Dehogy haragszom. Miért tenném? Hiszen, te csak jót akarsz nekem.

             - Nézd, Katherine – kezdett bele Ashley a mondandójába – nem akarlak úgy látni, mint a tavaly, és a tavalyelőtt. A bonyodalmak, és a sok csalódás teljesen betett neked. Nem akarom, hogy még egyszer így magad alatt légy. Oly’ sok csalódás ért eddig, nem csak a fiúk terén, hanem a barátokkal is, hogy csodáltam, hogy reggelente volt erőd felkelni. S csak hogy tudd, nem engedem, hogy ismét olyan helyzetbe kerülj. Ha Tyson valóban megcsal, nem fogom neked engedni, hogy ismét depresszióba ess. Ér ő annyit? – tette fel a költői kérdést.

             - Fogalmam sincs, hogy mit gondoljak, de, ha tényleg megcsal, akkor nem fogok sírni utána. Nem vagyunk olyan régóta együtt, hogy ne tudjam elengedni. És szerencsére nem történt semmi... olyasmi köztünk, úgyhogy nem fogok öngyilkos lenni miatta – mondtam egy kis gúnnyal. Jó tudni, hogy a húgom mellettem van. Ő az egyetlen, aki kiáll mellettem. Persze, a szüleimen kívül, de ők már lapra tartoznak. Véleményem szerint, nekik megvan a saját gondjuk, és biztos nem kíváncsiak az enyémre.

             - Hát, akkor ezt megbeszéltük. Viszont, beszélned kell Tyson-nal, még a mai nap folyamán.

             - Nem lehet. Személyesen akarom kifaggatni, és csak holnap jön haza.

             - Rendben.

Befejeztük a beszélgetést Ashley-vel, és lementünk reggelizni.

            Az ablakon beszűrődött a reggeli nap sugarai, s elhatároztam, hogy el fogok menni sétálni. Úgy gondoltam, magammal hívom Ashley-t, de neki randija lesz Dan-nel, úgyhogy egyedül maradtam Thomas-szal. Elmentünk az egyik kedvenc helyemre; a parkba. Kellemes idő volt. A nap hét ágra sütött, a fák zöldben pompáztak, a tó színe bűvölő volt. Oly’ tiszta, oly’ kék, hogy késztetést éreztem arra, hogy megmártózzak benne. Szerencsére győzött a józan ész, és inkább csak sétálgattam mellette. Thomas ma kivételesen jófiú volt. Leültünk egy padra, ő pedig a kis fejét az ölembe hajtotta. Úgy szeretem őt! Bundája puha volt – hála a heti két fürdetésnek - szemei kékek... szerintem ha Thomas pasi lenne, bele is habarodnék. Néha olyan érzésem van, mintha meg akarna igézni.

            Csendben ültünk a lócán, az emberek néha-néha vetettek ránk egy-egy pillantást, amelyben ámulatunkat - vagy irigységüket - fejezték ki, a kutyám és köztem lévő viszony miatt. 

            Egyszer csak különös hangra lettem figyelmes. Zenét hallottam. Igaz, elég halkan, de érződött rajta, hogy élőben megy. Felkeltünk a padról Thomas.szal, és a hang irányába lépkedtünk. Amikor egyre közelebbről lehetett hallani a zenét gyorsabb tempóra kapcsoltam, s egyszer csak megpillantottam a zenekart. Akusztikus hangszerekkel játszottak. Mindegyik tagot ismertem. Két gitáros volt, és egy énekes. Mindhárman a sulimba járnak. Az egyik gitárost Rick-nek hívták, a másik pedig a gitártanárom. Mondta, hogy van zenekara, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy ma itt fognak játszani. Pedig sokszor rágtam a fülét, mert kíváncsi voltam rájuk. A lány, aki énekelt, az egyik osztálytársam. Őt Caroline-nak hívják. A padtársam, és nagyon jóban vagyok vele.

Csak álltam, és néztem, amint elvarázsolták a parkban sétáló embereket. Caroline-nak csodás hangja van. Jól döntöttem, mikor eljöttem a parkba. Jól esett hallanom őket. 

Tizedik rész - Álmos órák

Sziasztok! Ne akasszatok fel! Tudom, hogy közel három hete nem tettem fel új részt, és nagyon sajnálom! Túl sok a tanulni való! Nah, de nem panaszkodok! 

Jó olvasást! És Kellemes Pünkösdöt Kívánok! :*

xoxo

N.

            Imádom a Fall Out Boy-t! Nagyon szeretem minden számukat. Még szerencse, hogy Ashley is velem jött. Nem is tudom, mit csinálnék nélküle. Valószínűleg el sem jöttem volna. pedig kár lett volna kihagyni! A koncert remek volt. Együtt ujjongtunk Ashley-vel az első sorban. Csak ketten voltunk.

            A koncert eléggé elhúzódott. Késő este értünk haza. Szerencse, hogy nem futottunk össze azzal a kis taknyossal. Igaz, ő nem szereti a rockot, ám én minden pillantásommal őt lestem. Nem akartam, hogy meglepjen. Utálom, amikor az ellenségek lepnek meg. Bree egy ribanc! Átkozom a napot, amikor megismertem!

             - Miss Pierce! – amint meghallottam a történelem tanárnőm hangját, kipattantak a szemeim. Az osztály összes tagja engem bámult, és éreztem, hogy emiatt, arcomat elönti a pír – Miss Pierce, remélem jól aludt! – a tanárnő szemében gúnyt véltem felfedezni, viszont volt benne valami más is. Kedvesség. Elég furcsa kombináció volt ez egyetlen szempárban!

             - Nagyon sajnálom tanárnő – többet nem tudtam mondani, mert a csengő hangos csilingelése tudatta, hogy vége az órának. Kimentem az osztályból, majd miután meglátogattam a szekrényemet, lementem a kantinba, ahol Ashley és Dan várt. Helyet foglaltam mellettük, és elmeséltem nekik, hogy mi történt töri órán.

             - Látod Kath? Én megmondtam, hogy többet kéne aludnod! – korholt Ashley

             - Igen tudom, de mond ugyanezt a tanáraimnak, és hátha akkor kevesebb tanulni valót fognak adni.

             - Jaj ugyan már! Azért vagy fáradt, mert suli után Tyson-nal lógsz, este pedig, sőt, néha éjszaka is, tanulsz. Ez így nem mehet tovább!

             - Nem is fog! Holnap megírom az utolsó félévit, és utána már nem kellesz tanuljak. Legalábbis, nem olyan sokat mint eddig – próbáltam védeni magam, több kevesebb sikerrel. Tudom, hogy igaza van Ashley-nek, de nem tudok ellenállni Tyson puha, édes ajkainak. Legszívesebben reggeltől estig csókolnám.

             - Na jó, váltsunk témát. Mikor lesz gitárórád?

             - Ma lesz, délután 4től.

             - Akkor haza sem jössz előtte?

             - Nem. Ne haragudj.

             - Semmi baj, majd Dan hazakísér. Ugye Dan? – kérdezte a húgom, és közben olyan szépen nézett szíve választottjára, mintha attól tartana, hogy nemet fog neki mondani. Pedig én tudom, hogy az egyetlen dolog, amire Dan nemet mondana, az az lenne, ha Ashley megkérné, hogy felejtse el őt.

             - Hát persze szívem – mondta, majd megcsókolták egymást. Ilyenkor hol van Tyson?

            Délután négykor, felmentem a harmadik emeletre, Gregory osztályába. Előtte rácsörögtem, mert nem akartam csak úgy pofátlanul bemenni az osztályába. Sosem lehet tudni, mit zavarnék meg, ha csak úgy benyitnék.

            Gregory kikukkantott, majd kitárta az ajtót.

             - Szia! – köszöntött, majd villantotta a mosolyát. Rápillantottam a fogaira, és feltűnt valami.

             - Szia! Jéé, levették a fogszabályzódat?

             - Igen. Képzeld, most ettem négy éve először almát!

             - Na, szívből örülök! – válaszoltam egy 1000W-os mosollyal – amúgy, nagyon jól nézel ki nélküle! Mármint, vele is jól néztél ki... – atyám! Miért nem tudok értelmesen beszélni, mikor vele vagyok?

             - Köszönöm.

Kezdetét vette az óra. Gregory megtanított riffelni. nagyon érdekes, és gyakori dolog elektromos gitárosoknál a riffelés. Éppen a rock akkordokat másoltam a tábláról, a füzetbe, mikor a nyitott ablakon keresztül megéreztem, hogy beáramlik a hideg levegő. Lúdbőrös lettem, és vacogni kezdtem.

             - Csak tán nem fázol? - kérdezte a tanárom

             - Hát, csak egy kicsit - válaszoltam, majd folytattam a másolást.

             - Adjam a felsőmet? –  először úgy hittem, hogy rosszul hallok, majd miután meggyőződtem, hogy a hallásom még a régi, kitágultak a szemeim.

             - Nem muszáj, köszönöm.

             - Biztos? Pedig nagyon szívesen odaadom – mondta, viszont a szemeiben nem véltem felfedezni semmi különöset. Csak, mint barát a barátnak, kedvességből, és törődésből, felajánlotta, hogy viselhetem a felsőjét. Mivel tudtam, hogy neki ez nem jelent semmit, elfogadtam. Utána már nem fáztam. Bevallom, remek illata volt a felsőjének. Nem az a markáns, férfiillat, hanem olyan, mint a Tyson-é. Leírhatatlan.

            Az óra után, Gregory elkísért a kocsimig.

             - Köszönöm, hogy elkísértél. Te most hazamész? – kérdeztem. Egy kívülállónak bizonyára furcsa lenne, hogy ilyet kérdezek az egyik tanáromtól, de mi már barátok is vagyunk, nem csak tanár-tanonc kapcsolat van köztünk.

             - Igen, hosszú volt ez a nap.

             - Szeretnéd, ha elvinnélek? – véletlenül jutott eszembe ez az ötlet, és Gregory is sokat gondolkozott rajta, ám végül beadta a derekát.

             Miután elmondta a címét – ami közel volt a környékünkhöz – beszálltunk, és útnak indultunk. Az egész utat végigbeszéltük. Egy beszélgetés során is rengeteget tanulok tőle. Váltig tudom állítani, hogy remek tanár lesz belőle.

            Amint megérkeztünk, Gregory kiszállt a kocsiból, és én is, hogy segítsek kivenni a gitárját a hátsó ülésről. mikor minden megvolt, visszaadtam neki a felsőjét, és illedelmesen megköszöntem kedvességét.

             - Nagyon szívesen. Én is köszönöm, hogy elhoztál. Legyen szép estéd!

             - Neked is! Jó éjszakát!

             - Viszont kívánom! 

Kilencedik rész - Egy különös reggel

Helló!
Remélem örültök. Ma délután megcsapott az ihlet - de nyugi nem fájt - és megírtam a 9.fejezetet. Ezzel is kárpótolni szeretnélek titeket, azért, mert ennyit késtem a frissel.
Remélem örültök ;).
Jó olvasás! :* >:D<
xoxo
N.

            Amint kimondta ezt a szót, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az arcomat pír öntötte el. Tényleg kimondta? Vagy csak a képzeletem játszik velem?

             - Hogy mondtad? – kérdeztem tőle, mivel valóban kételkedtem abban, hogy kimondta

             - Azt... azt mondtam, hogy... izé... – látszott rajta, hogy zaklatott – szeretlek – mondta mindvégig a szemembe nézve. Látszott rajta, hogy igazat mond. A tekintete mindent elárult.

             - Én is szeretlek – mosolyogtam, ahogy csak tudtam. Tyson is elmosolyodott, és feloldódott a feszültsége. Felkúsztam az arcához, és lehelet finom puszit nyomtam piros ajkaira. Ő persze ettől ismét többet szeretett volna. Csak csókolóztunk, és csókolóztunk... nem is tudom mennyi idő telt el, de mi még mindig egymás ajkát ostromoltuk, amikor elaludtunk. Engem teljesen kifárasztott ez a nap, de Tyson-nak még volt annyi energiája, hogy bebugyoláljon egy takaróba. Az oldalamra fordultam, ő pedig átölelt. Ennyi biztonságérzetet még sosem éreztem. A karjai, mint a falak. Nem engedik, hogy a külső tényezők bántsanak. Pont erre lett volna szükségem Chicago-ban. Olyan sok rossz történt velem abban a városban, amivel amúgy nincs semmi bajom, csak... fogalmazzunk úgy, hogy rossz társaságba keveredtem. Furcsa, mi minden megfordul a fejemben. Látszik, hogy a „szelek városában” születtem. Gondolataim is olyanok, mint a szél.

            Másnap reggel – délben – olyan kipihenten ébredtem – na jó, ez nem csoda – mint még soha. Ismét Tyson mellkasán feküdtem, ő viszont még aludt, így volt időm végigvizsgálni az arcát. Minden apró kis dombot, és völgyet megnéztem, amely az arcán terült el; a gödröcskéket a szája szélén, a szemhéját, az ajkait, melyek szinte vonzották az ujjaimat. Végigsimítottam rajtuk, lágyan, mert nem szerettem volna felzavarni, majd az állára, és a nyakára révedt a tekintetem, és az ujjam. Olyan volt, mintha még mindig álmodnék. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Vagy csak én gondolom őt annak? Más biztos lelne benne hibákat, de én nem találok, mert szeretem őt. a szerelem pedig – köztudottan – vak. Lehet, hogy majd, mikor már elmúlik ez a tűz, ez a szenvedély amit most érzek, akkor már nem így fogom látni őt. És, ha ez a szerelem sosem múlik el? Mi lesz, ha életem végéig őt fogom szeretni? Egy pár év múlva megkéri a kezem, a nászéjszakán teherbe esek, és szülök neki, egy gyönyörű, egészséges gyereket. Aztán veszünk egy házat, remek állásunk lesz, és gondtalanul fogjuk nevelni a kis csöppségünket. Aztán megöregszünk, és a lányunk/fiúnk elhagyja a családi fészket, majd jönnek az unokák, és a nyugdíj. Egymás mellett, szerelmesen halnánk meg, és a halálos ágyunkon, nem fog elhangzani az a mondat, hogy „Ha újrakezdhetném, sok mindent másképp csinálnék”. Boldogok lennénk, és bűntudat nélkül hagynánk el a világot. Milyen jó is lenne, ezt megélni. Túl tökéletes lenne. Hisz, ilyen nincs! Ilyen tökéletes életet senkinek nem adott még a fenti – az Isten. Legalábbis, én nem tudok róla. De a gondolat nagyon szórakoztató. Boldoggá tesz, pedig tudom, hogy az életem nem úgy fog alakulni, ahogy azt most elképzeltem.

Vajon Tyson miről álmodik? Alszik egyáltalán? Vagy élvezi, hogy kényeztetem, és attól fél, hogyha megmoccan, vagy megrezzen az arcizma, akkor abbahagyom? Na jó, ezt azért kétlem. Ki vagyok én, hogy egy fiút kővé dermesszek az érintésemmel és a  pillantásommal? Habár, szórakoztat a gondolat, mégsem érzem magam olyan fontosnak, hogy ilyesmit tegyek.

            Visszahajoltam a nyakhajlatához, mélyen beszívtam jellegzetes illatát, majd folytattam volna gondolatmenetemet, viszont, Tyson mocorogni kezdett alattam. Egyik kezével megsimogatta a hajamat, a másikkal pedig a karomat

             - Hmm... meg tudnám szokni, ha minden reggel így ébrednék – motyogtam a nyakába, majd felnéztem a szemébe, amely nyitva volt, és engem nézett. Megsimogattam az arcát – a mai nap már sokadjára – és felkúsztam hozzá, hogy egy „jó reggelt csókot” adjak neki, amit ő készségesen viszonzott – jó reggelt – suttogtam ajkai közé, két csók között.

             - Neked is – mondta, miután elváltak ajkaink – hogy aludtál? Nem volt furcsa, hogy itt aludtam?

             - Nem, dehogy. Sőt! Ilyen jót, még soha nem aludtam! Mindig is erre vágytam. El sem hiszem, hogy valóra vált – belecsókoltam a nyakába, ő pedig felkuncogott.

             - Ezzel én is így vagyok. Jó volt végre valakit magamhoz ölelni

             - A jó öreg guminőcin kívül, ugye? – kérdeztem huncut vigyorral az arcomon – csak vicceltem – mindketten elnevettük magunkat. Mázli, hogy Tyson-nak van humorérzéke. Jókat lehet vele nevetni. Igaz, néha túlzásba viszem, és a szimpla „vicc” átmegy gúnyba. Volt, hogy már rám szóltak, de Tyson még soha. Lehet, hogy észre sem veszi? Vagy nem akar megszégyeníteni azzal, hogy rám szól? Jaj! Most nem akarok erre gondolni, mert akkor a maradék jókedvem is elmenne. Tyson is észrevette, hogy hirtelen milyen komoly lettem.

             - Valami baj van? – kitűrt egy tincset az arcomból, majd csavargatni kezdte azt

             - Nem, dehogy! Csak elmerengtem. Tudod, hogy el szoktam.

             - Na igen, veszélyes, amikor elgondolkozol valamin – ismét nevetésben törtünk ki. Igaza van. Valóban veszélyes. És mostanában egyre gyakrabban űzöm ezt a merész sportot.

            Felkeltünk, lezuhanyoztunk – persze külön-külön – majd lementünk reggelizni. A szüleim kicsit furcsán néztek rám, és a szeretőmre, amit nem tudtam hova tenni. Ashley nagyon csöndes volt, inkább a sonkás rántottával volt elfoglalva. Majd beszélek vele.

            Miután megtankoltunk magunkat, Tyson megköszönte a reggelit, és a vendéglátást, majd a szüleim és Ashley szeme láttára megcsókolt. Szerencsére ez nem olyan volt, mint amilyet általában szoktam kapni, hanem gyors, de lágy, és puha. Nem engedhettem, hogy a család lássa rajtam, hogy mennyire élveztem a dolgot, ezért inkább kikísértem, és az ajtóban követeltem tőle egy igazi csókot.

            Amint elment életem bearanyozója, visszamentem a konyhába, hogy segítsek anyának mosogatni. Arra viszont nem számítottam, hogy mi lesz ennek a mosogatásnak a végkifejlete.

             - Nos, látom, jól megvagy ezzel a sráccal – húú, de gyanús.

             - Igen – mondtam egy kicsit zavartan – miért?

             - Hát... tudod... azt hiszem eljött az az idő, amikor el kéne beszélgessünk – itt egy apró hatásszünetet tartott, majd folytatta – a szexről – a szemeim kikerekedtek, és őszintén szólva, nagyon szívesen visszamondtam volna, hogy „oké, akkor kérdezz bátran, segítek amiben csak tudok!”, de nem akartam, hogy anyu túl perverznek tartson. Úgy látom így is van némi elképzelése, hogy mit tettem volna Tysonnal, ha ők, és Ash nincsenek itthon az éjjel

             - Nézd, szerintem hanyagoljuk a témát. Én tudok mindent, amit tudni kell erről a dologról.

             - Én is ezt mondanám.

             - De én komolyan is gondolom – válaszoltam – és amúgy se erőltessük a témát. Nem szeretnék most erről beszélni.

             - Jó, oké, nem akarok beleszólni a magánéletedbe, de tudnod kell, hogy nem szeretnék idő előtt nagymama lenni – atyám! Rosszabb, mint egy horror film!

             - Nem leszel az. Anyu? Nem lehetne hanyagolni a témát? – kezd egy kicsit elegem lenni ebből az egészből.

             - De igen. Ha gondolod.

             - Remek – mondtam, majd se szó se beszéd, felmentem a szobámba. A fenébe! Vajon Ashley agyát is tompítja a hülyeségekkel? Ohh, tényleg! Beszélnem kell Ashley-vel. Kimentem a folyosóra, majd Ashley ajtaja előtt megtorpantam. Bekopogtam, s amint a húgom beinvitált, beléptem az ajtón.

Nyolcadik rész - Szerelem

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, és azért is, mert ez a fejezet elég rövidre, és izgalom mentesre sikerült. Ez egy amolyan "átmeneti fejezet".

Remélem tetszeni fog!

xoxo

N.

            A tél hamar elment.

            Gondolom itt, New Orleans-ban nem olyan elterjedt ez az évszak, mint Chicago-ban. Hó sem hullott, viszont előfordult néha, hogy eleredt az eső. Imádom az esőt. Főleg a nyári záporokat. Viszont sajnos itt nem élvezhetem ezt, mivel itt ritkán esik, de amikor elered, akkor napokig esik.

            Május van. Ez azt jelenti, hogy már közel három és fél hónapja költöztünk ide, a Jazz őshazájába. Amióta itt lakok, olyan, mintha kicseréltek volna. Többször hallgatok zenét – néha még éjszaka is -, sokat merengek, az életen, és annak értelmén, bár akadna néha jobb dolgom is, és a nap nagy részét Tyson-nal töltöm. Minden este elvisz a belvárosba, és elhív fagyizni, vagy megeszünk egy pizzát. Olyan sok dologban hasonlítunk. Úgy érzem, közel vagyok ahhoz a ponthoz, hogy bevalljam neki, hogy mennyire szeretem... olyan jó lenne, ha ő mondaná ki előbb. Akkor tudni fogom, hogy tényleg szeret. Így is tudom, de a gondolat és a tett, ritkán járnak kéz a kézben.

Péntek van. Épp haza tartok, egy – nehéznek nem mondható – nap után, viszont most Ashley nincs velem. A belvárosban maradt Dan-nel. Milyen érdekes! Chicago-ban nem volt szeretőnk, ám amint betettük ide a lábainkat, mint derült égből villámcsapás - persze pozitív értelemben - megjelent Dan és Tyson. 

            Elég jól haladok a tanulással elektromos gitáron. Minden héten egyszer van óránk. Általában hétfőn, de van, hogy Gregory nem ér rá – mivel ő a suli legjobb gitárosa, és mindenhova őt kérik fel, zenélni, ő pedig egyből igent mond mindenre. Néha sajnálom őt. Volt, hogy nem aludt egész éjszaka, mert énekeket fordított latinról, angolra. Sokszor rácsodálkozok az okosságára, és a műveltségére. A zene a mindene. Ez látszik rajta. Lehet, hogy letagadja, és azt állítja, hogy számára ettől fontosabb dolgok is léteznek, mint például a suli, vagy a barátnője – akiről mellesleg még mindig meg van a véleménye Ashley-nek – vagy a családja, de én tudom, hogy ő akkor önmaga, mikor a hangszere a kezében van. Nem fogja soha abbahagyni a zenélést. Ezt érzem.

            Otthon nem akadt semmi tennivaló. Egész délután unatkoztam. Kínomban nekiláttam gyakorolni. Mostanában sokszor volt a gitár – akit elneveztem Bonnie-nak – a kezemben, mivel azt szeretném, hogy büszke legyen rám a tanárom. Ez nem minden tanárral van így. Van akit kifejezetten utálok.

            Este elvittem Thomas-t sétálni, és megbeszéltem Tyson-nal, hogy várjon a „törzshelyünkön”, ami egy helyi park volt.

Amint odaértem, rögtön megpillantottam Tyson-t. A kapunál állt. Olyan sexy volt! A szeme kék, mint a végtelen óceán, ajkai mosolyra húzódtak, amint meglátott.

             - Szia – köszönt, majd ajkaimra vetette magát. Magához szorított, ajkai lágyan becézték az enyémet, majd nyelvét is használatba vette, és egy lábremegtetően lágy csókban részesített. Hmm...imádom az olyan apró örömöket, mint a csók, az ölelés és a simogatás. Tyson mindháromhoz nagyon ért. Úgy érzem, remekül egymásra vagyunk hangolva. Talán egy fél órába is beletelt, mire elengedtük egymást, és bementünk a parkba. A szám teljesen elzsibbadt, beszélni is nehezemre esett, ezért inkább Tyson-t hallgattam. Ő amúgy is, szeret magyarázni. És hát, mi tagadás? Jól csinálja!

Mivel idősebb tőlem egy évvel, van rá eset, hogy megkérem, hogy segítsen a tanulásban. Ő készségesen teszi, habár, néha látom, hogy nem mindig őszinte a mosolya, amikor szóba jön a tanulás.

            Sok mindenről beszélgettünk. A barátoktól megkezdve a zenén keresztül, egészen az amerikai irodalomig. Vele bármiről lehet beszélgetni. Művelt, és okos. Ám ami ettől is fontosabb; ért a zenéhez. Ez nem elhanyagolható tény. Tud gitározni – akusztikus, elektromos, és basszus gitáron – és zongorázni. Ahogy mondaná: ha ismersz egy adag elméletet, akkor minden hangszerrel tudsz kezdeni valamit. Ebben egyet értek. Ezt már Gregory is mondta. Ő jelenleg két hangszeren is tanul egyszerre. Már megint itt tartunk. Mostanában azon kapom magam, hogy a kelleténél is többször gondolok Gregory-ra. Egy megmagyarázhatatlan érzés fog el, amikor vele vagyok. Kellemes a társasága, és remek tanárnak tartom. Ő a kedvenc tanárom, és egyben a barátom is, és mindig alig várom, hogy találkozhassak vele. Mások azt gondolnák, hogy szerelmes vagyok, de nem. Ez nem szerelem. Ez csak tisztelet egy olyan ember iránt, aki ezt teljes mértékben megérdemli.

            Még mielőtt teljesen besötétedett volna, Tyson hazakísért. Bementünk a házba, Thomas-t bevittem Ashley-hez, majd bementem a szobámba, ahol az ágyon ült az én szerelmem. Az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát, majd megpusziltam az arcát, és a nyakhajlatába fektettem a fejem. Az orromat ismét foglyul ejtette finom, férfias illata.

Megfogta az arcomat, ajkaihoz húzta, majd megcsókolt. Ez a csók minden érzelmét elárulta. Érzem, hogy szeret engem. Ohh...a boldogságtól meg tudnék halni. Az egyik keze a derekamon, a másik pedig a nyakamon pihent, ám egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a derekamon pihenő keze lefelé araszol, egészen a fenekemig. Jól esett az érintése, és a csókja. Sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy a csók ilyen jó dolog. Miután elvált ajkaimtól, a nyakamat vette kezelésbe. Apró puszikkal tarkította bőrömet. Ajkaimat apró sóhaj hagyta el, majd felálltam Tyson öléből, és lefektettem az ágyra. Hozzábújtam, ő pedig átölelt. Nem szándékoztam lefeküdni vele – vagyis de, de nem úgy... -, hiszen itthon vannak a szüleim, és Ashley is.

Tyson megpuszilta a fejem búbját, én pedig a mellkasát. Majd meghallottam azt a szót, amelyet már régóta vártam

             - Szeretlek 

Hetedik rész - A randi

Helló! :*

Ne haragudjatok a késésért. Gondolom már unjátok hülye indokaimat hallgatni, szóval, bele sem kezdek a magyarázkodásba. ;) :D

Remélem tetszeni fog a fejezet, és megtiszteltek majd megjegyzéseitekkel. 

Jó olvasást! >:D<

xoxo

N.

u.i.: Hogy tetszik az új design? (kommentbe, vagy a chat panelbe le lehet írni.)

            Egész nap remegett a gyomrom.

            Azon tűnődtem: vajon milyen lesz az esti randi? És mit vegyek fel? És hova fogunk menni? A legutóbbi randim – már ha azt annak lehet nevezni – balul sült el. Remélem nem fogok ismét úgy járni, mint akkor.

            Este hatra jön értem Tyson, úgyhogy még van három órám elkészülni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bemásztam a szekrényembe – persze, csak képletesen - hogy keressek valami hordhatót. Egy fekete spagettipántos felső, farmer, és barna csizma mellett döntöttem. Enyhe sminket kentem fel magamra, ami némi szemceruzát, és szempillaspirált jelentett, majd átmentem Ashley-hez, hogy kikérjem a véleményét a kinézetemről.

Halkan bekopogtam a szobájába.

             - Tessék! – benyitottam szeretett húgomhoz, aki épp az ágyon feküdt egy könyvvel a kezében.

             - Hmm... könyv! Mi a címe?

             - Bertrice Small – Váratlan örömök. Jó kis könyv. Majd, ha kiolvasom kölcsönadom.

             - Oké. Nos? Hogy nézek ki? – beljebb mentem, és megfordultam egyszer-kétszer.

             - Hűha... el fogod varázsolni azt a fiút. És milyen parfümöt fogsz használni?

             - Még nem tudom. De majd kitalálok valamit.

             - Hát, sok sikert a hódításhoz!

             - Azt hiszem, arra szükségem lesz. Köszi – mondtam, majd megpusziltam – a mai nap folyamán már sokadjára – az én drága húgomat.

            Este, pontban hatkor megszólalt a csengő. Felvettem egy dzsekit, a táskámat a vállamra löktem, és kinyitottam az ajtót. Tyson állt előttem. Olyan sexy volt. Egy sima felső, zakó, és farmer volt rajta. Akaratlanul is széles mosolyra húztam ajkamat.

             - Szia – köszönt Tyson.

             - Szia. Mehetünk? – tértem egyből a lényegre. Kíváncsi voltam arra, hogy hova visz.

             - Hát persze – válaszolta, s megkért, hogy karoljak belé - nagyon csinos vagy - volt valami csillogás a szemében, miközben bókolt. nem tudnám megmondani mi. jól esett a bókja. Gondolom jártas már a lányoknál annyira, hogy tudja, mi csajok, mennyit szoktunk készülni, ha megyünk valahova.

             - Köszönöm szépen.

                

             Ahogy a kocsijához sétáltunk, furcsa érzésem támadt. Jó értelemben furcsa, olyannyira, hogy azt kívántam, bár' sose érne véget ez a pillanat.

             - Elárulod hova megyünk?

             - Legyen meglepetés – mondta, mire a kocsihoz értünk. Kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem, ám meg is lepődtem. Biztos itt New Orleans-ban ez a szokás. Gregory is mindig kinyitja előttem az ajtót. Ezek biztos rokonok...

Beszálltunk Tyson kocsijába, egy fekete Mini Cooper-be, és elindultunk... fogalmam sincs merre. Egyszer csak, arra lettem figyelmes, hogy elhagyjuk a várost. Ez nagyon furcsa.

             - Majd meglátod Katherine. Remélem tetszeni fog – válaszolta kérdő tekintetem látván. Örültem, hogy nem a sarki mekibe vitt, de azért túlzásokba sem szabad esni, hiszen ez az első randink. És nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Egy kicsit tartottam attól, hogy tényleg az lesz. Remélem nem visz drága helyre...

            Egyre távolabb kerültünk a várostól. A nap is lemenőben volt már. Gyönyörű volt, ahogy a nap egyre vörösebb lett. De nem sokáig élvezhettem az alkonyt, mivel megérkeztünk. Amint körbetekintettem, az állam is leesett. A tengerparton voltunk. Olyan szép volt.

             - Nos, mehetünk?

             - Igen, mehetünk – válaszoltam. Remélem a parton fogunk sétálni. Az oly’ romantikus lenne... Tyson kinyitotta nekem az ajtót, és kisegített rajta.

             - Hogy érzed magad? – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és válaszomat várta. Közben megfogta a kezemet, én pedig csak mosolyogtam. Gyerünk már, mondj neki valamit!

             - Hát, nem is tudom – miközben lesétáltunk a partig, megpróbáltam megfogalmazni az érzéseimet. Persze, azt sem szerettem volna, hogy elbízza magát, úgyhogy okosnak kellett lennem – jól. Nagyon szép ez a hely. Eddig még nem volt alkalmam meglátogatni New Orleans tengerpartját. Jól remélted, mert tényleg tetszik – válaszom hallatán Tyson elmosolyodott. Olyan aranyos volt, a huncut kis vigyorával, hogy az összes önuralmamra szükségem volt, annak érdekében, hogy ne vessem rá magam.

             - Örülök, hogy tetszik. És mondd csak, milyen napod volt?

             - Hmm... – átizgultam miattad az egész napot, de azt leszámítva semmi érdekes... – tűrhető. És neked?

             - Igazán jó volt.

             - Mit is mondtál, hányadikos vagy?

             - Tizenegy. Te pedig tíz, ha jól tudom.

             - Igen, valóban. Nagyon nehéz?

             - Hát...nem. A suli önmagában nem az. Csak az időbeosztás nehéz. Tudod, én vagyok a suli egyik zenekarának a frontembere, és a gitárosa, néha pedig a billentyűse is, és én írom a dalokat is, a másik gitárossal, Nick-el – hűű...igazi rocker ez a fiú! Tudja, hogy kell levenni egy lányt a lábáról, annyi szent! Általában, a gimikben két embertípus verseng egymással; a stréberek, és a sportolók. De van egy, ami teljesen leszarja, hogy ezek ketten mit csinálnak; a rockerek. A másik gimiben is inkább választottam ezt, mivel engem mindig is érdekelt a zene, és mert magasról teszek a nagyképű focicsapat kapitányára, és a pom-pom lányokra is – nagyon elgondolkoztál valamin – Tyson szakította félbe a gondolkodásmenetemet.

             - Hát igen, de nem fontos – válaszoltam, s rámosolyogtam, a mai napon, kb ezredjére. Visszamosolygott, nagyon aranyosan, amitől a szívem is gyorsabban kezdett verni, olyannyira, hogy azt hittem, lyukat fog ütni a mellkasomba.

            Remek volt az este. A naplemente, a tengerpart, Tyson... Nagyon jól éreztem magam. Úgy hiszem, nagyon jól haladunk egy jól működő kapcsolat felé, de az is lehet, hogy ez csak buta gondolat. Alig ismerem. Ki tudja, lehet, hogy csak lyukra játszik. De ezen most nem szeretnék agyalni. Hisz, most minden olyan tökéletes. 

            Amióta ideköltöztünk New Orleans-ba, minden megváltozott. Az egész életem 180 fokos fordulatot vett. Vannak barátaim, és nagyon úgy néz ki, hogy szeretőm is lesz. Nagyon régóta vágytam már valakire, aki felmelegít, mikor fázom, vagy megvigasztal, mikor szomorú vagyok. Ha nem lett volna Ashley, azt hiszem elvesztem volna. Ő az egyetlen, aki minden titkomat ismeri, és nem ítél el miattuk. És ez kölcsönös.

            Teljesen besötétedett, mire Tyson hazavitt. Időközben rám adta a zakóját, mivel nagyon fáztam.

            Az ajtó előtt álltunk már, mikor visszaadtam a felsőjét.

             - Nagyon jól éreztem magam – mondtam a színtiszta igazat.

             - Én is. Meg kéne ismételjük nem gondolod? – ismét huncut mosolyra húzta ajkait, amitől én újra elolvadtam.

             - De igen. Majd megbeszéljük.

 - Rendben. Nos, jó éjt – teljesen meglepődtem, mivel a következő pillanatban közelebb kezdett araszolni az arcomhoz. Sejtettem mit szeretne, és nem voltam rest megadni neki. Én is araszolni kezdtem, addig, amíg el nem értem az ajkait, majd édes csókban forrtunk össze. Ajkai puhák voltak, és élvezet volt őket csókolni. Kezeit a derekamra tette, én pedig átöleltem a nyakát, és a hajával kezdtem babrálni. Olyan érzékeny, és finom volt csókunk, hogy nem győztem betelni vele. De sajnos el kellett válnunk egymástól. Így a – legalább öt percig tartó – csókunk után elbúcsúztunk. Bementem a házba, fel a lépcsőn, és be a szobámba. Ott nekidőltem az ajtónak, és lassan csúsztam lefele. Ajkaim még mindig bizseregtek. Megérintettem őket s éreztem, hogy forróak. Hmm... ilyet még sosem tapasztaltam.

Inkább holnap számolok be Ashley-nek a történtekről. Lezuhanyoztam, és gyorsan ágyba bújtam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Ashley reakciója, amikor megtudja, hogy már puszi is volt...nem is akármilyen...

Katherine öltözete:

Tyson kocsija: