Hetedik rész - A randi

Helló! :*

Ne haragudjatok a késésért. Gondolom már unjátok hülye indokaimat hallgatni, szóval, bele sem kezdek a magyarázkodásba. ;) :D

Remélem tetszeni fog a fejezet, és megtiszteltek majd megjegyzéseitekkel. 

Jó olvasást! >:D<

xoxo

N.

u.i.: Hogy tetszik az új design? (kommentbe, vagy a chat panelbe le lehet írni.)

            Egész nap remegett a gyomrom.

            Azon tűnődtem: vajon milyen lesz az esti randi? És mit vegyek fel? És hova fogunk menni? A legutóbbi randim – már ha azt annak lehet nevezni – balul sült el. Remélem nem fogok ismét úgy járni, mint akkor.

            Este hatra jön értem Tyson, úgyhogy még van három órám elkészülni. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam, majd bemásztam a szekrényembe – persze, csak képletesen - hogy keressek valami hordhatót. Egy fekete spagettipántos felső, farmer, és barna csizma mellett döntöttem. Enyhe sminket kentem fel magamra, ami némi szemceruzát, és szempillaspirált jelentett, majd átmentem Ashley-hez, hogy kikérjem a véleményét a kinézetemről.

Halkan bekopogtam a szobájába.

             - Tessék! – benyitottam szeretett húgomhoz, aki épp az ágyon feküdt egy könyvvel a kezében.

             - Hmm... könyv! Mi a címe?

             - Bertrice Small – Váratlan örömök. Jó kis könyv. Majd, ha kiolvasom kölcsönadom.

             - Oké. Nos? Hogy nézek ki? – beljebb mentem, és megfordultam egyszer-kétszer.

             - Hűha... el fogod varázsolni azt a fiút. És milyen parfümöt fogsz használni?

             - Még nem tudom. De majd kitalálok valamit.

             - Hát, sok sikert a hódításhoz!

             - Azt hiszem, arra szükségem lesz. Köszi – mondtam, majd megpusziltam – a mai nap folyamán már sokadjára – az én drága húgomat.

            Este, pontban hatkor megszólalt a csengő. Felvettem egy dzsekit, a táskámat a vállamra löktem, és kinyitottam az ajtót. Tyson állt előttem. Olyan sexy volt. Egy sima felső, zakó, és farmer volt rajta. Akaratlanul is széles mosolyra húztam ajkamat.

             - Szia – köszönt Tyson.

             - Szia. Mehetünk? – tértem egyből a lényegre. Kíváncsi voltam arra, hogy hova visz.

             - Hát persze – válaszolta, s megkért, hogy karoljak belé - nagyon csinos vagy - volt valami csillogás a szemében, miközben bókolt. nem tudnám megmondani mi. jól esett a bókja. Gondolom jártas már a lányoknál annyira, hogy tudja, mi csajok, mennyit szoktunk készülni, ha megyünk valahova.

             - Köszönöm szépen.

                

             Ahogy a kocsijához sétáltunk, furcsa érzésem támadt. Jó értelemben furcsa, olyannyira, hogy azt kívántam, bár' sose érne véget ez a pillanat.

             - Elárulod hova megyünk?

             - Legyen meglepetés – mondta, mire a kocsihoz értünk. Kinyitotta nekem az ajtót, amit megköszöntem, ám meg is lepődtem. Biztos itt New Orleans-ban ez a szokás. Gregory is mindig kinyitja előttem az ajtót. Ezek biztos rokonok...

Beszálltunk Tyson kocsijába, egy fekete Mini Cooper-be, és elindultunk... fogalmam sincs merre. Egyszer csak, arra lettem figyelmes, hogy elhagyjuk a várost. Ez nagyon furcsa.

             - Majd meglátod Katherine. Remélem tetszeni fog – válaszolta kérdő tekintetem látván. Örültem, hogy nem a sarki mekibe vitt, de azért túlzásokba sem szabad esni, hiszen ez az első randink. És nagyon remélem, hogy nem az utolsó. Egy kicsit tartottam attól, hogy tényleg az lesz. Remélem nem visz drága helyre...

            Egyre távolabb kerültünk a várostól. A nap is lemenőben volt már. Gyönyörű volt, ahogy a nap egyre vörösebb lett. De nem sokáig élvezhettem az alkonyt, mivel megérkeztünk. Amint körbetekintettem, az állam is leesett. A tengerparton voltunk. Olyan szép volt.

             - Nos, mehetünk?

             - Igen, mehetünk – válaszoltam. Remélem a parton fogunk sétálni. Az oly’ romantikus lenne... Tyson kinyitotta nekem az ajtót, és kisegített rajta.

             - Hogy érzed magad? – tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, és válaszomat várta. Közben megfogta a kezemet, én pedig csak mosolyogtam. Gyerünk már, mondj neki valamit!

             - Hát, nem is tudom – miközben lesétáltunk a partig, megpróbáltam megfogalmazni az érzéseimet. Persze, azt sem szerettem volna, hogy elbízza magát, úgyhogy okosnak kellett lennem – jól. Nagyon szép ez a hely. Eddig még nem volt alkalmam meglátogatni New Orleans tengerpartját. Jól remélted, mert tényleg tetszik – válaszom hallatán Tyson elmosolyodott. Olyan aranyos volt, a huncut kis vigyorával, hogy az összes önuralmamra szükségem volt, annak érdekében, hogy ne vessem rá magam.

             - Örülök, hogy tetszik. És mondd csak, milyen napod volt?

             - Hmm... – átizgultam miattad az egész napot, de azt leszámítva semmi érdekes... – tűrhető. És neked?

             - Igazán jó volt.

             - Mit is mondtál, hányadikos vagy?

             - Tizenegy. Te pedig tíz, ha jól tudom.

             - Igen, valóban. Nagyon nehéz?

             - Hát...nem. A suli önmagában nem az. Csak az időbeosztás nehéz. Tudod, én vagyok a suli egyik zenekarának a frontembere, és a gitárosa, néha pedig a billentyűse is, és én írom a dalokat is, a másik gitárossal, Nick-el – hűű...igazi rocker ez a fiú! Tudja, hogy kell levenni egy lányt a lábáról, annyi szent! Általában, a gimikben két embertípus verseng egymással; a stréberek, és a sportolók. De van egy, ami teljesen leszarja, hogy ezek ketten mit csinálnak; a rockerek. A másik gimiben is inkább választottam ezt, mivel engem mindig is érdekelt a zene, és mert magasról teszek a nagyképű focicsapat kapitányára, és a pom-pom lányokra is – nagyon elgondolkoztál valamin – Tyson szakította félbe a gondolkodásmenetemet.

             - Hát igen, de nem fontos – válaszoltam, s rámosolyogtam, a mai napon, kb ezredjére. Visszamosolygott, nagyon aranyosan, amitől a szívem is gyorsabban kezdett verni, olyannyira, hogy azt hittem, lyukat fog ütni a mellkasomba.

            Remek volt az este. A naplemente, a tengerpart, Tyson... Nagyon jól éreztem magam. Úgy hiszem, nagyon jól haladunk egy jól működő kapcsolat felé, de az is lehet, hogy ez csak buta gondolat. Alig ismerem. Ki tudja, lehet, hogy csak lyukra játszik. De ezen most nem szeretnék agyalni. Hisz, most minden olyan tökéletes. 

            Amióta ideköltöztünk New Orleans-ba, minden megváltozott. Az egész életem 180 fokos fordulatot vett. Vannak barátaim, és nagyon úgy néz ki, hogy szeretőm is lesz. Nagyon régóta vágytam már valakire, aki felmelegít, mikor fázom, vagy megvigasztal, mikor szomorú vagyok. Ha nem lett volna Ashley, azt hiszem elvesztem volna. Ő az egyetlen, aki minden titkomat ismeri, és nem ítél el miattuk. És ez kölcsönös.

            Teljesen besötétedett, mire Tyson hazavitt. Időközben rám adta a zakóját, mivel nagyon fáztam.

            Az ajtó előtt álltunk már, mikor visszaadtam a felsőjét.

             - Nagyon jól éreztem magam – mondtam a színtiszta igazat.

             - Én is. Meg kéne ismételjük nem gondolod? – ismét huncut mosolyra húzta ajkait, amitől én újra elolvadtam.

             - De igen. Majd megbeszéljük.

 - Rendben. Nos, jó éjt – teljesen meglepődtem, mivel a következő pillanatban közelebb kezdett araszolni az arcomhoz. Sejtettem mit szeretne, és nem voltam rest megadni neki. Én is araszolni kezdtem, addig, amíg el nem értem az ajkait, majd édes csókban forrtunk össze. Ajkai puhák voltak, és élvezet volt őket csókolni. Kezeit a derekamra tette, én pedig átöleltem a nyakát, és a hajával kezdtem babrálni. Olyan érzékeny, és finom volt csókunk, hogy nem győztem betelni vele. De sajnos el kellett válnunk egymástól. Így a – legalább öt percig tartó – csókunk után elbúcsúztunk. Bementem a házba, fel a lépcsőn, és be a szobámba. Ott nekidőltem az ajtónak, és lassan csúsztam lefele. Ajkaim még mindig bizseregtek. Megérintettem őket s éreztem, hogy forróak. Hmm... ilyet még sosem tapasztaltam.

Inkább holnap számolok be Ashley-nek a történtekről. Lezuhanyoztam, és gyorsan ágyba bújtam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Ashley reakciója, amikor megtudja, hogy már puszi is volt...nem is akármilyen...

Katherine öltözete:

Tyson kocsija: 

Hatodik rész - Az új ismerős

Sziasztok!

Bocs a késésért! Komolyan mondom, olyan volt múlthéten a suli, mint a bolondok háza! S mivel 8.os vagyok, a múlthéten, kedden, elmentem az általam kiszemelt gimibe, mert nyílt nap volt. Elég későn értem haza, és nem volt időm írni. Sőt, kedvem sem volt. 

De ma volt, úgyhogy megírtam eme fejezetet! 

Lehet, hogy most furcsállni fogjátok Katherine szemszögét, de nem akartam tovább az író szemszögéből írni a dolgokat. Előre is bocs. 

Jó olvasást!

N. :*

                        (Katherine szemszög)

            Este nagyon fáradtan értem haza.

            Gregory nagyon kedves volt velem az órán, és ezt furcsállom. Hiszen más a barátnőjével sem beszél úgy, mint ő velem. Persze félreértés ne essék! Ő a tanárom, és soha nem szűrném össze vele a levet. Tanárral, és osztálytárssal soha! És bár Gregory magántanár, én mégsem járnék vele. Azt sem értem, miért fordult meg egyáltalán a fejemben ez az ostobaság.

            Felmentem a szobámba, és egy gyors zuhany után ágyba bújtam. Majd reggel fogok tanulni...

            Másnap reggel hétkor ébredtem meg. Nem tanultam semmit! Még szerencse, hogy ma nem lesznek nehéz óráim.

Átmentem Ashleyhez, hogy felébresszem, de ő már ébren volt, és épp ügyködött valamin. Háttal volt az ajtónak, úgyhogy nem láttam, mit csinál.

             - Jó reggelt húgi! – köszönésem hallatán egy kicsit megugrott.

             - Szia. Megköszönném, ha nem ijesztenél meg! – szürkés-zöld tekintetét mérgesen rám meresztette, így rálátásom nyílt az íróasztalára, amely tele volt körömlakkokkal.

            - Hadd lássam – megemeltem a kezét, hogy szemügyre vegyem a körmeit. Gyönyörű volt. Az egyik ujja kék volt, míg a másikon a Brit zászló virított, aztán a harmadik megint kék volt... – Hmm... nagyon jó lett – Ash arca felderült, én pedig egy cuppanós puszit adtam a homlokára.

             - Köszi. Nem tudtam aludni, s úgy gondoltam, hasznossá teszem magam, s megcsinálom a körmömet.

             - Nagyon ügyes vagy drágám! – megöleltük egymást, és megajándékoztuk magunkat, egy-egy puszival – de most már ideje készülődni.

             - Igaz. Te, ma meddig is leszel a suliban?

             - Kettőig. Te? – kérdeztem vissza, miközben kiválasztottam, hogy mit fogok felvenni

             - Úgyszintén. Nem csinálunk valamit suli után?

             - Hát... ha gondolod...

             - Mondjuk elhívhatnánk Dan-t is – Ashley nagyon szereti Danielt. Habár, még nem mondta ki, de látszik rajta, hogy mennyire bolondul érte.

            A suliban töltött órák gyorsan teltek. Mintha a sors is azt akarná, hogy vége legyen e napnak. Legalábbis annak a hat órának, amit a suliban kellett végigszenvednem.

            Ebédszünetben épp megbeszéltük Daniellel is, hogy hol és mikor találkozzunk, amikor belépett az ajtón Gregory. Szemeivel keresett valakit, majd elindult az egyik asztal felé. Egy lány ült ott, majd amikor meglátta Gregoryt, felállt, és megcsókolták egymást. Ez elég bizarr volt. Nem is tudtam, hogy van barátnője. Honnan tudhattam volna? Hisz alig ismerem. Mindenesetre nagyon csinos lány a barátnője. Ashley észrevette, hogy őket nézem.

             - Az a csaj egy kurva – mondta Ash. Kíváncsi voltam, hogy vajon miért gondolja ezt így. A tegnap úgy tűnt, hogy Gregory értelmes srác. Biztos nem járna akárkivel.

             - Honnan tudod?

             - Az osztálytársam – válaszolta röviden Ashley.

             - Lehet, hogy félre ismered. Ugyan már! Alig egy hete költöztünk ide.

             - Igen, tudom, de egyszer kihallgattam a beszélgetését.

             - Hisz ez illetlenség.

             - Tudom, de hidd el, nem szándékosan csináltam. Csak tök véletlenül arra jártam, és hallottam, hogy azt ecsetelte, hogy hány pasi fordult már meg az ágyában – Ashley sosem hazudna nekem, és most nincs is oka rá. De... biztos félreértett valamit. Nem tudnám elképzelni, hogy Gregogy olyan csajjal járjon, aki egy ordas prosti. Kivéve, ha nem is tudja, hogy az. Szegény... Ohh... most mit tegyek? Nem mondhatom el neki. Biztos nem hinne nekem, és nem is szeretnék beleszólni a magánéletébe. Hagyom, hadd alakuljon a dolog úgy, ahogy a sors azt megírta. Hiszen, ki vagyok én, hogy csak úgy beleszóljak valakinek a kapcsolatába?

            Suli után kimentünk Ashley-vel a suli udvarára, és vártuk, hogy Daniel megjelenjen. Azt mondta, hogy hoz még valakit, és, hogy időbe fog telni, mire előkeresi azt a bizonyos személyt.

Egyszer csak előbukkant Dan, mellette egy fiúval, akinek még nem látszott az arca, mert egy könyvet olvasott, és a a haja eltakarta. Amint közel értek hozzánk, a fiú felnézett, én pedig lesokkoltam. Basszus! Ez egy Félisten! A szemei gyönyörű kék színben pompáztak, ajkai pirosak voltak, mint az eper, és olyan puhának látszottak, hogy késztetést éreztem, hogy megcsókoljam őt. A haja barna volt, a válláig ért és selymesnek tűnt. Hasonlított Gregory-ra, de ő más volt.

             - Lányok, bemutatom Tyson-t. Ő a suli zenekar énekese, és billentyűse. Tyson, bemutatom Ashley-t, és Katherine-t. Ashley remekül rajzol, és Katherine jelenleg elektromos gitáron tanul.

             - Nagyon örvendek!

             - Én is – mondtuk egyszerre Ashley-vel. És valóban, nagyon örűltem, amiért megismertem Tyson-t. Atyám! Hogy ez a fiú milyen jól néz ki!

             - Ti nem vagytok rokonok? – kérdezte a fiú.

             - De igen. Testvérek vagyunk – válaszoltam – és neked van tastvéred?

             - Igen van – na ne... lehet, hogy...?

             - És hogy hívják?

             - Patrick – áhh... szóval nem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy Gregory és Tyson testvérek. Olyanok, mint két tojás. Vagy ez csak nekem tűnik így?

Még beszélgettünk egy ideig, majd elkezdtünk sétálni. Ashley és Dan elől sétáltak, míg én és Tyson lemaradtunk tőlük. Remekül elbeszélgettünk. Kellemes a fiú társasága. Kiderült, hogy imádja a zenét. Na jó, itt, New Orleans-ban nem az év felfedezése, hogy valaki szereti a zenét. Az meg főleg nem, hogy ismer egy hangszert.

Tyson hazakísért. Ash és Dan bementek, én pedig kint maradtam Tyson-nal. Még nem ismertem, úgyhogy nem akartam behívni. Lehet, hogy pofátlan vagyok, de mindennek eljön majd az ideje. Már teljesen besötétedett, és a levegő kezdett lehűlni, mikor elbúcsúztunk. Elhívott randira, és én igent mondtam. Mi bajom lehetne? Úgy sincs pasim, és most épp kapóra is jönne egy.

Este elmeséltem Ashleynek, hogy mi történt, és áldását adta ránk. Dan is csupa jókat mesélt róla, úgyhogy állok elébe a holnapi találkozásnak.

Ash körmei: 

Ötödik rész - Az új hangszer

             - Mesélj húgi, mi volt? Hogy történt? – Katherine nem kímélte Ashleyt, mivel amint hazajött, rögtön faggatni kezdte őt.

 - Nos, az történt, hogy Daniel szerelmet vallott... én pedig... tudod, hogy mennyire odavoltam érte! És hát... rám törtek az emlékek, az érzések... és nem tudtam ellenállni neki.

 - Nem is kell... mi ebben olyan bonyolult? Te szereted őt, ő szeret téged, s véleményem szerint illettek egymáshoz, szóval nincs miért szégyenkezned. Légy boldog, amiért téged megáldottak a fentiek ilyen kellemes párral... bezzeg, ha nekem is ilyen szerencsém lenne...

 - Majd el fog jönni a te lovagod is, aki majd lakatot fog tenni a szádra – válaszolta Ashley. Bízott benne, hogy nővére tényleg meg fogja találni a hozzávaló fiút.

 - Ugyan már! – legyintett Katherine – én nem hiszek a tündérmesékben! Én, apáca leszek! – a lány határozottsága egy percre még a húgát is megrémítette, de ő ezt egy cseppet sem gondolta komolyan.

  - Na jó, hanyagoljuk a témát, inkább mesélj, te mit csináltál amíg én sétáltam?

  - Hát... – Katherine mesélésbe kezdett, miközben felmentek a szobájába. Ott, a lány előkereste az összekuporgatott zsebpénzét, s megállapította, hogy éppen elegendő pénze van, egy elektromos gitárra. Sőt, még marad is neki. Megkérte a húgát, hogy tartson vele holnap, suli után, hogy vegyék meg a hangszert. Ashley egyből rábólintott.

Este felhívta Gregoryt, hogy megkérdezze, hogy milyen gitárt vegyen. Mivel a lány nagyon szerette a rockot, a fiú azt mondta, hogy az ikertekercses hangszedős gitár a legideálisabb számára.

             - Rendben, akkor hétfőn találkozunk – mondta Gregory

             - Oké. És pengetőt is fogunk használni?

             - Nem feltétlenül. Egyenlőre még nem kell, majd szólok, oké?

             - Oké. Akkor hétfőn...

             - Igen. Szép estét!

             - Köszönöm, viszont.

             - Köszi, szia!

             - Szia!

            A beszélgetésnek vége szakadt. Katherine azon töprengett, hogy vajon milyen lesz az első óra. Úgy gondolta, hogy Gregory számára természetes, hogy oktat, de neki idegen lesz először ez az egész... legalábbis ő ekkor így gondolta.

            Másnap, Katherine és Ashley kettőig voltak az iskolában. Azelőtt nap megbeszélték a szüleikkel, hogy Katherine gitárórákat fog venni, úgyhogy tudják, hogy suli után nem mennek haza, hanem bemennek a városba, és keresnek egy jó zeneboltot. Nem volt nehéz dolguk, mivel szinte minden utcában található.

Bementek hát az egyikbe, és nézelődni kezdtek.

             - Jó napot hölgyeim, segíthetek? – kérdezte egy fekete bőrű, idős ember

             - Jó napot, elektromos gitárt szeretnénk vásárolni.

A férfi elvezette őket a bolt egyik sarkába, amely tele volt szebbnél szebb gitárokkal.

             - S milyenre gondolt?

             - Hmm... humbucker-es Gibson, Les Paul-t. Lehetőleg pirosat – a férfit meglepte a lány. Nem gondolta volna róla, első ránézésre, hogy ilyen felkészült. Elsétált a férfi a raktárig, és visszajött a gitárral, amelyet a lány szeretett volna. A gitár teste piros volt, a koptatólapja fekete.

             - Az ára 659,00$, és jár hozzá egy tok, egy szett húr, két pengető, egy gitárpánt, 20W-os erősítő, és persze egy kábel. Egy év garanciával.

A lány első látásra beleszeretett. Érezte, hogy ez lesz az a gitár, amely – talán – megváltoztatja az életét. Megvette, szőröstől-bőröstől, mindennel együtt. Ashley-nek is nagyon megtetszett a gitár, amely most már a nővére tulajdonában van.

            Amint hazaértek, Katherine nekilátott a gitározásnak. Lefogta azokat az akkordokat, amelyeket már ismert, és megállapította, hogy az elektromos gitár sok mindenben eltér az akusztikustól. A lány alig várta, hogy tudja használni a legújabb hangszerét. Katherine úgy gondolta, hogy átmegy húga szobájába. Bekopogott, s amint meghallotta Ashley hangját benyitott.

             - Szia húgi, bejöhetek?

             - Szia, hát persze! – Ashley éppen a legújabb rajzán ügyködött. Katherine odalépett hozzá, hogy alaposabban szemügyre vehesse.

             - Nagyon ügyes vagy! – mondta, amint megcsodálta a vörös szemeket, amiket húga rajzolt. Nagyon tehetségesnek tartotta őt.

             - Köszönöm – válaszolta Ashley, aki letette a ceruzát a kezéből, és megölelte nővérét, aki miután lefejtette magáról húga karjait, arcon puszilta őt.

             - Nagyon szeretlek – mondta Katherine. Neki nem volt senkije, akit szerethetett volna, csakis a húga. Ő volt, az egyetlen személy, akiben feltétel nélkül megbízott, és ez az érzés kölcsönös volt

             - Én is téged Katherine.

            A hét többi napja villámgyorsan telt, és a lányok kezdtek egyre jobban felzárkózni. Mindketten találtak barátokat, és remekül elszórakoztak együtt. Az időjárás is kezdett enyhülni, olyannyira, hogy szombaton a lányok elmentek sétálni egyet, és persze vitték magukkal Thomas-t is. Szerencsére most nem szaladt el, mint legutóbb. Mikor elfáradtak, vettek egy-egy fagyit, és leültek egy lócára, az egyik parkba.

            Hétfőn pedig, az órák után, Katherne hazament, előszedte az elektromos gitárját, és visszament az iskolába. Felhívta Gregory-t, aki egy pár perc múlva az ebédlő ajtajánál termett.

             - Szia! – köszönt először a fiú

             - Szia!

             - Az én osztályomba megyünk, a harmadik emeleten van – a lány csak bólogatott, majd elindúltak a lépcsőn fölfelé. Amint beértek az osztályba kezdetét vette az óra...

A szemek, amiket Ashley rajzolt: 

A gitár: 

Negyedik rész - Kapcsolatok

Sziasztok!

Ne haragudjatok a késésért, de... áhh... ez egy hosszú történet, és nem is égetem magam vele... :D. 

Jó olvasást! És ne kíméljetek kommentek terén ;). 

xoxo

N.

           A nap első napsugarai behatoltak Katherine szobájába. Ezek ébresztették fel őt. A telefonján be volt állítva az ébresztő, de az még nem szólt. A lány az órájára pillantva megállapította, hogy még csak fél hét. Úgyhogy egy lusta nyújtózás után visszafeküdt az ágyba, és még egy fél órán keresztül belülről nézte a szemhéjait. Nem aludt el. Élvezte, hogy van szabad ideje, és, hogy ezt gondolkodásra fordíthatta. Hisz olyan zsúfolt az élete, hogy örül, ha marad ideje magára is.

Az első gondolata az iskola volt. Az új diákok, és tanárok. A lány úgy gondolta, hogy hamar meg fogja szokni új környezetét. Aztán végig gondolta, mi minden történt vele a tegnap. A találkozás Daniellel, aztán az a pillanat, amikor meghallotta a zenét, a folyosón. Katherine még mindig nem tudta kiverni a fejéből, hogy mennyire a zene hatása alá került. Dúdolni kezdett hát. Méghozzá a kedvenc dallamait,

Ez a fél óra elég volt neki, hogy teljesen éber állapotba kerüljön, és, hogy frissen kezdje meg az új napot.

            Az iskolában ugyanaz a látvány fogadta, mint az azelőtti napon. Persze azt leszámítva, hogy most nem bámulta meg őket egy-egy fiún kívül. „Cöh... minden fiú egyforma..." – gondolta Ashley. Pedig tudta ő jól, hogy ez nem teljesen így van, hisz elő példa erre Daniel, aki egykor még sokat jelentett neki, de az már csak egy régi emlék.

            Ashley első órája rajz volt. Imádott rajzolni. Főleg grafit ceruzával. De az első órán nem foglalkoztak különösebben a rajzolással, csak megbeszélték, hogy milyen „felszerelést” kell majd hozniok a diákoknak, és persze a bemutatkozás is elmaradhatatlan volt.

            Katherine eközben a zenetanárjával ismerkedett meg. A férfi a harmincas évei elején járhatott; haja szőkés barna volt, szemei pedig gyönyörű égszínkékek. Nagyon szimpatikusnak tűnt a lány számára, és érezte, hogy ő lesz a kedvenc tanára. Vicceivel pedig csak még inkább belopta magát Katherine szívébe. Utálta az olyan tanárokat, akik sosem nevetnek, és olyanok, mint a drogosok... – mármint, hogy csak az anyaggal foglalkoznak. A tanár mindenkit megkérdezett arról, hogy tud-e valamilyen hangszeren játszani. A fél osztálynak a keze büszkén a magasban volt. Egyesek zongorázni tudtak, míg mások a fúvós hangszereket tüntették ki figyelmükkel. Katherine nagyon jól ismerte az akusztikus gitár rejtelmeit, és el szerette volna sajátítani az elektromos gitárét is.

            Az ebédlőben ismét találkoztak Daniellel, aki mesélt egy pár dolgot a lányok osztálytársairól. Ő nagyjából mindenkit ismert, ezért az egész ebédszünetet végigbeszélte. Vagyis végig pletykálta. Katherine nem figyelt Daniel beszédére, s tekintetével Gregory-t kereste.

             - ... a legjobb gitárosa az iskolának akkor is Gregory – erre a mondatra Katherine is felkapta a tekintetét.

             - Hogy mondtad? – kérdezte vissza a lány, aki érdeklődéssel hallgatta végig Daniel „bemutatóját”.

             - Épp arról beszéltünk, hogy az iskola tele van tehetségekkel. Tudod, jár ide egy tizenkilenc éves fiú, Gregory McGowan. Őt tartják az egyik legjobb gitárosnak, nem csak az iskolánkban, hanem az egész városban. Állítólag öt zenekarban játszik egyszerre, és a fél iskolát ő tanította meg gitározni – Katherine nagyon meglepődött, igaz, nem ismerte a fiút. Azon töprengett, hogy, hogy lehet valakiben ennyi tehetség? Vagy az is lehet, hogy Daniel túlzott, és abból amit mondott egy szó sem igaz – gondolta a lány – mindenesetre, utána kellesz nézzek, hogy mi a helyzet ezzel a sráccal. Ha igaz, hogy tanít gitározni, akkor engem is megtaníthatna elektromos gitáron.

Az említett személy épp akkor lépett be az ebédlő ajtaján, amikor Katherine elhatározta, hogy beszélni fog vele. De nem akarta elhamarkodni a dolgokat, és zavarni sem akarta őt, ezért úgy döntött, hogy később beszél vele.

            Az órák után Katherine, Ashley és Daniel kimentek az iskolaudvarra, és beszélgetéssel ütötték el az időt. Ashley és Daniel szemmelláthatóan nagyon tetszenek egymásnak. Ezt Katherine is észrevette, ezért lemaradt egy kicsit tőlük, nem akart a turbékoló galambok útjába állni. A lány csak nézte az iskola udvarát, és azon töprengett, hogy milyen tökéletes az élete. Csak egy dolog hiányzik belőle... Egyszer csak az egyik padra pillantott, ahol egy ismerős alakot vélt felfedezni. Amint egyre közelebb, és közelebb ment, fel is ismerte az alakot. Gregory volt az, aki egyedül, a gondolataiba merülve ült, és tekintete a semmibe meredt. A lány hezitált. Odaüljön-e mellé, vagy sem? Végül döntött. Lassú, félénk léptekkel közeledett a fiú felé, aki még mindig csak bámult maga elé. Amikor már közel volt hozzá megszólította őt:

             - Szia, zavarlak? – Katherine tartott attól, hogy a fiú elzavarja őt, de kellemes csalódásban volt része.

             - Szia, nem, dehogy.

             - Leülhetek?

             - Hát persze.

             - Hogy vagy?

             - Remekül, nagyon szépen köszönöm. Na és te?

             - Én is, nagyon jól... Űhmm... hallottam, hogy remek gitáros vagy – „ez aztán a kezdés te hatökör” – gondolta a lány.

             - Hát... nem akarok dicsekedni, de... igen, elég jól megy.

             - Annak örülök, és azt is hallottam, hogy sok emberkét a suliból te tanítottál

             - Igen. Talán te is meg szeretnél tanulni gitározni? – „remekül rátapintottál a lényegre...” - gondolta a lány

             - Igen, nagyon meg szeretnék tanulni elektromos gitáron játszani. Az akusztikus gitár már megy, és szeretnék egy szinttel feljebb lépni.

             - Hmm... ennek nagyon örülök. Már megvan a gitár?

             - Meg lesz, mire lesz az első óránk – válaszolta a lány, huncut mosollyal az arcán – persze, csak ha vállalod hogy megtanítasz.

             - Persze, hogy vállalom – a fiú boldog volt. Szerette tovább adni a tudását másoknak. Sokan úgy tartották, hogy remek tanár lenne belőle. A lány is örült. Szerette a zenét. Nem csak hallgatni, hanem csinálni is.

             - Amúgy... milyen napod volt? – kérdezte Gregory

             - Hát... nagyon jó volt. Az új osztálytársak és a tanárok nagyon kedvesek. Hamar be fogok illeszkedni. És neked?

             - Nekem is... csak... – az órájára pillantott – fél óra múlva mennem kell zongora órára.

             - Tudsz zongorázni is? – a lány meglepődött.

             - Még nem. De hamarosan fogok tudni – lágy mosolyra húzta az ajkait, s a lány szemébe nézett. A fiú kék, és a lány barna szeme fogva tartotta egymást. Olyan átható volt a pillantásuk, hogy szavak nélkül is megértették egymást. A továbbiakban megbeszélték, hogy mikor tartják meg az első gitárórát, számot cseréltek, és elbúcsúztak egymástól. Katherine rájött, hogy Gregory programja nagyon zsúfolt, és valahol a szíve mélyén sajnálta a fiút. „Biztos nem jó neki így. Hisz alig talált egy szabad órát, amikor foglalkozhatna velem. Jaj! És még a gitárt is meg kell vegyem.” – villant a lány agyába. Felállt a padról – az idő is kezdett lehűlni – és megkereste a húgát. Nem kelletett sokat kutatnia, mert a park másik oldalán meg is találta Ashley-t, és Danielt, akik egymás karjaiban szenvedélyes csókokkal halmozták el egymást. Katherine álla a padlót súrolta, amint meglátta őket. Erre nem számított. Nem akarta megzavarni őket, ezért észrevétlenül elment.

            Amint Katherine hazaért, a telefonja csörögni kezdett. A húga volt az. „Áhh... látom feltűnt neki, hogy nem vagyok mellette...”.

             - Szia húgi... nah, mi a helyzet?

             - Szia, hol vagy?

             - Itthon. Miért?

             - Kösz, hogy megvártál...

             - Nem akartalak zavarni. Amúgy is... amikor megtaláltalak, épp egy Daniel nevezetű fiú fogkrémje iránt érdeklődtél, úgyhogy jobbnak láttam, ha lelépek... – Katherine örült, mint majom a farkának, hogy zavarba tudta hozni húgát, aki nem volt annyira elragadtatva nővére beszólása után. A vér az arcába szökött, és egy ideig nem is akart tovatűnni.

             - Hát, akkor otthon találkozunk, szia – Ash meg sem várta, hogy nővére is elköszönjön, rögtön megnyomta a piros gombot, nehogy még egy epés megjegyzést halljon testvérétől.

Katherine nagyon boldog volt, amiért húga összejött az egyik legjobb barátjával. Alig várta, hogy hazajöjjön, és, hogy kifaggathassa őt. 

Ami kimaradt

A zene, amit a zenekar játszott: Link.
És fényképek Danielről:
kamaszkorban:

most:

Na? Melyiken cukibb? :-> :D

Harmadik rész - "The Jazz Age"

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a két megjegyzést az előző fejezethez, és innen is üzenem Dórinak, hogy jobbulást kívánok! (ismét) :P

Remélem itt is megtiszteltek majd a véleményetekkel ;).

Puszi! :* S jó olvasást! >:D<

N.

            Az első iskolai napon, sok minden történt.

            Katherine és Ashley épp a kantinban tartózkodtak, ami a 60-as éveket próbálta visszavarázsolni, A padló fából volt, a falak pedig narancs színben pompáztak. Katherine-t megfogta ez a légkör, de Ashley nem volt oda azért amit látott. Legalábbis nem annyira mint a nővére. Csak egy év van köztük, mégis oly’ sok mindenben különböznek egymástól. Persze, sok dolog közös bennük, de mégis, eltérnek az átlagos testvérpároktól.

            Ash leült az egyik szabad asztalhoz, Kath pedig a mellette levő széken foglalt helyet. Evés közben megbeszélték, hogy milyen volt az első órájuk, és, hogy milyenek az új osztálytársak. Mindketten meg voltak elégedve a „felhozatallal”. Épp Katherine kezdett bele a saját kis monológjába, amikor megérezte magán valakinek a pillantását. A szempár irányába nézett, és a szava is elakadt. Ashley észrevette nővére meglepődöttségét, s követte a pillantását, ám mikor találkozott a fiú és az ő tekintete, neki is elakadt a lélegzete.

Az ismerős szempár egyre csak közeledett, addig, amíg el nem ért a lányok asztalához.

             - Sziasztok – köszönt a fiú

             - Szia – köszöntek a lányok kórusban – Daniel te vagy az? – így Ash. Tudta ő jól, hogy Daniel az, ki vele szemben áll, de a fiú úgy megváltozott utolsó találkozásuk óta, hogy Ashley-nek kételyei támadtak.

             - Igen, én volnék az. Daniel Stone, személyesen – válaszolta a srác, és megölelte mindkét lányt. Egykor nagyon jó viszonyban volt, e három személy, de Danielt is New Orleans-be szólította a kötelesség – de persze ezt a két lány nem tudta –, úgyhogy az utóbbi pár évben nem látták egymást.

             - Olyan jó téged újra látni! Hogy vagy? Mi van veled mostanában? Olyan rég találkoztunk, s olyan jó most látni téged! – mondta szinte egy szuszra Ashley.

             - Én is örülök, hogy látlak titeket. Nos, nagyon jól vagyok, köszönöm szépen, és semmi érdekes nem történt velem amióta elmentem Chicagoból, csak annyi, hogy átléptem a kamaszkoron. Én is nagyon örülök, hogy látlak titeket! Olyan jó, pár régi ismerőssel találkozni.

            A beszélgetés folytatódott, egészen a becsengetésig. Mivel Daniel egyidős volt Katherine-nel, ő is tizedikes, csak más csoportba jár.

            Az órák után, Ashley megkérte Danielt, hogy mutassa be neki az iskolát, hisz, ő már három éve ebben az épületben tanul, és többet tud róla mint ő. Katherine is velük tartott. Az második emeleten, az egyik osztályból Jazz hallatszott. Katherine egy pár másodpercre becsukta szemét, és élvezte a zenét. Ismerte is azt. A lágy muzsika, teljesen elbűvölte a szívét, olyannyira, hogy azt sem hallotta meg, amikor a húga szólította. Csak ment, a zene irányába. Az ajtó nyitva volt, és Katherine bűvölten nézte, hogy az iskola néhány tanonca, mennyire értenek a zenéhez. Köztük volt Katherine egyik osztálytársa is, akivel elég jól egyezett a mai nap folyamán, és ott űlt, egy gyönyörű kék gitárral a kezében Gregory. Katherine nem tudta, hogy ő is ide jár, mert a nap folyamán nem találkoztak egymással. A lány egy ideig csak a fiút nézte, a fiú pedig a kottát. Valami furcsa, még soha nem tapasztalt érzés telepedett a szívére. Oda tette a kezét, és érezte, hogy az ereiben száguld a vér, a szíve pedig egyre gyorsabban dobog. Behunyta hát a szemét, és élvezte tovább a muzsikát. Teljesen átadta magát neki. Érezte a zenét. Olyan érzése volt, mintha az végigfutna az erein. Egyszerre minden elhallgatott, és Katherine felkelt a bűvöletből. Visszatért, és olyan érzése volt, mintha egy drog hatása múlt volna el. Érezte az ereiben, hogy még kell neki ebből. Daniel és Ashley is ott álltak mellette, de őket nem fogta meg annyira a zene, mint őt. Daniel odasúgta neki, hogy ők az iskola zenekara. Katherine-t ismét hatalmába kerítette az a különös érzés, a szíve tájékán. Igyekezett elhessegetni a eme gondolatait, és inkább figyelni az „idegenvezető” szavaira, aki készségesen mutatta be az iskolát a két lánynak.

            Már hat óra is elmúlt, amikor hazaért a testvérpár. Felmentek a szobájukba. Katherine egész este zenét hallgatott. Várta, hogy jöjjön a varázs, de az sajnos nem mutatkozott. A lány tanácstalan volt, és zavarodott. Nem tudta, hogy minek a hatására került „transzba”. Belegondolt abba, hogy alig egy napja vannak itt, és, hogy máris mi minden történt vele. Érezte, hogy sok minden meg fog változni az életében, de azt sosem gondolta volna, hogy ő maga is meg fog. A zene, az új környezet, az új tanárok, és az emberek, akiket megismert, teljesen más embert faragtak belőle. Pedig alig telt el huszonnégy óra.

            Este, egy gyors zuhany után ágyba bújt, a pihe puha, meleg takaró alá, s visszagondolt arra a pillanatra, amikor meglátta Gregory-t. A szíve ismét gyorsabban vert. „Jaj Katherine! Nem is ismered őt! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Nem fogom hagyni, hogy még egyszer az szívem győzzön, mert ez akárhányszor megtörténik, én sínylem meg a dolgot. Ez többet nem fog előfordulni.” – gondolta magában. Eme gondolatok környékezték elméjét, amíg álomba nem merült. 

Második rész - Az új suli

Aloha!

Remélem vártátok már a második fejezetet. 

Bevallom, nagyon rosszul esik, hogy az első fejezetre csak egyetlen árva kommentet kaptam. Nem mintha nem örülnék neki, de elég szar, hogy csak ennyire értékelitek a munkámat. Én úgy gondolom, hogyha ilyen kevés megjegyzés jött, az csakis annak köszönhető, hogy nem vagyok jó író, és ezért nem érdemlek egy kis biztatást. 

Na jó, befejeztem a litániát, jó olvasást! 

xoxo

N.

             - Thomas! – kiáltott fel a lány amint meglátta a kis kutyát. Egy hatalmas kő esett le a szívéről. Sohasem bocsátaná meg magának, ha valami történt volna vele.

             - Ez az ön kutyája? – kérdezte az idegen fiatalember. Katherine csak most vette alaposan szemügyre őt. Barna, hosszú haja eltakarta a fülét, és olyan aranyos kisugárzást adott neki, hogy a lány eddigi élete során még nem érzett ilyet. A szíve hevesebben kezdett dobogni, amint az idegen fiú kék szemeibe nézett. A lány teljesen el volt ragadtatva a fiatalember láttán.

             - Igen, ez az én kiskutyám – válaszolt a fiú kérdésére egy kicsit zavartan, aki ugyanolyan elragadtatva nézett a lány szemeibe, mint a lány őrá – és, nagyon szépen köszönöm, hogy eddig vigyázott rá, de most már visszaadhatja – a lány mosolya őszinte volt, csakúgy mint a fiúé, aki miután visszaadta a kutyát a gazdájának illedelmesen bemutatkozott;

             - Az én nevem Gregory, és az öné szép hölgy? – a lány csodálta a fiú kedvességét, és illedelmességét. Nagyon tetszett neki ez a fajta figyelmesség. Hihetetlen, mikor már kezdte feladni a reményt, hogy talál egy ilyen úriembert, egyszer csak megjelenik Gergory.

             - Az enyém Katherine, és nagyon örvendek a találkozásnak uram.

             - Én is örvendek – Gregory elmosolyodott, és a lány csak ekkor vette észre, hogy a fiú használ fogszabályzót. Egyesek egyenesen undorodnak tőle, de a lánynak nagyon bejött ez a dolog. Hisz ez azt jelenti, hogy figyel magára. Ha jobban végignézett rajta, látszott, hogy ápolt, és a kellemes illata is elbódította őt. A lány még soha nem érzett ilyet. Mintha a szíve mindig is erre a pillanatra várt volna. A fiú sem érzett másképp. Neki is jól esett a lány közelsége, de mindketten tartottak attól, hogy jobban megismerjék egymást.

             - Katherine – kiáltott utána Ashley, aki csak most érte utol nővérét. A kis vörös hajú lány csak akkor vette észre, a számára még idegen fiút, amikor már a kutyát az ölében tarthatta – jaj, csakhogy megvagy, te lókötő! Ne merj még egyszer így ránk ijeszteni hallottad? – a lány elvolt magával, míg Gergory és Katherine csak egymást tüntették ki figyelmükkel. Ash csak ekkor vette észre, hogy nővére nem rá, hanem a fiúra figyel – talán megzavartam valamit? – kérdezte tőlük, ezzel megszakítva őket a gondolatmenetükből.

             - Nem, dehogy, öhm, Ash, bemutatom Gregory-t, aki, épp most találta meg Thomast, és Gregory, ő itt a húgom, Ashley.

             - Nagyon örülök Ashley – mondta a fiú, és kezet csókolt a lánynak, aki bizony örült a fiú figyelmességének, őt mégsem fogta meg annyira ez a dolog, mint a nővérét, akit egy kicsit elkapott a sárga ördög az előbbi gesztus láttán, de nem törődött vele.

            A fiú hazakísérte a lányokat, akiket teljesen elbűvölt a műveltsége, és a figyelmessége. Amint elbúcsúztak a fiatalembertől, mindketten felmentek a szobájukba. A kis Thomas Ashley szobájába ment, így Katherine egyedül tudott maradni a gondolataival. Teljesen elbűvölte őt a fiú aki, mint kiderült, 19éves, és rendkívül okos. Ilyet még sosem láttam. Hogy lehet valaki ennyire... tökéletes? Tökéletes? Hisz alig ismered! Mi van akkor, hogyha ez a fiú a helyi hasfelmetsző? Ugyan már! El tudnád ezt róla képzelni? Áhh, nem... De mi van akkor, hogyha ez a fiú csak el akar csábítani, aztán meg összetört szívvel siránkozhatok utána! – töprengett magában a lány, aki teljesen el volt bűvölve a fiú miatt, amíg bele nem gondolt rendesen a részletekbe is. Katherine ugyanis hajlamos volt arra, hogy belegondoljon a legrosszabb dologba is ami történhet. Ám, amióta Rick összetörte a szívét, ez megváltozott, és csak a legrosszabb dologba gondol bele, ami történhet. Már két év is eltelt azóta, hogy a fiú, akiért ő tűzbe is tette volna a kezét csak úgy elhagyta őt, a legjobb barátnőjéért. Azóta a lány zárkózott, és nem keresi az ellenkező nem társaságát.

            Már alkonyodott, amikor a lány úgy döntött, hogy kihívja a hugát a szobájából, és ráveszi, hogy vacsorázzon vele.

Lementek a konyhába, Katherine elővette a túrót, a szőlőt, a sonkát, és a fehér kenyeret, és nekiláttak a „pusztításnak”.

Miután jóllaktak, mindketten lezuhanyoztak – természetesen a saját mosdójukban – aztán nyugovóra tértek. Másnap korán kellett kelniük, mivel iskolába kellett menjenek. Mindkettejüknek a torkukban dobogott a szívük, ha rágondoltak, ezért mellőzték a témát. Katherine inkább Gregory-ra gondolt, Ashley pedig a kis Thomasra, és arra, hogy most az ő lábánál aludhatott, aminek rendkívül örűlt. 

            Másnap reggel nem tudták kiverni a fejükből az új sulit, mivel épp oda készültek. Ashley, a kis vörös hajú, zöld szemű szépség, kilencedikes, a nővére pedig tizedikes. Mindketten jó tanulók, de még egyikük sem tudja mit fog kezdeni az életével. Katherine tud játszani akusztikus gitáron, és nagyon meg szeretne tanulni elektromoson is, húga pedig nagyon tehetséges énekes. Mindketten gondoltak már arra, hogy a zeneiparban építik fel a karrierjüket, de ezt hamar elvetették, hisz nagyon sokan próbálkoznak, és csak kevesen lesznek elismert zenészek – legalábbis, ők így gondolták. Egy gyors reggeli után, beszálltak Katherine kék színű Camaro-jába, és útnak indultak az iskola felé.

            A negyedórás utat csendben tették meg. Ashley majdnem el is aludt, mire az iskolába értek. Amint befordultak az iskola parkolójába, minden szempár rájuk szegeződött. Egyesek irigyek voltak, amiért valakinek ilyen szép autója van, másokat pedig a kíváncsiságból bámulták meg őket ennyire. A két lány kiszállt, és a suli minden fiúja – legalábbis azok, akik a parkolóban tartózkodtak – kitüntette őket figyelmükkel. Pedig egyikőjük sem sminkelte ki magát, és nem is öltöztek kirívóan, de szépségüket így is minden lány megirigyelte. Főleg Bridget Wilde, az iskola pom-pom királynője. A kis szőkeség először próbálta magában tartani nemtetszését, hisz még azt sem tudta, hogy kik ők, vagy hogy milyen céljaik vannak. „És kis tudja, lehet, hogy rendes lányok” – gondolta magában.

            A testvérpár hamar felfigyelt arra, hogy mindenki őket nézi, zavarba ejtően. Igyekeztek nem foglalkozni az üggyel, és bementek az iskola épületébe. Megkeresték a szekrényeiket – amelyek egymás mellett voltak – bepakoltak, és mentek az első órájukra. Katherine-nek matematikával kezdődött a nap, Ashnek pedig nyelvtannal. A tanáraik nagyon rendesek voltak, Kath nagyon örűlt, hogy végre rendes matektanárnője akad.

            A szünetben ismét találkozott egymással a testvérpár, s miközben az ebédlőben asztalt kerestek egy nagy meglepetés fogadta őket...

A kocsi: