Kilencedik rész - Egy különös reggel

Helló!
Remélem örültök. Ma délután megcsapott az ihlet - de nyugi nem fájt - és megírtam a 9.fejezetet. Ezzel is kárpótolni szeretnélek titeket, azért, mert ennyit késtem a frissel.
Remélem örültök ;).
Jó olvasás! :* >:D<
xoxo
N.

            Amint kimondta ezt a szót, a szívem gyorsabban kezdett verni, és az arcomat pír öntötte el. Tényleg kimondta? Vagy csak a képzeletem játszik velem?

             - Hogy mondtad? – kérdeztem tőle, mivel valóban kételkedtem abban, hogy kimondta

             - Azt... azt mondtam, hogy... izé... – látszott rajta, hogy zaklatott – szeretlek – mondta mindvégig a szemembe nézve. Látszott rajta, hogy igazat mond. A tekintete mindent elárult.

             - Én is szeretlek – mosolyogtam, ahogy csak tudtam. Tyson is elmosolyodott, és feloldódott a feszültsége. Felkúsztam az arcához, és lehelet finom puszit nyomtam piros ajkaira. Ő persze ettől ismét többet szeretett volna. Csak csókolóztunk, és csókolóztunk... nem is tudom mennyi idő telt el, de mi még mindig egymás ajkát ostromoltuk, amikor elaludtunk. Engem teljesen kifárasztott ez a nap, de Tyson-nak még volt annyi energiája, hogy bebugyoláljon egy takaróba. Az oldalamra fordultam, ő pedig átölelt. Ennyi biztonságérzetet még sosem éreztem. A karjai, mint a falak. Nem engedik, hogy a külső tényezők bántsanak. Pont erre lett volna szükségem Chicago-ban. Olyan sok rossz történt velem abban a városban, amivel amúgy nincs semmi bajom, csak... fogalmazzunk úgy, hogy rossz társaságba keveredtem. Furcsa, mi minden megfordul a fejemben. Látszik, hogy a „szelek városában” születtem. Gondolataim is olyanok, mint a szél.

            Másnap reggel – délben – olyan kipihenten ébredtem – na jó, ez nem csoda – mint még soha. Ismét Tyson mellkasán feküdtem, ő viszont még aludt, így volt időm végigvizsgálni az arcát. Minden apró kis dombot, és völgyet megnéztem, amely az arcán terült el; a gödröcskéket a szája szélén, a szemhéját, az ajkait, melyek szinte vonzották az ujjaimat. Végigsimítottam rajtuk, lágyan, mert nem szerettem volna felzavarni, majd az állára, és a nyakára révedt a tekintetem, és az ujjam. Olyan volt, mintha még mindig álmodnék. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes? Vagy csak én gondolom őt annak? Más biztos lelne benne hibákat, de én nem találok, mert szeretem őt. a szerelem pedig – köztudottan – vak. Lehet, hogy majd, mikor már elmúlik ez a tűz, ez a szenvedély amit most érzek, akkor már nem így fogom látni őt. És, ha ez a szerelem sosem múlik el? Mi lesz, ha életem végéig őt fogom szeretni? Egy pár év múlva megkéri a kezem, a nászéjszakán teherbe esek, és szülök neki, egy gyönyörű, egészséges gyereket. Aztán veszünk egy házat, remek állásunk lesz, és gondtalanul fogjuk nevelni a kis csöppségünket. Aztán megöregszünk, és a lányunk/fiúnk elhagyja a családi fészket, majd jönnek az unokák, és a nyugdíj. Egymás mellett, szerelmesen halnánk meg, és a halálos ágyunkon, nem fog elhangzani az a mondat, hogy „Ha újrakezdhetném, sok mindent másképp csinálnék”. Boldogok lennénk, és bűntudat nélkül hagynánk el a világot. Milyen jó is lenne, ezt megélni. Túl tökéletes lenne. Hisz, ilyen nincs! Ilyen tökéletes életet senkinek nem adott még a fenti – az Isten. Legalábbis, én nem tudok róla. De a gondolat nagyon szórakoztató. Boldoggá tesz, pedig tudom, hogy az életem nem úgy fog alakulni, ahogy azt most elképzeltem.

Vajon Tyson miről álmodik? Alszik egyáltalán? Vagy élvezi, hogy kényeztetem, és attól fél, hogyha megmoccan, vagy megrezzen az arcizma, akkor abbahagyom? Na jó, ezt azért kétlem. Ki vagyok én, hogy egy fiút kővé dermesszek az érintésemmel és a  pillantásommal? Habár, szórakoztat a gondolat, mégsem érzem magam olyan fontosnak, hogy ilyesmit tegyek.

            Visszahajoltam a nyakhajlatához, mélyen beszívtam jellegzetes illatát, majd folytattam volna gondolatmenetemet, viszont, Tyson mocorogni kezdett alattam. Egyik kezével megsimogatta a hajamat, a másikkal pedig a karomat

             - Hmm... meg tudnám szokni, ha minden reggel így ébrednék – motyogtam a nyakába, majd felnéztem a szemébe, amely nyitva volt, és engem nézett. Megsimogattam az arcát – a mai nap már sokadjára – és felkúsztam hozzá, hogy egy „jó reggelt csókot” adjak neki, amit ő készségesen viszonzott – jó reggelt – suttogtam ajkai közé, két csók között.

             - Neked is – mondta, miután elváltak ajkaink – hogy aludtál? Nem volt furcsa, hogy itt aludtam?

             - Nem, dehogy. Sőt! Ilyen jót, még soha nem aludtam! Mindig is erre vágytam. El sem hiszem, hogy valóra vált – belecsókoltam a nyakába, ő pedig felkuncogott.

             - Ezzel én is így vagyok. Jó volt végre valakit magamhoz ölelni

             - A jó öreg guminőcin kívül, ugye? – kérdeztem huncut vigyorral az arcomon – csak vicceltem – mindketten elnevettük magunkat. Mázli, hogy Tyson-nak van humorérzéke. Jókat lehet vele nevetni. Igaz, néha túlzásba viszem, és a szimpla „vicc” átmegy gúnyba. Volt, hogy már rám szóltak, de Tyson még soha. Lehet, hogy észre sem veszi? Vagy nem akar megszégyeníteni azzal, hogy rám szól? Jaj! Most nem akarok erre gondolni, mert akkor a maradék jókedvem is elmenne. Tyson is észrevette, hogy hirtelen milyen komoly lettem.

             - Valami baj van? – kitűrt egy tincset az arcomból, majd csavargatni kezdte azt

             - Nem, dehogy! Csak elmerengtem. Tudod, hogy el szoktam.

             - Na igen, veszélyes, amikor elgondolkozol valamin – ismét nevetésben törtünk ki. Igaza van. Valóban veszélyes. És mostanában egyre gyakrabban űzöm ezt a merész sportot.

            Felkeltünk, lezuhanyoztunk – persze külön-külön – majd lementünk reggelizni. A szüleim kicsit furcsán néztek rám, és a szeretőmre, amit nem tudtam hova tenni. Ashley nagyon csöndes volt, inkább a sonkás rántottával volt elfoglalva. Majd beszélek vele.

            Miután megtankoltunk magunkat, Tyson megköszönte a reggelit, és a vendéglátást, majd a szüleim és Ashley szeme láttára megcsókolt. Szerencsére ez nem olyan volt, mint amilyet általában szoktam kapni, hanem gyors, de lágy, és puha. Nem engedhettem, hogy a család lássa rajtam, hogy mennyire élveztem a dolgot, ezért inkább kikísértem, és az ajtóban követeltem tőle egy igazi csókot.

            Amint elment életem bearanyozója, visszamentem a konyhába, hogy segítsek anyának mosogatni. Arra viszont nem számítottam, hogy mi lesz ennek a mosogatásnak a végkifejlete.

             - Nos, látom, jól megvagy ezzel a sráccal – húú, de gyanús.

             - Igen – mondtam egy kicsit zavartan – miért?

             - Hát... tudod... azt hiszem eljött az az idő, amikor el kéne beszélgessünk – itt egy apró hatásszünetet tartott, majd folytatta – a szexről – a szemeim kikerekedtek, és őszintén szólva, nagyon szívesen visszamondtam volna, hogy „oké, akkor kérdezz bátran, segítek amiben csak tudok!”, de nem akartam, hogy anyu túl perverznek tartson. Úgy látom így is van némi elképzelése, hogy mit tettem volna Tysonnal, ha ők, és Ash nincsenek itthon az éjjel

             - Nézd, szerintem hanyagoljuk a témát. Én tudok mindent, amit tudni kell erről a dologról.

             - Én is ezt mondanám.

             - De én komolyan is gondolom – válaszoltam – és amúgy se erőltessük a témát. Nem szeretnék most erről beszélni.

             - Jó, oké, nem akarok beleszólni a magánéletedbe, de tudnod kell, hogy nem szeretnék idő előtt nagymama lenni – atyám! Rosszabb, mint egy horror film!

             - Nem leszel az. Anyu? Nem lehetne hanyagolni a témát? – kezd egy kicsit elegem lenni ebből az egészből.

             - De igen. Ha gondolod.

             - Remek – mondtam, majd se szó se beszéd, felmentem a szobámba. A fenébe! Vajon Ashley agyát is tompítja a hülyeségekkel? Ohh, tényleg! Beszélnem kell Ashley-vel. Kimentem a folyosóra, majd Ashley ajtaja előtt megtorpantam. Bekopogtam, s amint a húgom beinvitált, beléptem az ajtón.

Nyolcadik rész - Szerelem

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, és azért is, mert ez a fejezet elég rövidre, és izgalom mentesre sikerült. Ez egy amolyan "átmeneti fejezet".

Remélem tetszeni fog!

xoxo

N.

            A tél hamar elment.

            Gondolom itt, New Orleans-ban nem olyan elterjedt ez az évszak, mint Chicago-ban. Hó sem hullott, viszont előfordult néha, hogy eleredt az eső. Imádom az esőt. Főleg a nyári záporokat. Viszont sajnos itt nem élvezhetem ezt, mivel itt ritkán esik, de amikor elered, akkor napokig esik.

            Május van. Ez azt jelenti, hogy már közel három és fél hónapja költöztünk ide, a Jazz őshazájába. Amióta itt lakok, olyan, mintha kicseréltek volna. Többször hallgatok zenét – néha még éjszaka is -, sokat merengek, az életen, és annak értelmén, bár akadna néha jobb dolgom is, és a nap nagy részét Tyson-nal töltöm. Minden este elvisz a belvárosba, és elhív fagyizni, vagy megeszünk egy pizzát. Olyan sok dologban hasonlítunk. Úgy érzem, közel vagyok ahhoz a ponthoz, hogy bevalljam neki, hogy mennyire szeretem... olyan jó lenne, ha ő mondaná ki előbb. Akkor tudni fogom, hogy tényleg szeret. Így is tudom, de a gondolat és a tett, ritkán járnak kéz a kézben.

Péntek van. Épp haza tartok, egy – nehéznek nem mondható – nap után, viszont most Ashley nincs velem. A belvárosban maradt Dan-nel. Milyen érdekes! Chicago-ban nem volt szeretőnk, ám amint betettük ide a lábainkat, mint derült égből villámcsapás - persze pozitív értelemben - megjelent Dan és Tyson. 

            Elég jól haladok a tanulással elektromos gitáron. Minden héten egyszer van óránk. Általában hétfőn, de van, hogy Gregory nem ér rá – mivel ő a suli legjobb gitárosa, és mindenhova őt kérik fel, zenélni, ő pedig egyből igent mond mindenre. Néha sajnálom őt. Volt, hogy nem aludt egész éjszaka, mert énekeket fordított latinról, angolra. Sokszor rácsodálkozok az okosságára, és a műveltségére. A zene a mindene. Ez látszik rajta. Lehet, hogy letagadja, és azt állítja, hogy számára ettől fontosabb dolgok is léteznek, mint például a suli, vagy a barátnője – akiről mellesleg még mindig meg van a véleménye Ashley-nek – vagy a családja, de én tudom, hogy ő akkor önmaga, mikor a hangszere a kezében van. Nem fogja soha abbahagyni a zenélést. Ezt érzem.

            Otthon nem akadt semmi tennivaló. Egész délután unatkoztam. Kínomban nekiláttam gyakorolni. Mostanában sokszor volt a gitár – akit elneveztem Bonnie-nak – a kezemben, mivel azt szeretném, hogy büszke legyen rám a tanárom. Ez nem minden tanárral van így. Van akit kifejezetten utálok.

            Este elvittem Thomas-t sétálni, és megbeszéltem Tyson-nal, hogy várjon a „törzshelyünkön”, ami egy helyi park volt.

Amint odaértem, rögtön megpillantottam Tyson-t. A kapunál állt. Olyan sexy volt! A szeme kék, mint a végtelen óceán, ajkai mosolyra húzódtak, amint meglátott.

             - Szia – köszönt, majd ajkaimra vetette magát. Magához szorított, ajkai lágyan becézték az enyémet, majd nyelvét is használatba vette, és egy lábremegtetően lágy csókban részesített. Hmm...imádom az olyan apró örömöket, mint a csók, az ölelés és a simogatás. Tyson mindháromhoz nagyon ért. Úgy érzem, remekül egymásra vagyunk hangolva. Talán egy fél órába is beletelt, mire elengedtük egymást, és bementünk a parkba. A szám teljesen elzsibbadt, beszélni is nehezemre esett, ezért inkább Tyson-t hallgattam. Ő amúgy is, szeret magyarázni. És hát, mi tagadás? Jól csinálja!

Mivel idősebb tőlem egy évvel, van rá eset, hogy megkérem, hogy segítsen a tanulásban. Ő készségesen teszi, habár, néha látom, hogy nem mindig őszinte a mosolya, amikor szóba jön a tanulás.

            Sok mindenről beszélgettünk. A barátoktól megkezdve a zenén keresztül, egészen az amerikai irodalomig. Vele bármiről lehet beszélgetni. Művelt, és okos. Ám ami ettől is fontosabb; ért a zenéhez. Ez nem elhanyagolható tény. Tud gitározni – akusztikus, elektromos, és basszus gitáron – és zongorázni. Ahogy mondaná: ha ismersz egy adag elméletet, akkor minden hangszerrel tudsz kezdeni valamit. Ebben egyet értek. Ezt már Gregory is mondta. Ő jelenleg két hangszeren is tanul egyszerre. Már megint itt tartunk. Mostanában azon kapom magam, hogy a kelleténél is többször gondolok Gregory-ra. Egy megmagyarázhatatlan érzés fog el, amikor vele vagyok. Kellemes a társasága, és remek tanárnak tartom. Ő a kedvenc tanárom, és egyben a barátom is, és mindig alig várom, hogy találkozhassak vele. Mások azt gondolnák, hogy szerelmes vagyok, de nem. Ez nem szerelem. Ez csak tisztelet egy olyan ember iránt, aki ezt teljes mértékben megérdemli.

            Még mielőtt teljesen besötétedett volna, Tyson hazakísért. Bementünk a házba, Thomas-t bevittem Ashley-hez, majd bementem a szobámba, ahol az ágyon ült az én szerelmem. Az ölébe ültem, átkaroltam a nyakát, majd megpusziltam az arcát, és a nyakhajlatába fektettem a fejem. Az orromat ismét foglyul ejtette finom, férfias illata.

Megfogta az arcomat, ajkaihoz húzta, majd megcsókolt. Ez a csók minden érzelmét elárulta. Érzem, hogy szeret engem. Ohh...a boldogságtól meg tudnék halni. Az egyik keze a derekamon, a másik pedig a nyakamon pihent, ám egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a derekamon pihenő keze lefelé araszol, egészen a fenekemig. Jól esett az érintése, és a csókja. Sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy a csók ilyen jó dolog. Miután elvált ajkaimtól, a nyakamat vette kezelésbe. Apró puszikkal tarkította bőrömet. Ajkaimat apró sóhaj hagyta el, majd felálltam Tyson öléből, és lefektettem az ágyra. Hozzábújtam, ő pedig átölelt. Nem szándékoztam lefeküdni vele – vagyis de, de nem úgy... -, hiszen itthon vannak a szüleim, és Ashley is.

Tyson megpuszilta a fejem búbját, én pedig a mellkasát. Majd meghallottam azt a szót, amelyet már régóta vártam

             - Szeretlek 

Hetedik rész - A randi

Helló! :*

Ne haragudjatok a késésért. Gondolom már unjátok hülye indokaimat hallgatni, szóval, bele sem kezdek a magyarázkodásba. ;) :D

Remélem tetszeni fog a fejezet, és megtiszteltek majd megjegyzéseitekkel. 

Jó olvasást! >:D<

xoxo

N.

u.i.: Hogy tetszik az új design? (kommentbe, vagy a chat panelbe le lehet írni.)

            Egész nap remegett a gyomrom.

            Azon tűnődtem: vajon milyen lesz az esti randi? És mit vegyek fel? És hova fogunk menni? A legutóbbi randim – már ha azt annak lehet nevezni – balul sült el. Remélem nem fogok ismét úgy járni, mint akkor.

            Este hatra jön értem Tyson, úgyhogy még van három órám elkészülni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bemásztam a szekrényembe – persze, csak képletesen - hogy keressek valami hordhatót. Egy fekete spagettipántos felső, farmer, és barna csizma mellett döntöttem. Enyhe sminket kentem fel magamra, ami némi szemceruzát, és szempillaspirált jelentett, majd átmentem Ashley-hez, hogy kikérjem a véleményét a kinézetemről.

Halkan bekopogtam a szobájába.

             - Tessék! – benyitottam szeretett húgomhoz, aki épp az ágyon feküdt egy könyvvel a kezében.

             - Hmm... könyv! Mi a címe?

             - Bertrice Small – Váratlan örömök. Jó kis könyv. Majd, ha kiolvasom kölcsönadom.

             - Oké. Nos? Hogy nézek ki? – beljebb mentem, és megfordultam egyszer-kétszer.

             - Hűha... el fogod varázsolni azt a fiút. És milyen parfümöt fogsz használni?

             - Még nem tudom. De majd kitalálok valamit.

             - Hát, sok sikert a hódításhoz!

             - Azt hiszem, arra szükségem lesz. Köszi – mondtam, majd megpusziltam – a mai nap folyamán már sokadjára – az én drága húgomat.

            Este, pontban hatkor megszólalt a csengő. Felvettem egy dzsekit, a táskámat a vállamra löktem, és kinyitottam az ajtót. Tyson állt előttem. Olyan sexy volt. Egy sima felső, zakó, és farmer volt rajta. Akaratlanul is széles mosolyra húztam ajkamat.

             - Szia – köszönt Tyson.

             - Szia. Mehetünk? – tértem egyből a lényegre. Kíváncsi voltam arra, hogy hova visz.

             - Hát persze – válaszolta, s megkért, hogy karoljak belé - nagyon csinos vagy - volt valami csillogás a szemében, miközben bókolt. nem tudnám megmondani mi. jól esett a bókja. Gondolom jártas már a lányoknál annyira, hogy tudja, mi csajok, mennyit szoktunk készülni, ha megyünk valahova.

             - Köszönöm szépen.

                

             Ahogy a kocsijához sétáltunk, furcsa érzésem támadt. Jó értelemben furcsa, olyannyira, hogy azt kívántam, bár' sose érne véget ez a pillanat.

             - Elárulod hova megyünk?

             - Legyen meglepetés – mondta, mire a kocsihoz értünk. Kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem, ám meg is lepődtem. Biztos itt New Orleans-ban ez a szokás. Gregory is mindig kinyitja előttem az ajtót. Ezek biztos rokonok...

Beszálltunk Tyson kocsijába, egy fekete Mini Cooper-be, és elindultunk... fogalmam sincs merre. Egyszer csak, arra lettem figyelmes, hogy elhagyjuk a várost. Ez nagyon furcsa.

             - Majd meglátod Katherine. Remélem tetszeni fog – válaszolta kérdő tekintetem látván. Örültem, hogy nem a sarki mekibe vitt, de azért túlzásokba sem szabad esni, hiszen ez az első randink. És nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Egy kicsit tartottam attól, hogy tényleg az lesz. Remélem nem visz drága helyre...

            Egyre távolabb kerültünk a várostól. A nap is lemenőben volt már. Gyönyörű volt, ahogy a nap egyre vörösebb lett. De nem sokáig élvezhettem az alkonyt, mivel megérkeztünk. Amint körbetekintettem, az állam is leesett. A tengerparton voltunk. Olyan szép volt.

             - Nos, mehetünk?

             - Igen, mehetünk – válaszoltam. Remélem a parton fogunk sétálni. Az oly’ romantikus lenne... Tyson kinyitotta nekem az ajtót, és kisegített rajta.

             - Hogy érzed magad? – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és válaszomat várta. Közben megfogta a kezemet, én pedig csak mosolyogtam. Gyerünk már, mondj neki valamit!

             - Hát, nem is tudom – miközben lesétáltunk a partig, megpróbáltam megfogalmazni az érzéseimet. Persze, azt sem szerettem volna, hogy elbízza magát, úgyhogy okosnak kellett lennem – jól. Nagyon szép ez a hely. Eddig még nem volt alkalmam meglátogatni New Orleans tengerpartját. Jól remélted, mert tényleg tetszik – válaszom hallatán Tyson elmosolyodott. Olyan aranyos volt, a huncut kis vigyorával, hogy az összes önuralmamra szükségem volt, annak érdekében, hogy ne vessem rá magam.

             - Örülök, hogy tetszik. És mondd csak, milyen napod volt?

             - Hmm... – átizgultam miattad az egész napot, de azt leszámítva semmi érdekes... – tűrhető. És neked?

             - Igazán jó volt.

             - Mit is mondtál, hányadikos vagy?

             - Tizenegy. Te pedig tíz, ha jól tudom.

             - Igen, valóban. Nagyon nehéz?

             - Hát...nem. A suli önmagában nem az. Csak az időbeosztás nehéz. Tudod, én vagyok a suli egyik zenekarának a frontembere, és a gitárosa, néha pedig a billentyűse is, és én írom a dalokat is, a másik gitárossal, Nick-el – hűű...igazi rocker ez a fiú! Tudja, hogy kell levenni egy lányt a lábáról, annyi szent! Általában, a gimikben két embertípus verseng egymással; a stréberek, és a sportolók. De van egy, ami teljesen leszarja, hogy ezek ketten mit csinálnak; a rockerek. A másik gimiben is inkább választottam ezt, mivel engem mindig is érdekelt a zene, és mert magasról teszek a nagyképű focicsapat kapitányára, és a pom-pom lányokra is – nagyon elgondolkoztál valamin – Tyson szakította félbe a gondolkodásmenetemet.

             - Hát igen, de nem fontos – válaszoltam, s rámosolyogtam, a mai napon, kb ezredjére. Visszamosolygott, nagyon aranyosan, amitől a szívem is gyorsabban kezdett verni, olyannyira, hogy azt hittem, lyukat fog ütni a mellkasomba.

            Remek volt az este. A naplemente, a tengerpart, Tyson... Nagyon jól éreztem magam. Úgy hiszem, nagyon jól haladunk egy jól működő kapcsolat felé, de az is lehet, hogy ez csak buta gondolat. Alig ismerem. Ki tudja, lehet, hogy csak lyukra játszik. De ezen most nem szeretnék agyalni. Hisz, most minden olyan tökéletes. 

            Amióta ideköltöztünk New Orleans-ba, minden megváltozott. Az egész életem 180 fokos fordulatot vett. Vannak barátaim, és nagyon úgy néz ki, hogy szeretőm is lesz. Nagyon régóta vágytam már valakire, aki felmelegít, mikor fázom, vagy megvigasztal, mikor szomorú vagyok. Ha nem lett volna Ashley, azt hiszem elvesztem volna. Ő az egyetlen, aki minden titkomat ismeri, és nem ítél el miattuk. És ez kölcsönös.

            Teljesen besötétedett, mire Tyson hazavitt. Időközben rám adta a zakóját, mivel nagyon fáztam.

            Az ajtó előtt álltunk már, mikor visszaadtam a felsőjét.

             - Nagyon jól éreztem magam – mondtam a színtiszta igazat.

             - Én is. Meg kéne ismételjük nem gondolod? – ismét huncut mosolyra húzta ajkait, amitől én újra elolvadtam.

             - De igen. Majd megbeszéljük.

 - Rendben. Nos, jó éjt – teljesen meglepődtem, mivel a következő pillanatban közelebb kezdett araszolni az arcomhoz. Sejtettem mit szeretne, és nem voltam rest megadni neki. Én is araszolni kezdtem, addig, amíg el nem értem az ajkait, majd édes csókban forrtunk össze. Ajkai puhák voltak, és élvezet volt őket csókolni. Kezeit a derekamra tette, én pedig átöleltem a nyakát, és a hajával kezdtem babrálni. Olyan érzékeny, és finom volt csókunk, hogy nem győztem betelni vele. De sajnos el kellett válnunk egymástól. Így a – legalább öt percig tartó – csókunk után elbúcsúztunk. Bementem a házba, fel a lépcsőn, és be a szobámba. Ott nekidőltem az ajtónak, és lassan csúsztam lefele. Ajkaim még mindig bizseregtek. Megérintettem őket s éreztem, hogy forróak. Hmm... ilyet még sosem tapasztaltam.

Inkább holnap számolok be Ashley-nek a történtekről. Lezuhanyoztam, és gyorsan ágyba bújtam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Ashley reakciója, amikor megtudja, hogy már puszi is volt...nem is akármilyen...

Katherine öltözete:

Tyson kocsija: 

Hatodik rész - Az új ismerős

Sziasztok!

Bocs a késésért! Komolyan mondom, olyan volt múlthéten a suli, mint a bolondok háza! S mivel 8.os vagyok, a múlthéten, kedden, elmentem az általam kiszemelt gimibe, mert nyílt nap volt. Elég későn értem haza, és nem volt időm írni. Sőt, kedvem sem volt. 

De ma volt, úgyhogy megírtam eme fejezetet! 

Lehet, hogy most furcsállni fogjátok Katherine szemszögét, de nem akartam tovább az író szemszögéből írni a dolgokat. Előre is bocs. 

Jó olvasást!

N. :*

                        (Katherine szemszög)

            Este nagyon fáradtan értem haza.

            Gregory nagyon kedves volt velem az órán, és ezt furcsállom. Hiszen más a barátnőjével sem beszél úgy, mint ő velem. Persze félreértés ne essék! Ő a tanárom, és soha nem szűrném össze vele a levet. Tanárral, és osztálytárssal soha! És bár Gregory magántanár, én mégsem járnék vele. Azt sem értem, miért fordult meg egyáltalán a fejemben ez az ostobaság.

            Felmentem a szobámba, és egy gyors zuhany után ágyba bújtam. Majd reggel fogok tanulni...

            Másnap reggel hétkor ébredtem meg. Nem tanultam semmit! Még szerencse, hogy ma nem lesznek nehéz óráim.

Átmentem Ashleyhez, hogy felébresszem, de ő már ébren volt, és épp ügyködött valamin. Háttal volt az ajtónak, úgyhogy nem láttam, mit csinál.

             - Jó reggelt húgi! – köszönésem hallatán egy kicsit megugrott.

             - Szia. Megköszönném, ha nem ijesztenél meg! – szürkés-zöld tekintetét mérgesen rám meresztette, így rálátásom nyílt az íróasztalára, amely tele volt körömlakkokkal.

            - Hadd lássam – megemeltem a kezét, hogy szemügyre vegyem a körmeit. Gyönyörű volt. Az egyik ujja kék volt, míg a másikon a Brit zászló virított, aztán a harmadik megint kék volt... – Hmm... nagyon jó lett – Ash arca felderült, én pedig egy cuppanós puszit adtam a homlokára.

             - Köszi. Nem tudtam aludni, s úgy gondoltam, hasznossá teszem magam, s megcsinálom a körmömet.

             - Nagyon ügyes vagy drágám! – megöleltük egymást, és megajándékoztuk magunkat, egy-egy puszival – de most már ideje készülődni.

             - Igaz. Te, ma meddig is leszel a suliban?

             - Kettőig. Te? – kérdeztem vissza, miközben kiválasztottam, hogy mit fogok felvenni

             - Úgyszintén. Nem csinálunk valamit suli után?

             - Hát... ha gondolod...

             - Mondjuk elhívhatnánk Dan-t is – Ashley nagyon szereti Danielt. Habár, még nem mondta ki, de látszik rajta, hogy mennyire bolondul érte.

            A suliban töltött órák gyorsan teltek. Mintha a sors is azt akarná, hogy vége legyen e napnak. Legalábbis annak a hat órának, amit a suliban kellett végigszenvednem.

            Ebédszünetben épp megbeszéltük Daniellel is, hogy hol és mikor találkozzunk, amikor belépett az ajtón Gregory. Szemeivel keresett valakit, majd elindult az egyik asztal felé. Egy lány ült ott, majd amikor meglátta Gregoryt, felállt, és megcsókolták egymást. Ez elég bizarr volt. Nem is tudtam, hogy van barátnője. Honnan tudhattam volna? Hisz alig ismerem. Mindenesetre nagyon csinos lány a barátnője. Ashley észrevette, hogy őket nézem.

             - Az a csaj egy kurva – mondta Ash. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért gondolja ezt így. A tegnap úgy tűnt, hogy Gregory értelmes srác. Biztos nem járna akárkivel.

             - Honnan tudod?

             - Az osztálytársam – válaszolta röviden Ashley.

             - Lehet, hogy félre ismered. Ugyan már! Alig egy hete költöztünk ide.

             - Igen, tudom, de egyszer kihallgattam a beszélgetését.

             - Hisz ez illetlenség.

             - Tudom, de hidd el, nem szándékosan csináltam. Csak tök véletlenül arra jártam, és hallottam, hogy azt ecsetelte, hogy hány pasi fordult már meg az ágyában – Ashley sosem hazudna nekem, és most nincs is oka rá. De... biztos félreértett valamit. Nem tudnám elképzelni, hogy Gregogy olyan csajjal járjon, aki egy ordas prosti. Kivéve, ha nem is tudja, hogy az. Szegény... Ohh... most mit tegyek? Nem mondhatom el neki. Biztos nem hinne nekem, és nem is szeretnék beleszólni a magánéletébe. Hagyom, hadd alakuljon a dolog úgy, ahogy a sors azt megírta. Hiszen, ki vagyok én, hogy csak úgy beleszóljak valakinek a kapcsolatába?

            Suli után kimentünk Ashley-vel a suli udvarára, és vártuk, hogy Daniel megjelenjen. Azt mondta, hogy hoz még valakit, és, hogy időbe fog telni, mire előkeresi azt a bizonyos személyt.

Egyszer csak előbukkant Dan, mellette egy fiúval, akinek még nem látszott az arca, mert egy könyvet olvasott, és a a haja eltakarta. Amint közel értek hozzánk, a fiú felnézett, én pedig lesokkoltam. Basszus! Ez egy Félisten! A szemei gyönyörű kék színben pompáztak, ajkai pirosak voltak, mint az eper, és olyan puhának látszottak, hogy késztetést éreztem, hogy megcsókoljam őt. A haja barna volt, a válláig ért és selymesnek tűnt. Hasonlított Gregory-ra, de ő más volt.

             - Lányok, bemutatom Tyson-t. Ő a suli zenekar énekese, és billentyűse. Tyson, bemutatom Ashley-t, és Katherine-t. Ashley remekül rajzol, és Katherine jelenleg elektromos gitáron tanul.

             - Nagyon örvendek!

             - Én is – mondtuk egyszerre Ashley-vel. És valóban, nagyon örűltem, amiért megismertem Tyson-t. Atyám! Hogy ez a fiú milyen jól néz ki!

             - Ti nem vagytok rokonok? – kérdezte a fiú.

             - De igen. Testvérek vagyunk – válaszoltam – és neked van tastvéred?

             - Igen van – na ne... lehet, hogy...?

             - És hogy hívják?

             - Patrick – áhh... szóval nem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy Gregory és Tyson testvérek. Olyanok, mint két tojás. Vagy ez csak nekem tűnik így?

Még beszélgettünk egy ideig, majd elkezdtünk sétálni. Ashley és Dan elől sétáltak, míg én és Tyson lemaradtunk tőlük. Remekül elbeszélgettünk. Kellemes a fiú társasága. Kiderült, hogy imádja a zenét. Na jó, itt, New Orleans-ban nem az év felfedezése, hogy valaki szereti a zenét. Az meg főleg nem, hogy ismer egy hangszert.

Tyson hazakísért. Ash és Dan bementek, én pedig kint maradtam Tyson-nal. Még nem ismertem, úgyhogy nem akartam behívni. Lehet, hogy pofátlan vagyok, de mindennek eljön majd az ideje. Már teljesen besötétedett, és a levegő kezdett lehűlni, mikor elbúcsúztunk. Elhívott randira, és én igent mondtam. Mi bajom lehetne? Úgy sincs pasim, és most épp kapóra is jönne egy.

Este elmeséltem Ashleynek, hogy mi történt, és áldását adta ránk. Dan is csupa jókat mesélt róla, úgyhogy állok elébe a holnapi találkozásnak.

Ash körmei: 

Ötödik rész - Az új hangszer

             - Mesélj húgi, mi volt? Hogy történt? – Katherine nem kímélte Ashleyt, mivel amint hazajött, rögtön faggatni kezdte őt.

 - Nos, az történt, hogy Daniel szerelmet vallott... én pedig... tudod, hogy mennyire odavoltam érte! És hát... rám törtek az emlékek, az érzések... és nem tudtam ellenállni neki.

 - Nem is kell... mi ebben olyan bonyolult? Te szereted őt, ő szeret téged, s véleményem szerint illettek egymáshoz, szóval nincs miért szégyenkezned. Légy boldog, amiért téged megáldottak a fentiek ilyen kellemes párral... bezzeg, ha nekem is ilyen szerencsém lenne...

 - Majd el fog jönni a te lovagod is, aki majd lakatot fog tenni a szádra – válaszolta Ashley. Bízott benne, hogy nővére tényleg meg fogja találni a hozzávaló fiút.

 - Ugyan már! – legyintett Katherine – én nem hiszek a tündérmesékben! Én, apáca leszek! – a lány határozottsága egy percre még a húgát is megrémítette, de ő ezt egy cseppet sem gondolta komolyan.

  - Na jó, hanyagoljuk a témát, inkább mesélj, te mit csináltál amíg én sétáltam?

  - Hát... – Katherine mesélésbe kezdett, miközben felmentek a szobájába. Ott, a lány előkereste az összekuporgatott zsebpénzét, s megállapította, hogy éppen elegendő pénze van, egy elektromos gitárra. Sőt, még marad is neki. Megkérte a húgát, hogy tartson vele holnap, suli után, hogy vegyék meg a hangszert. Ashley egyből rábólintott.

Este felhívta Gregoryt, hogy megkérdezze, hogy milyen gitárt vegyen. Mivel a lány nagyon szerette a rockot, a fiú azt mondta, hogy az ikertekercses hangszedős gitár a legideálisabb számára.

             - Rendben, akkor hétfőn találkozunk – mondta Gregory

             - Oké. És pengetőt is fogunk használni?

             - Nem feltétlenül. Egyenlőre még nem kell, majd szólok, oké?

             - Oké. Akkor hétfőn...

             - Igen. Szép estét!

             - Köszönöm, viszont.

             - Köszi, szia!

             - Szia!

            A beszélgetésnek vége szakadt. Katherine azon töprengett, hogy vajon milyen lesz az első óra. Úgy gondolta, hogy Gregory számára természetes, hogy oktat, de neki idegen lesz először ez az egész... legalábbis ő ekkor így gondolta.

            Másnap, Katherine és Ashley kettőig voltak az iskolában. Azelőtt nap megbeszélték a szüleikkel, hogy Katherine gitárórákat fog venni, úgyhogy tudják, hogy suli után nem mennek haza, hanem bemennek a városba, és keresnek egy jó zeneboltot. Nem volt nehéz dolguk, mivel szinte minden utcában található.

Bementek hát az egyikbe, és nézelődni kezdtek.

             - Jó napot hölgyeim, segíthetek? – kérdezte egy fekete bőrű, idős ember

             - Jó napot, elektromos gitárt szeretnénk vásárolni.

A férfi elvezette őket a bolt egyik sarkába, amely tele volt szebbnél szebb gitárokkal.

             - S milyenre gondolt?

             - Hmm... humbucker-es Gibson, Les Paul-t. Lehetőleg pirosat – a férfit meglepte a lány. Nem gondolta volna róla, első ránézésre, hogy ilyen felkészült. Elsétált a férfi a raktárig, és visszajött a gitárral, amelyet a lány szeretett volna. A gitár teste piros volt, a koptatólapja fekete.

             - Az ára 659,00$, és jár hozzá egy tok, egy szett húr, két pengető, egy gitárpánt, 20W-os erősítő, és persze egy kábel. Egy év garanciával.

A lány első látásra beleszeretett. Érezte, hogy ez lesz az a gitár, amely – talán – megváltoztatja az életét. Megvette, szőröstől-bőröstől, mindennel együtt. Ashley-nek is nagyon megtetszett a gitár, amely most már a nővére tulajdonában van.

            Amint hazaértek, Katherine nekilátott a gitározásnak. Lefogta azokat az akkordokat, amelyeket már ismert, és megállapította, hogy az elektromos gitár sok mindenben eltér az akusztikustól. A lány alig várta, hogy tudja használni a legújabb hangszerét. Katherine úgy gondolta, hogy átmegy húga szobájába. Bekopogott, s amint meghallotta Ashley hangját benyitott.

             - Szia húgi, bejöhetek?

             - Szia, hát persze! – Ashley éppen a legújabb rajzán ügyködött. Katherine odalépett hozzá, hogy alaposabban szemügyre vehesse.

             - Nagyon ügyes vagy! – mondta, amint megcsodálta a vörös szemeket, amiket húga rajzolt. Nagyon tehetségesnek tartotta őt.

             - Köszönöm – válaszolta Ashley, aki letette a ceruzát a kezéből, és megölelte nővérét, aki miután lefejtette magáról húga karjait, arcon puszilta őt.

             - Nagyon szeretlek – mondta Katherine. Neki nem volt senkije, akit szerethetett volna, csakis a húga. Ő volt, az egyetlen személy, akiben feltétel nélkül megbízott, és ez az érzés kölcsönös volt

             - Én is téged Katherine.

            A hét többi napja villámgyorsan telt, és a lányok kezdtek egyre jobban felzárkózni. Mindketten találtak barátokat, és remekül elszórakoztak együtt. Az időjárás is kezdett enyhülni, olyannyira, hogy szombaton a lányok elmentek sétálni egyet, és persze vitték magukkal Thomas-t is. Szerencsére most nem szaladt el, mint legutóbb. Mikor elfáradtak, vettek egy-egy fagyit, és leültek egy lócára, az egyik parkba.

            Hétfőn pedig, az órák után, Katherne hazament, előszedte az elektromos gitárját, és visszament az iskolába. Felhívta Gregory-t, aki egy pár perc múlva az ebédlő ajtajánál termett.

             - Szia! – köszönt először a fiú

             - Szia!

             - Az én osztályomba megyünk, a harmadik emeleten van – a lány csak bólogatott, majd elindúltak a lépcsőn fölfelé. Amint beértek az osztályba kezdetét vette az óra...

A szemek, amiket Ashley rajzolt: 

A gitár: 

Negyedik rész - Kapcsolatok

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késésért, de... áhh... ez egy hosszú történet, és nem is égetem magam vele... :D. 

Jó olvasást! És ne kíméljetek kommentek terén ;). 

xoxo

N.

           A nap első napsugarai behatoltak Katherine szobájába. Ezek ébresztették fel őt. A telefonján be volt állítva az ébresztő, de az még nem szólt. A lány az órájára pillantva megállapította, hogy még csak fél hét. Úgyhogy egy lusta nyújtózás után visszafeküdt az ágyba, és még egy fél órán keresztül belülről nézte a szemhéjait. Nem aludt el. Élvezte, hogy van szabad ideje, és, hogy ezt gondolkodásra fordíthatta. Hisz olyan zsúfolt az élete, hogy örül, ha marad ideje magára is.

Az első gondolata az iskola volt. Az új diákok, és tanárok. A lány úgy gondolta, hogy hamar meg fogja szokni új környezetét. Aztán végig gondolta, mi minden történt vele a tegnap. A találkozás Daniellel, aztán az a pillanat, amikor meghallotta a zenét, a folyosón. Katherine még mindig nem tudta kiverni a fejéből, hogy mennyire a zene hatása alá került. Dúdolni kezdett hát. Méghozzá a kedvenc dallamait,

Ez a fél óra elég volt neki, hogy teljesen éber állapotba kerüljön, és, hogy frissen kezdje meg az új napot.

            Az iskolában ugyanaz a látvány fogadta, mint az azelőtti napon. Persze azt leszámítva, hogy most nem bámulta meg őket egy-egy fiún kívül. „Cöh... minden fiú egyforma..." – gondolta Ashley. Pedig tudta ő jól, hogy ez nem teljesen így van, hisz elő példa erre Daniel, aki egykor még sokat jelentett neki, de az már csak egy régi emlék.

            Ashley első órája rajz volt. Imádott rajzolni. Főleg grafit ceruzával. De az első órán nem foglalkoztak különösebben a rajzolással, csak megbeszélték, hogy milyen „felszerelést” kell majd hozniok a diákoknak, és persze a bemutatkozás is elmaradhatatlan volt.

            Katherine eközben a zenetanárjával ismerkedett meg. A férfi a harmincas évei elején járhatott; haja szőkés barna volt, szemei pedig gyönyörű égszínkékek. Nagyon szimpatikusnak tűnt a lány számára, és érezte, hogy ő lesz a kedvenc tanára. Vicceivel pedig csak még inkább belopta magát Katherine szívébe. Utálta az olyan tanárokat, akik sosem nevetnek, és olyanok, mint a drogosok... – mármint, hogy csak az anyaggal foglalkoznak. A tanár mindenkit megkérdezett arról, hogy tud-e valamilyen hangszeren játszani. A fél osztálynak a keze büszkén a magasban volt. Egyesek zongorázni tudtak, míg mások a fúvós hangszereket tüntették ki figyelmükkel. Katherine nagyon jól ismerte az akusztikus gitár rejtelmeit, és el szerette volna sajátítani az elektromos gitárét is.

            Az ebédlőben ismét találkoztak Daniellel, aki mesélt egy pár dolgot a lányok osztálytársairól. Ő nagyjából mindenkit ismert, ezért az egész ebédszünetet végigbeszélte. Vagyis végig pletykálta. Katherine nem figyelt Daniel beszédére, s tekintetével Gregory-t kereste.

             - ... a legjobb gitárosa az iskolának akkor is Gregory – erre a mondatra Katherine is felkapta a tekintetét.

             - Hogy mondtad? – kérdezte vissza a lány, aki érdeklődéssel hallgatta végig Daniel „bemutatóját”.

             - Épp arról beszéltünk, hogy az iskola tele van tehetségekkel. Tudod, jár ide egy tizenkilenc éves fiú, Gregory McGowan. Őt tartják az egyik legjobb gitárosnak, nem csak az iskolánkban, hanem az egész városban. Állítólag öt zenekarban játszik egyszerre, és a fél iskolát ő tanította meg gitározni – Katherine nagyon meglepődött, igaz, nem ismerte a fiút. Azon töprengett, hogy, hogy lehet valakiben ennyi tehetség? Vagy az is lehet, hogy Daniel túlzott, és abból amit mondott egy szó sem igaz – gondolta a lány – mindenesetre, utána kellesz nézzek, hogy mi a helyzet ezzel a sráccal. Ha igaz, hogy tanít gitározni, akkor engem is megtaníthatna elektromos gitáron.

Az említett személy épp akkor lépett be az ebédlő ajtaján, amikor Katherine elhatározta, hogy beszélni fog vele. De nem akarta elhamarkodni a dolgokat, és zavarni sem akarta őt, ezért úgy döntött, hogy később beszél vele.

            Az órák után Katherine, Ashley és Daniel kimentek az iskolaudvarra, és beszélgetéssel ütötték el az időt. Ashley és Daniel szemmelláthatóan nagyon tetszenek egymásnak. Ezt Katherine is észrevette, ezért lemaradt egy kicsit tőlük, nem akart a turbékoló galambok útjába állni. A lány csak nézte az iskola udvarát, és azon töprengett, hogy milyen tökéletes az élete. Csak egy dolog hiányzik belőle... Egyszer csak az egyik padra pillantott, ahol egy ismerős alakot vélt felfedezni. Amint egyre közelebb, és közelebb ment, fel is ismerte az alakot. Gregory volt az, aki egyedül, a gondolataiba merülve ült, és tekintete a semmibe meredt. A lány hezitált. Odaüljön-e mellé, vagy sem? Végül döntött. Lassú, félénk léptekkel közeledett a fiú felé, aki még mindig csak bámult maga elé. Amikor már közel volt hozzá megszólította őt:

             - Szia, zavarlak? – Katherine tartott attól, hogy a fiú elzavarja őt, de kellemes csalódásban volt része.

             - Szia, nem, dehogy.

             - Leülhetek?

             - Hát persze.

             - Hogy vagy?

             - Remekül, nagyon szépen köszönöm. Na és te?

             - Én is, nagyon jól... Űhmm... hallottam, hogy remek gitáros vagy – „ez aztán a kezdés te hatökör” – gondolta a lány.

             - Hát... nem akarok dicsekedni, de... igen, elég jól megy.

             - Annak örülök, és azt is hallottam, hogy sok emberkét a suliból te tanítottál

             - Igen. Talán te is meg szeretnél tanulni gitározni? – „remekül rátapintottál a lényegre...” - gondolta a lány

             - Igen, nagyon meg szeretnék tanulni elektromos gitáron játszani. Az akusztikus gitár már megy, és szeretnék egy szinttel feljebb lépni.

             - Hmm... ennek nagyon örülök. Már megvan a gitár?

             - Meg lesz, mire lesz az első óránk – válaszolta a lány, huncut mosollyal az arcán – persze, csak ha vállalod hogy megtanítasz.

             - Persze, hogy vállalom – a fiú boldog volt. Szerette tovább adni a tudását másoknak. Sokan úgy tartották, hogy remek tanár lenne belőle. A lány is örült. Szerette a zenét. Nem csak hallgatni, hanem csinálni is.

             - Amúgy... milyen napod volt? – kérdezte Gregory

             - Hát... nagyon jó volt. Az új osztálytársak és a tanárok nagyon kedvesek. Hamar be fogok illeszkedni. És neked?

             - Nekem is... csak... – az órájára pillantott – fél óra múlva mennem kell zongora órára.

             - Tudsz zongorázni is? – a lány meglepődött.

             - Még nem. De hamarosan fogok tudni – lágy mosolyra húzta az ajkait, s a lány szemébe nézett. A fiú kék, és a lány barna szeme fogva tartotta egymást. Olyan átható volt a pillantásuk, hogy szavak nélkül is megértették egymást. A továbbiakban megbeszélték, hogy mikor tartják meg az első gitárórát, számot cseréltek, és elbúcsúztak egymástól. Katherine rájött, hogy Gregory programja nagyon zsúfolt, és valahol a szíve mélyén sajnálta a fiút. „Biztos nem jó neki így. Hisz alig talált egy szabad órát, amikor foglalkozhatna velem. Jaj! És még a gitárt is meg kell vegyem.” – villant a lány agyába. Felállt a padról – az idő is kezdett lehűlni – és megkereste a húgát. Nem kelletett sokat kutatnia, mert a park másik oldalán meg is találta Ashley-t, és Danielt, akik egymás karjaiban szenvedélyes csókokkal halmozták el egymást. Katherine álla a padlót súrolta, amint meglátta őket. Erre nem számított. Nem akarta megzavarni őket, ezért észrevétlenül elment.

            Amint Katherine hazaért, a telefonja csörögni kezdett. A húga volt az. „Áhh... látom feltűnt neki, hogy nem vagyok mellette...”.

             - Szia húgi... nah, mi a helyzet?

             - Szia, hol vagy?

             - Itthon. Miért?

             - Kösz, hogy megvártál...

             - Nem akartalak zavarni. Amúgy is... amikor megtaláltalak, épp egy Daniel nevezetű fiú fogkrémje iránt érdeklődtél, úgyhogy jobbnak láttam, ha lelépek... – Katherine örült, mint majom a farkának, hogy zavarba tudta hozni húgát, aki nem volt annyira elragadtatva nővére beszólása után. A vér az arcába szökött, és egy ideig nem is akart tovatűnni.

             - Hát, akkor otthon találkozunk, szia – Ash meg sem várta, hogy nővére is elköszönjön, rögtön megnyomta a piros gombot, nehogy még egy epés megjegyzést halljon testvérétől.

Katherine nagyon boldog volt, amiért húga összejött az egyik legjobb barátjával. Alig várta, hogy hazajöjjön, és, hogy kifaggathassa őt. 

Ami kimaradt

A zene, amit a zenekar játszott: Link.
És fényképek Danielről:
kamaszkorban:

most:

Na? Melyiken cukibb? :-> :D